Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, tervekről beszéltek portálunknak.
2024. november 28., 18:262024. november 28., 18:26
2025. február 12., 20:272025. február 12., 20:27
A gyergyószentmiklósi és csíkszeredai fiatalokból álló NÉKED zenekar tagjai különböző korábbi formációkból már ismerősek lehetnek az erdélyi közönségnek, a nagy közös kalandjuk azonban idén februárban indult. Interjúnkban erről, az összeforrás folyamatáról, várható klippremierekről és nagylemezről, a fesztiválszezonban szerzett élményeikről meséltek.
A pontosan egy hét múlva, december 5-én megjelenő próbatermi felvételünkön két meglepetéssel is készülünk, érdemes lesz visszatérni!

Új dallal jelentkezett a héten a gyergyószentmiklósi NÉKED zenekar, amelynek egy szintén friss szerzeménye a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázaton is elnyerte a zsűri tetszését. Fodor László frontember a két zeneműről, a banda első egy évéről beszélt.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Megjelent Vajda Attila első szerzői albuma, a The First Step, amely hat saját kompozíción keresztül mutatja meg, hogyan gondolkodik a székelyudvarhelyi jazzmuzsikus a kompozíció és az improvizáció kapcsolatáról. A lemezbemutató koncert Budapesten lesz.
Minden előzetes promózás nélkül, szeptember 14-én elérhetővé vált Romániában is az Apple streamingplatformja, a 2019-ben indult Apple TV. Kipróbáltuk.
Elnyerte az idei Kaszás Attila-díjat Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színművésze. A közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést csütörtökön adták át a budapesti Vígszínházban.
Sokunk kedvence a Witcher 3 ismét aktuális lett, ennek apropóján válogattunk össze hasonló játékokat az elmúlt időszakból. Ajánló.
Dél-koreai idegeninváziós sci-fi, parasztlázadást feldolgozó kosztümös dráma, Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert filmje, Tom Cruise visszatérése és Anne Hathaway idei ötödik filmje is megtalálható az ősz első felét felölelő moziajánlónkban.
A nassolásról sokáig úgy gondoltuk, hogy az egészséges életmód egyik legnagyobb ellensége. Már azonban tudjuk, hogy a megfelelően megválasztott falatok nemcsak finomak, hanem támogatják a szervezet működését, az energiaszintet és akár a fejlődést is.
Tíz év alatt a Tumblr helyét átvette a TikTok, de a tinédzserek célja nem változott: ruháikkal szeretnék megmutatni, kik is valójában. Szülőket, kamaszokat és turkálós eladókat kérdeztünk a mai iskolai divatról.
Épségben és sok tapasztalattal gazdagabban érkeztek haza nemrégiben a Székelyek a magasban expedíció tagjai az Alpokból, ahol hat négyezer fölötti csúcsot gyűrtek maguk alá: negyvenes éveikben járó, kezdő magashegyi mászókként.
Charles Dickens és John Steinbeck klasszikusai is sorozatfeldolgozást kapnak, folyatódik a hírhedt sorozatgyilkosokat bemutató Monster-antológia, de felnőtt-animáció és újabb presztízssorozatok is érkeznek a képernyőre. Ajánló.
szóljon hozzá!