Egy apa nyomában, avagy képekből szőtt párbeszéd

A fekete doboz kinyílik

A történet – ahogy Mărcuțiu-Rácz Dóra érzékeny, aprólékos megnyitóbeszédéből kiderült – egy nejlonzacskónyi családi relikviával kezdődött. Egy könyvpréssel, egy Krokus Color 4 nagyítóval, egy doboz filmtekercssel és a visszatérő, kínzó kérdéssel: mit őriz egy doboz? Az életmű szó terhét, talán. A lezártságot, amit sosem akarunk kimondani. A kiállítás mögött nemcsak fotótörténeti érdeklődés húzódik, hanem egy szelíd, kitartó gyászmunkával átitatott személyes motiváció is: megismerni az apát. Megérteni, milyen volt az az út, amelyet az apa egyedül járt végig.

A régi fotók FortePan filmre, egy Exa géppel készültek, klasszikus 50 mm-es objektívvel. Az utólag rekonstruált útvonal állomásai Krakkó, Gdańsk, Sopot. A fekete-fehér képeken megörökített pillanatokban ott a kor atmoszférája, a fiatal baráti társaság csillogása, a közép-európai város utcáinak szimmetriája és megbillenése. De ami igazán különös: a csendes dinamizmus. A statikus képek mögött ott zúgnak az autók, a megnőtt fák árnyéka alá új reklámtáblák kúsznak, és az épületek arcai másként mosolyognak – ha egyáltalán.

korábban írtuk

Egy ötven évet átfogó kerettörténet

Ugyanabból a szögből, ugyanolyan képkivágással, ugyanolyan fókusztávolságú objektívvel fényképezte újra édesapja ötven évvel ezelőtt Gdańskban készült fotóit Szentes Zágon. Ezekből a képekből jött létre az egyik legszemélyesebb kiállítása GDAŃSK50 címmel.

A szentimentális archívum és a türelmes kutatás

Szentes Zágon módszere több, mint puszta rekonstruálás: nem csak egyszerűen újrafotózza azonos szögből apja képeit, hanem kérdéseket tesz fel.

A Szikra című fotó például kulcsfontosságú szerepet játszik ebben a történetben. Egy Dacia parkol a gdański Szent Mária-templom mellett – ez önmagában is izgalmas időkapszula, de még többet jelent Zágon számára. Itt indul be igazán a kutatás, amely nem áll meg a digitális másolatoknál, hanem személyes történetek, családi legendák, levelek, megjegyzések mentén is rekonstruál. Zágon a képek alá faggatja a múltat, türelmesen, ahogy egy vers alól próbáljuk kibogozni a szerző titkos gondolatait. A képek melletti kommentmezőkben felbukkanó nevek – például Szilágyi Varga Zoltán – új szálakat hoznak be: barátok, tanúk, emlékezők.

Múlt-jelen kompozíció – térképen és időben

A látogató számára a kiállítás térbeli installációként is megkapó: a régi és új képek párbeszéde önmagában is emlékezeti tükör, de a kiállítás finom gesztusaiban, a katalógus lapjain, az elhelyezett tárgyakban ott rejlik az archívum tisztelete. Nemcsak az apáé, hanem a fotóké, a papíroké, a városoké, a történeteké, amelyek hol elmesélhetők, hol elvesznek.

Szentes Zágon munkája a dokumentarista fotó és a személyes művészi vallomás határán egyensúlyoz. A nézők számára pedig nemcsak vizuális élmény, hanem egyfajta időbeli utazás is: milyen volt Gdańsk ötven éve, és hogyan néz ki most – egy apa és egy fiú szemén keresztül.

A kiállítás öröksége

A kiállításhoz külön katalógus is készült, amely megvásárolható a galériában. Ebben nemcsak a képek, hanem a mögöttük húzódó történet is kibomlik: az archívumok világa, a családi legendák, a fotózás mint emlékezet-munka. Szentes Zágon nem akarja végleg lezárni ezt a történetet.