Hirdetés
Hirdetés

Egy ötven évet átfogó kerettörténet

•  Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon

Ugyanabból a szögből, ugyanolyan képkivágással, ugyanolyan fókusztávolságú objektívvel fényképezte újra édesapja ötven évvel ezelőtt Gdańskban készült fotóit Szentes Zágon. Ezekből a képekből jött létre a képzőművész és fotós egyik legszemélyesebb kiállítása, GDAŃSK50 címmel. De milyen folyamatok állnak egy ilyen munka hátterében? Erről is kérdeztük az alkotót.

Ilyés Krisztinka

2024. december 21., 22:362024. december 21., 22:36

2024. december 28., 21:132024. december 28., 21:13

– Néhány hónappal ezelőtt nyílt meg Kolozsváron a GDAŃSK50 című fotókiállításod. Kezdjük a legelején, hiszen ezeket a képeket, magát az ötletet édesapádnak köszönheted. Édesapád volt az, aki által betekintést nyerhettél a fotózás világába. Hogyan emlékszel vissza erre az időre?

– A nyolcvanas évekre nyúlik vissza, már gyerekkorom óta ilyen tárgyak vettek körül, a mai napig fel tudom idézni a Zenit és a Praktika fényképezőgépek illatát, a kellemes bőrszagot. Akkoriban ezeknek a gépeknek bőrből volt a tokjuk, bársonnyal bélelve, ebből is érződött, hogy nagy becsben tartott és komoly tárgyakról, műszerekről volt szó. A napsütötte, déli fekvésű tömbházlakás egyetlen szobája volt csupán sötét, apám fotólaborja, ahol csak mesterséges fény volt, leggyakrabban vörös. A vegyszeres tálak fölött mindenféle poszter meg plakát volt, képzőművészeti és fotókiállítások üzenetei. Ez volt apám „szimplakárpáciszagú” (Carpați cigaretta) bunkere, ahová vissza tudott húzódni, ide csak a Szabad Európa Rádiónak volt állandó bejárása, de néha én is bejutottam csodát látni, varázslatot, ahogy a hívóban az Azomureș-papíron megjelenik a kép.

•  Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon

Hirdetés

Az akkori, egyre kilátástalanabb rendszer ellenére nekem gyerekként nagyon jó volt. Sokat jártunk kirándulni Csíkszereda környékére a szüleim barátaival, két vagy három család, gyerekekkel, sátrakkal hosszú hétvégékre, persze ki kellett sakkozni, hogy mikor kinek az autójával, mert a páros és páratlan szám határozta meg, hogy milyen rendszámú autó közlekedhet az adott hétvégén. Így spórolt üzemanyagot a rendszer, szerencsére volt egyéb, amiben nem volt hiány: tiszta jéghideg patakvíz, borvízforrás, rókagomba, szamóca, mogyoró, és még lehetne sorolni. Apám imádott gombászni, ismerte is az összes gombát, ami a fenyőerdőkben és a környéken megterem, imádott halászni is, a hegyi pisztráng volt mindannyiunk kedvence – emlékszem, hogy ördögborda levelekbe csomagolta a napi fogást, hogy friss maradjon a sütés előtt.

Ezeken a kiruccanásokon természetesen ott volt a fényképezőgép is, és sok jó felvétel készült a családról, és rólunk, gyerekekről.

De nemcsak emlékképek készültek, hanem olyanok is, amelyekkel részt vett hazai és külföldi kiállításokon, fotóbiennálékon.

Zágon, Ágnes, Boti •  Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Zágon, Ágnes, Boti

Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon

Az egyik ikonikus képen mi hárman testvérek, Ágnes (középső), Botond (legkisebb) és én (legnagyobb, ebben a sorrendben) egy ló hátán ülünk.

Zseniális, ahogy mindhármunk arckifejezése teljesen más, a jószág félig hátrafordított fejjel nézi, hogy mi zajlik a hátán. Ágnes középen rémülten néz szembe a lóval, Boti legelöl óvatos és meglepett arcifejezéssel várja a végét, én pedig látszólag nyugodt mosollyal zárom a jelenetet.

Van egy másik emlékezetes fotó is, Ágnes kiskamasz korában, ül egy nagy gömbölyded kövön a patakban, A kis hableányt (Edvard Eriksen alkotása – szerk. megj.) idéző, bájos, idillikus kép, kibontott hajtincsek és gyönyörű fények a székelyföldi dzsungelben, szerintem ez a kép is megjárt jónéhány kiállítást. Sőt mi több, ez a kép ihlette a diplomamunkámat is, szobrászat szakon (Nagy István Képzőművészeti Líceum Csíkszereda – szerk. megj.), a mintázáshoz Boti ült modellt, mert körülbelül abban a korban volt, mint Ágnes a fotózáskor. A bronzpatinát kapott gipsz térplasztika évekig ott állt a művészeti suli egyik folyósóján.

Ágnes a kövön •  Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Ágnes a kövön

Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon

– Édesapád, Szentes Lajos 1974-ben két művészbarátjával és egy kölcsönkapott fényképezőgéppel indult el a lengyelországi Gdańskba. Hogyan kerültek az ott készült fotók most újra előtérbe?

– Sokáig nem tudtam, hogy hol fogok hosszú távon élni. Kolozsvár mindig is vonzott, itt tanultak a szüleim is, itt ismerkedtek meg, és én is itt akartam egyetemre járni, ugyanoda, ahová édesanyám is és Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész, rajzfilmrendező is járt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemre (ma Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem), és ahol végül én is diplomáztam 2002-ben fotó szakon. Ha jól számolom, most már 25 éve vagyok Kolozsváron, ezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy még sok cuccom maradt otthon, Zsögödben, olyasmik is, amiket terveztem elhozni, de nem akartam felhalmozni az albérletekben. De végül néhány fontos dolog mégiscsak felkerült, például az apám Krokus nagyítója, ezzel az eszközzel én is sok képet hoztam napvilágra, és remélem, hogy még fogok, csak legyen egy kis időm.

•  Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon


Egy alkalommal öcsém, Boti rendezkedett Zsögödben, és kezébe akadt apám több száz filmje, főleg fekete-fehér negatívok, és kérdezte, hogy mi legyen velük. Időközben lett saját lakásunk Kisbácsban, és hát mikor, ha nem most, a világ minden kincse ugyan nem fog elférni az új, végre saját, de nem túl nagy otthonunkban, de egy nagy doboz film igen.

Amúgy is régóta motoszkált a fejemben, hogy meg kellene nézzem, milyen képeket rejtenek a filmek, helyezzem biztonságba, és majd idővel kezdjek valamit a hagyatékkal.

Első dolgom az volt, hogy átnéztem az anyagot, csak egy gyors leltár volt. A filmek fel vannak vágva 6-7 kockánként, A4-es papírba tekerve lapulnak, ezeket egyesével letöröltem és átpakolásztam egy erre a célra vásárolt fekete kartondobozba. Közben pedig nézegettem, hogy mi van rájuk írva, általában évszám, helyszín és témák, ez alapján választottam ki néhány érdekesnek vélt anyagot, főleg a legkorábbi évekből, ekkor bukkantam a Gdańsk-negatívokra. Beszkenneltem, és ámulva néztem, hogy milyen városba repített, korábban fogalmam sem volt, hogy néz ki ez a város, nem tudtam róla semmit, de a fotókat nézve elbűvölt és kíváncsivá tett.

•  Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon


– És minek a hatására döntöttél úgy, hogy a képek apropóján te is útnak indulsz a lengyel nagyváros felé, és rekonstruálod őket?

– Egy pillanat műve volt, az egyik fotó volt a szikra, amit a Facebookra is feltöltöttem nagy lelkesen 2023 májusában. Ez egy toronyból készült felvétel, és Gdańsk óvárosát ábrázolja, a jellegzetes téglaépületeivel, amilyenekkel Amszterdamban találkoztam életemben először, akkor nem is sejtve, hogy nem csak ott van ehhez hasonló építészeti stílus. Összeállt a kép: mindkét város a Hanza-szövetség tagja, és magán viseli a középkor jómódú kereskedővárosok ízlését és mintázatát.

A fotó hatására bevillant, hogy mi lenne, ha megpróbálnám újra lefotózni pont úgy, ugyanabból a szögből, ugyanolyan képkivágással, ugyanolyan fókusztávolságú objektívvel, és tovább görgettem magamban, mi lenne, ha több képet is megpróbálnék rekonstruálni? Itt az alkalom, gondoltam, most vagy soha, 2024-ben lesz pont kereken 50 éve, ennél kerekebb nem tud összejönni az életemben, belevágtam, nem is volt kérdés.

Amúgy is szeretek utazni, évente egy-két, számomra új városba repülni és felfedezni, de a Covid belerondított ebbe a folyamatba és kimaradt vagy 4 év. A városfelfedezési mániám is benne van, és ez egy tökéletes pillanat volt újra utazni, kizökkenni a hétköznapokból és megismerni valami újat, egyben tisztelettel adózni apám előtt, és megvalósítani egy ilyen izgalmas projektet.

•  Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon


– Ha jól tudom, mindössze három nap alatt sikerült feltérképezni a városban készült fotók helyszíneit. Mi volt a legnehezebb a folyamat során?

– Három nap volt csak a fotózás, de a feltérképezés, a tervezgetés, az sokkal korábban elkezdődött, nagyjából egy évvel az indulás előtt, 2023 tavaszán, amikor eldöntöttem, hogy ezt végig akarom csinálni. Azzal indult a folyamat, hogy beszkenneltem a filmet, kiválogattam vagy 20-25 fotót, amit rekonstruálni szerettem volna, és elkezdtem beazonosítani a helyszíneket Google StreetView segítségével – ez a technológiai vívmány nagyban hozzájárult a sikerhez. Elég sokat aránylag könnyen sikerült belőni, és ami már biztos volt, azoknak a linkjeiből generáltam egy-egy QR-kódot, amit ráragasztottam a próbaképek hátoldalára, amelyeket magammal vittem.

Volt vagy 7-8 fotó, ami egyértelműen a régi városháza tornyából készült, ez volt az egyik aggodalmam, hogy fel tudok-e menni a toronyba. Szerencsére sikerült kideríteni, hogy jelenleg látogatható, 1970-től múzeumként működik az épület (Muzeum Gdańska), szóval apám pár évvel az alapítás után volt ott.

A projekt sikeréhez muszáj volt feljussak, mert az anyag egy igen jelentős része készült onnan, a korábban említett kép is, ami az alapötletet adta. Ez volt talán a legszorongatóbb, vagyis, hogy nehogy be legyen zárva tatarozás vagy valami ünnep miatt pont amikor ott vagyok. Egy másik nehézség azokkal a fényképekkel adódott, amire nem tudtam felkészülni itthon, mert olyan helyen készültek, ahova nem tudtam eljutni online, és semmi olyasmi nem volt rajtuk, ami alapján be tudtam volna azonosítani. Ebben a keresésben az segített (a vak szerencse mellett) hogy a 36 kockás megszámozott Fortepan filmről készítettem kontaktmásolatot is, amelyen szépen nyomon tudtam követni az útvonalat, és esélyem volt egy-egy vakfoltot hozzávetőlegesen meghatározni azoknak a filmkockáknak az alapján, amelyeket pontosan tudtam, hogy hol készültek.

A legnehezebb dolgom, így visszagondolva is, az idővel volt, hogy nehogy kifussak belőle, jusson idő minél több fotót rekonstruálni, legyen időm kivárni, hogy a forgalom, a város oda nem illő, vagy számomra szükségtelen része kimásszon a képből, hogy legyen időm kivárni a pillanatot, és a napfény meg az árnyék a szövetségesem legyen.

Arról nem is beszélve, hogy a repülőjáratot nehogy lefújják, mint korábban a Kolozsvár–Berlin útvonalon, hisz az lett volna az eredeti útvonalterv, aztán végül Kolozsvár–Varsó–Gdańsk lett a befutó.

•  Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon


– Gdańsk különben több mint ezeréves város. Ez a hosszú idősáv az ott töltött három nap alatt, illetve a fotókon mennyire mutatkozik meg?

– Az ezer év nem, de az 50 év az megmutatkozik. Érdekes módon, a képpárok nagy részén első ránézésre nem észlelhető nagy változás a régi és az új között, sőt néha azt sem könnyű eldönteni hirtelen, hogy melyik mikor készült. Ennek ellenére persze vannak különbségek, árulkodó jelek, és alaposabb szemléléssel sokáig el lehet mélázni a két kép között, és számba venni, felfedezni a változásokat. A második világháborúban lerombolt óvárosra nem egy újat építettek, hanem a megmaradt részeket az eredeti több száz éves épületformák és stílus alapján rekonstruálták, építették vissza. Ez a folyamat látszik legjobban, sőt még zajlik, 1974-hez képest 2024-ben láthatóak új épületek, vagy azok kiegészítései, tornyok, díszítések, de ezek a pusztítás előtti állapotot idézik, az épített örökséget mentik át, és visszatekintést engednek legalább 500 évre.

•  Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50) Galéria

Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)


– Mint élmény, mennyire volt különleges, esetleg nosztalgikus: édesapád és a fényképezőgéped nyomába eredni?

– Nagyon az volt, hihetetlen érzés az, hogy megtaláltam azokat a pontokat, és centire azokon a helyeken, talán ugyanazon a kövön álltam, mint ő ezelőtt 50 évvel. Megható volt és egyben izgalmas is, úgy éreztem magam, mint egy krimiben a detektív, aki aprólékos pontossággal kell feltárja egy régmúlt esemény pontos részleteit, és helyszíneit, az azóta végbement változások ellenére.

– Ha figyelembe vesszük az eddigi munkáidat, illetve a fényképkészítésről mondott gondolataidat – fotósként inkább dokumentálsz, nem szereted átírni a valóságot, vagyis nem adsz teret a manipulációnak –, mennyiben volt más ez a fotózási folyamat, mint az eddigiek?


– Azon töprengtem, amit egy korábbi interjúban mondtam, hogy a festészet szubjektív, míg a fotó sokkal objektívebb dolog, de vajon mennyire? Mert a fotó ténylegesen a valóságot ábrázolja (jó esetben / általában) de a témaválasztás, a komponálás, hogy mi kerül a képkeretbe és mi nem, az utómunka alapján a fotó(sorozat) is elcsúszhat a szubjektív irányába, csak az a kérdés, hogy mennyire.

•  Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50) Galéria

Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)


Jelen esetben a feladat tiszta és világos volt, nem engedett teret a dilemmázásnak, vívódásnak, nem az volt a kérdés, hogy én egy adott témát hogyan oldok meg. Azon gondolkoztam, hogy apám mit és hogyan fotózott, hogyan komponált, vagyis feltettem magamnak kérdéseket. De a cél a rekonstruálás volt, a remake, nem az elemzés, szóval minden nagyon tiszta és világos volt a legelejétől: rábukkanás, rácsodálkozás, ötlet, feltérképezés, megoldások keresése. És végül a gdański tripp a végrehajtás fázisa volt, egy előre jól megtervezett forgatókönyv alapján, a legvégén az utómunka, válogatás az új képek közül, képfeldolgozás, képpárok egyesítése, nagyítás, rámázás, plakát és promóciós anyag tervezése, kiállítás stb.

– Amikor New Yorkot fotóztad, azt mondtad, hogy úgy szeretnéd megörökíteni azt a látképet, ami személyes, „csak az enyém legyen”. Ez tudott érvényesülni Gdańskban?


– Ez teljes mértékben érvényesült, mert a téma is az, és senki más nem tudta volna ezt megvalósítani, csak, akinek a birtokában van az eredeti negatív. És az apa-fia kapcsolat sem elhanyagolható, az előzetes tudás és élményhalmaz nem átruházható, míg a film elméletileg igen. Ezeknek a fényében ez a projekt száz százalékosan testre szabott, én örököltem meg, teljesítettem ki, és tettem láthatóvá ezt a kerettörténetet, ami kerek 50 évet fog át. Annak ellenére, hogy talán ez a legszemélyesebb fotókiállításom, mégis úgy látom, hogy nagyon sok ember tud azonosulni vele, és több ponton tud rácsatlakozni: akár a fotóreplika mint műfaj vonalon, akár Gdańsk kereskedőkikötő sok hideget-meleget túlélt város vonalon, akár apa-fia 50 év távlata vonalon, akár Günter Grass Bádogdob vonalon, akár fekete-fehér képpárok vonalon, vagy az egész egybegyógyulva vonalon.

•  Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50) Galéria

Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)


– „Nálam biztosan számít az is, hogy gyerekkoromban óriási élmény volt, amikor ültünk a sötétszobában apámmal, és láttam, hogyan jelennek meg a fehér papíron a képek. A pandémia alatt, amikor volt időm ilyesmin gondolkodni, akkor el is döntöttem, hogy valamikor újra nekiállok, és dolgozok egy kicsit filmre, mert számomra ez élvezetes. Olyan, mint egy jó borkóstolás” – hangzott el egy korábbi interjúban. Ez azt is jelenti, hogy nem lenne nehezedre elhagyni a digitális fényképezőgépeket?

– Egyáltalán nem jelenti azt, teljesen szét kell választani a két dolgot. A digitális fotótechnológiát nem lenne értelme elengedni, és nem is fogom, minden időben lépést kell tartani a kor legújabb és legjobb technológiájával minden szakmában.

A digitális képrögzítés már rég és abszolút mértékben felülmúlta a filmes világot, legalábbis méretben, részletgazdagságban, élességben, érzékenységben (ISO), vagyis minden lényeges dologban. Digitális felszereléssel könnyebb dolgozni, bármilyen fotós munkáról legyen szó, és olcsóbb is, az eredmény is jobb.

A mostani projekthez is digitális gépet használtam (Nikon D850 plusz Nikon 50 mm f/1.8D), de a legfontosabb sarokpontok passzolnak, ez a lényege, a kulcsa az egésznek, az egyik a képformátum / képméret, vagyis a filmkocka 24x36 mm, a digitális gép érzékelője is pont ekkora 24x36 mm (FX Full-frame). A másik fontos dolog a fókusztávolság, mindkét esetben 50 mm-es objektív, apám, a nyomozásom alapján, EXA I b (keletnémet gyártmányú) géppel fotózott (plusz 50-es obi) ilyen fotógépeket kaptak a grafikus hallgatók az egyetemen, a hetvenes években, arra a négy évre, amíg ott tanultak.

•  Fotó: GDAŃSK50 Facebook-eseménykép / Forrás: Szentes Zágon Galéria

Fotó: GDAŃSK50 Facebook-eseménykép / Forrás: Szentes Zágon


Az analóg fotózás most is élmény, olyan, mint egy vintage járgány, de nem helyettesíti a legújabb korszerű közlekedési eszközt, inkább passion project, digitális detox, és egy régi technológiának a tisztelete és megőrzése, egy 1978-as Canon A1 akkori csúcs riportergép csodálata, ami nem csak vitrinben mutat jól, hanem tökéletesen működik, és időről időre be is bizonyítom, ha tehetem. Egy másik példával élve olyan, mint zenét hallgatni hanglemezről lemezjátszóval, ahol még az idő érzékelése is más, mert a 45 perc közepén a lemezt meg kell fordítani, és nem egy végtelen loop, ami folyamatosan ömlik. Természetesen Spotify-on is hallgatok zenét, de megvan minden eszköz és platform ideje, rendeltetése, előnye és hátránya.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 13., szerda

Fokhagymakrémleves – videó

A fokhagymakrémleves az egyik leghálásabb étel: kevés összetevőből, gyorsan elkészíthető, és egyszerre nyújt kényeztető, selymes élményt.

Fokhagymakrémleves – videó
Fokhagymakrémleves – videó
2026. május 13., szerda

Fokhagymakrémleves – videó

Hirdetés
2026. május 12., kedd

Egy alma mint kellék

Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.

Egy alma mint kellék
Egy alma mint kellék
2026. május 12., kedd

Egy alma mint kellék

2026. május 11., hétfő

„Szép lassan összeomlott az egész” – az UNSCENE elmaradásáról

Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.

„Szép lassan összeomlott az egész” – az UNSCENE elmaradásáról
2026. május 11., hétfő

Tavaszi ízpáros: a kapor és a zöld fokhagyma

A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.

Tavaszi ízpáros: a kapor és a zöld fokhagyma
Hirdetés
2026. május 10., vasárnap

Otthont, nyelvet és kapaszkodót adhat az olvasás

Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.

Otthont, nyelvet és kapaszkodót adhat az olvasás
2026. május 09., szombat

A gyerekeket nem trükkökkel, hanem valódi figyelemmel lehet elérni

Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.

A gyerekeket nem trükkökkel, hanem valódi figyelemmel lehet elérni
2026. május 09., szombat

Sajtos kréker – videó

Ez a recept nem csupán egy sós rágcsálnivalóról szól, hanem egy kis játékos alkotásról a konyhában, aminek a végeredménye pont olyan, mintha egy rajzfilmből lépett volna elő.

Sajtos kréker – videó
Sajtos kréker – videó
2026. május 09., szombat

Sajtos kréker – videó

Hirdetés
2026. május 08., péntek

A könyvek szeretete vonzásában

Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?

A könyvek szeretete vonzásában
A könyvek szeretete vonzásában
2026. május 08., péntek

A könyvek szeretete vonzásában

2026. május 08., péntek

Sóska, a tavaszi csodaszer

Savanykás, friss, és nem csak főzeléknek jó. Vitaminokban gazdag, világszerte sokféleképpen használják, és még a fagyasztást is jól bírja. A sóska igazi tavaszi tisztító növény – mutatjuk, miért érdemes fogyasztani.

Sóska, a tavaszi csodaszer
Sóska, a tavaszi csodaszer
2026. május 08., péntek

Sóska, a tavaszi csodaszer

2026. május 07., csütörtök

Kezdők is bátran gyűjthetik: a sárga gévagomba

Elkezdődött az ehető taplógombák gyűjtésének ideje, ismerkedjünk meg a csirkehúsra emlékeztető sárga gévagombával. Egyszerre több kilónyit is találhatunk, ha szerencsénk van. Kiadós gombának számít, érdemes gyűjteni.

Kezdők is bátran gyűjthetik: a sárga gévagomba
Hirdetés