
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
Ugyanabból a szögből, ugyanolyan képkivágással, ugyanolyan fókusztávolságú objektívvel fényképezte újra édesapja ötven évvel ezelőtt Gdańskban készült fotóit Szentes Zágon. Ezekből a képekből jött létre a képzőművész és fotós egyik legszemélyesebb kiállítása, GDAŃSK50 címmel. De milyen folyamatok állnak egy ilyen munka hátterében? Erről is kérdeztük az alkotót.
2024. december 21., 22:362024. december 21., 22:36
2024. december 28., 21:132024. december 28., 21:13
– Néhány hónappal ezelőtt nyílt meg Kolozsváron a GDAŃSK50 című fotókiállításod. Kezdjük a legelején, hiszen ezeket a képeket, magát az ötletet édesapádnak köszönheted. Édesapád volt az, aki által betekintést nyerhettél a fotózás világába. Hogyan emlékszel vissza erre az időre?
– A nyolcvanas évekre nyúlik vissza, már gyerekkorom óta ilyen tárgyak vettek körül, a mai napig fel tudom idézni a Zenit és a Praktika fényképezőgépek illatát, a kellemes bőrszagot. Akkoriban ezeknek a gépeknek bőrből volt a tokjuk, bársonnyal bélelve, ebből is érződött, hogy nagy becsben tartott és komoly tárgyakról, műszerekről volt szó. A napsütötte, déli fekvésű tömbházlakás egyetlen szobája volt csupán sötét, apám fotólaborja, ahol csak mesterséges fény volt, leggyakrabban vörös. A vegyszeres tálak fölött mindenféle poszter meg plakát volt, képzőművészeti és fotókiállítások üzenetei. Ez volt apám „szimplakárpáciszagú” (Carpați cigaretta) bunkere, ahová vissza tudott húzódni, ide csak a Szabad Európa Rádiónak volt állandó bejárása, de néha én is bejutottam csodát látni, varázslatot, ahogy a hívóban az Azomureș-papíron megjelenik a kép.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
De nemcsak emlékképek készültek, hanem olyanok is, amelyekkel részt vett hazai és külföldi kiállításokon, fotóbiennálékon.
Zágon, Ágnes, Boti
Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon
Az egyik ikonikus képen mi hárman testvérek, Ágnes (középső), Botond (legkisebb) és én (legnagyobb, ebben a sorrendben) egy ló hátán ülünk.
Van egy másik emlékezetes fotó is, Ágnes kiskamasz korában, ül egy nagy gömbölyded kövön a patakban, A kis hableányt (Edvard Eriksen alkotása – szerk. megj.) idéző, bájos, idillikus kép, kibontott hajtincsek és gyönyörű fények a székelyföldi dzsungelben, szerintem ez a kép is megjárt jónéhány kiállítást. Sőt mi több, ez a kép ihlette a diplomamunkámat is, szobrászat szakon (Nagy István Képzőművészeti Líceum Csíkszereda – szerk. megj.), a mintázáshoz Boti ült modellt, mert körülbelül abban a korban volt, mint Ágnes a fotózáskor. A bronzpatinát kapott gipsz térplasztika évekig ott állt a művészeti suli egyik folyósóján.
Ágnes a kövön
Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon
– Édesapád, Szentes Lajos 1974-ben két művészbarátjával és egy kölcsönkapott fényképezőgéppel indult el a lengyelországi Gdańskba. Hogyan kerültek az ott készült fotók most újra előtérbe?
– Sokáig nem tudtam, hogy hol fogok hosszú távon élni. Kolozsvár mindig is vonzott, itt tanultak a szüleim is, itt ismerkedtek meg, és én is itt akartam egyetemre járni, ugyanoda, ahová édesanyám is és Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész, rajzfilmrendező is járt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemre (ma Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem), és ahol végül én is diplomáztam 2002-ben fotó szakon. Ha jól számolom, most már 25 éve vagyok Kolozsváron, ezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy még sok cuccom maradt otthon, Zsögödben, olyasmik is, amiket terveztem elhozni, de nem akartam felhalmozni az albérletekben. De végül néhány fontos dolog mégiscsak felkerült, például az apám Krokus nagyítója, ezzel az eszközzel én is sok képet hoztam napvilágra, és remélem, hogy még fogok, csak legyen egy kis időm.
Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon
Első dolgom az volt, hogy átnéztem az anyagot, csak egy gyors leltár volt. A filmek fel vannak vágva 6-7 kockánként, A4-es papírba tekerve lapulnak, ezeket egyesével letöröltem és átpakolásztam egy erre a célra vásárolt fekete kartondobozba. Közben pedig nézegettem, hogy mi van rájuk írva, általában évszám, helyszín és témák, ez alapján választottam ki néhány érdekesnek vélt anyagot, főleg a legkorábbi évekből, ekkor bukkantam a Gdańsk-negatívokra. Beszkenneltem, és ámulva néztem, hogy milyen városba repített, korábban fogalmam sem volt, hogy néz ki ez a város, nem tudtam róla semmit, de a fotókat nézve elbűvölt és kíváncsivá tett.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
Amúgy is szeretek utazni, évente egy-két, számomra új városba repülni és felfedezni, de a Covid belerondított ebbe a folyamatba és kimaradt vagy 4 év. A városfelfedezési mániám is benne van, és ez egy tökéletes pillanat volt újra utazni, kizökkenni a hétköznapokból és megismerni valami újat, egyben tisztelettel adózni apám előtt, és megvalósítani egy ilyen izgalmas projektet.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
A projekt sikeréhez muszáj volt feljussak, mert az anyag egy igen jelentős része készült onnan, a korábban említett kép is, ami az alapötletet adta. Ez volt talán a legszorongatóbb, vagyis, hogy nehogy be legyen zárva tatarozás vagy valami ünnep miatt pont amikor ott vagyok. Egy másik nehézség azokkal a fényképekkel adódott, amire nem tudtam felkészülni itthon, mert olyan helyen készültek, ahova nem tudtam eljutni online, és semmi olyasmi nem volt rajtuk, ami alapján be tudtam volna azonosítani. Ebben a keresésben az segített (a vak szerencse mellett) hogy a 36 kockás megszámozott Fortepan filmről készítettem kontaktmásolatot is, amelyen szépen nyomon tudtam követni az útvonalat, és esélyem volt egy-egy vakfoltot hozzávetőlegesen meghatározni azoknak a filmkockáknak az alapján, amelyeket pontosan tudtam, hogy hol készültek.
Arról nem is beszélve, hogy a repülőjáratot nehogy lefújják, mint korábban a Kolozsvár–Berlin útvonalon, hisz az lett volna az eredeti útvonalterv, aztán végül Kolozsvár–Varsó–Gdańsk lett a befutó.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)
Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)
Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)
A mostani projekthez is digitális gépet használtam (Nikon D850 plusz Nikon 50 mm f/1.8D), de a legfontosabb sarokpontok passzolnak, ez a lényege, a kulcsa az egésznek, az egyik a képformátum / képméret, vagyis a filmkocka 24x36 mm, a digitális gép érzékelője is pont ekkora 24x36 mm (FX Full-frame). A másik fontos dolog a fókusztávolság, mindkét esetben 50 mm-es objektív, apám, a nyomozásom alapján, EXA I b (keletnémet gyártmányú) géppel fotózott (plusz 50-es obi) ilyen fotógépeket kaptak a grafikus hallgatók az egyetemen, a hetvenes években, arra a négy évre, amíg ott tanultak.
Fotó: GDAŃSK50 Facebook-eseménykép / Forrás: Szentes Zágon
Ha szeretjük a savanyú káposztából készült fogásokat, ez is nagy kedvencünk lesz. Köretként és egytálételként is kiváló.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz az 1840 óta működő létesítménybe.
A Long Story Short nem akar szerethető lenni, inkább marad „igazi”. Raphael Bob-Waksberg új animációja a gyászt, a családi múltat és a zsidó identitást nem lineáris időben, hanem érzelmi pontossággal rendezi egymás mellé.
Hatalmas könyvespolcot hozott az angyal, volt is nagy öröm, ujjongtak az írók, költők, kutatók, illusztrátorok és szerkesztők.
Az alábbi elkészítési mód szerint a szűzpecsenye kívül finoman pirult, belül pedig szaftos és omlós lesz.
A téli időszak lelassuló tétlensége sokunk számára kellemetlen, és nehezen tudunk alábbhagyni az év közbeni megszokott tempóból. A természet télen sem alszik, csak lelassul és regenerálódik. Érdemes a természet példája mentén nekünk is tanulni ebből.
Erdélyben a karácsony a hiány éveiben is megmaradt ünnepnek. Anyák és nagymamák emlékein keresztül idézzük fel azt az időt, amikor az egyszerűség természetes rend volt.
Egy sóhajtás itt, egy mosoly ott, egy csendes beszélgetés, egy ima, várakozás a hozzátartozókra, a gyógyszer hatására – türelemmel, belenyugvással, megbékéléssel. S bár lehet, hogy szomorúsággal, de mégis a gyógyulásba vetett hittel.
A krumplipüré az a köret, amit sokféleképpen el lehet készíteni. Vannak, akik csak egyszerűen, villával összetörik a főtt krumplit, ízesítik sóval, borssal és tejföllel gazdagítják. Hogy valóban tökéletes legyen, eláruljuk a titkait.
szóljon hozzá!