
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
Ugyanabból a szögből, ugyanolyan képkivágással, ugyanolyan fókusztávolságú objektívvel fényképezte újra édesapja ötven évvel ezelőtt Gdańskban készült fotóit Szentes Zágon. Ezekből a képekből jött létre a képzőművész és fotós egyik legszemélyesebb kiállítása, GDAŃSK50 címmel. De milyen folyamatok állnak egy ilyen munka hátterében? Erről is kérdeztük az alkotót.
2024. december 21., 22:362024. december 21., 22:36
2024. december 28., 21:132024. december 28., 21:13
– Néhány hónappal ezelőtt nyílt meg Kolozsváron a GDAŃSK50 című fotókiállításod. Kezdjük a legelején, hiszen ezeket a képeket, magát az ötletet édesapádnak köszönheted. Édesapád volt az, aki által betekintést nyerhettél a fotózás világába. Hogyan emlékszel vissza erre az időre?
– A nyolcvanas évekre nyúlik vissza, már gyerekkorom óta ilyen tárgyak vettek körül, a mai napig fel tudom idézni a Zenit és a Praktika fényképezőgépek illatát, a kellemes bőrszagot. Akkoriban ezeknek a gépeknek bőrből volt a tokjuk, bársonnyal bélelve, ebből is érződött, hogy nagy becsben tartott és komoly tárgyakról, műszerekről volt szó. A napsütötte, déli fekvésű tömbházlakás egyetlen szobája volt csupán sötét, apám fotólaborja, ahol csak mesterséges fény volt, leggyakrabban vörös. A vegyszeres tálak fölött mindenféle poszter meg plakát volt, képzőművészeti és fotókiállítások üzenetei. Ez volt apám „szimplakárpáciszagú” (Carpați cigaretta) bunkere, ahová vissza tudott húzódni, ide csak a Szabad Európa Rádiónak volt állandó bejárása, de néha én is bejutottam csodát látni, varázslatot, ahogy a hívóban az Azomureș-papíron megjelenik a kép.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
De nemcsak emlékképek készültek, hanem olyanok is, amelyekkel részt vett hazai és külföldi kiállításokon, fotóbiennálékon.
Zágon, Ágnes, Boti
Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon
Az egyik ikonikus képen mi hárman testvérek, Ágnes (középső), Botond (legkisebb) és én (legnagyobb, ebben a sorrendben) egy ló hátán ülünk.
Van egy másik emlékezetes fotó is, Ágnes kiskamasz korában, ül egy nagy gömbölyded kövön a patakban, A kis hableányt (Edvard Eriksen alkotása – szerk. megj.) idéző, bájos, idillikus kép, kibontott hajtincsek és gyönyörű fények a székelyföldi dzsungelben, szerintem ez a kép is megjárt jónéhány kiállítást. Sőt mi több, ez a kép ihlette a diplomamunkámat is, szobrászat szakon (Nagy István Képzőművészeti Líceum Csíkszereda – szerk. megj.), a mintázáshoz Boti ült modellt, mert körülbelül abban a korban volt, mint Ágnes a fotózáskor. A bronzpatinát kapott gipsz térplasztika évekig ott állt a művészeti suli egyik folyósóján.
Ágnes a kövön
Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon
– Édesapád, Szentes Lajos 1974-ben két művészbarátjával és egy kölcsönkapott fényképezőgéppel indult el a lengyelországi Gdańskba. Hogyan kerültek az ott készült fotók most újra előtérbe?
– Sokáig nem tudtam, hogy hol fogok hosszú távon élni. Kolozsvár mindig is vonzott, itt tanultak a szüleim is, itt ismerkedtek meg, és én is itt akartam egyetemre járni, ugyanoda, ahová édesanyám is és Szilágyi Varga Zoltán grafikusművész, rajzfilmrendező is járt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemre (ma Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem), és ahol végül én is diplomáztam 2002-ben fotó szakon. Ha jól számolom, most már 25 éve vagyok Kolozsváron, ezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy még sok cuccom maradt otthon, Zsögödben, olyasmik is, amiket terveztem elhozni, de nem akartam felhalmozni az albérletekben. De végül néhány fontos dolog mégiscsak felkerült, például az apám Krokus nagyítója, ezzel az eszközzel én is sok képet hoztam napvilágra, és remélem, hogy még fogok, csak legyen egy kis időm.
Fotó: Szentes Lajos / Forrás: Szentes Zágon
Első dolgom az volt, hogy átnéztem az anyagot, csak egy gyors leltár volt. A filmek fel vannak vágva 6-7 kockánként, A4-es papírba tekerve lapulnak, ezeket egyesével letöröltem és átpakolásztam egy erre a célra vásárolt fekete kartondobozba. Közben pedig nézegettem, hogy mi van rájuk írva, általában évszám, helyszín és témák, ez alapján választottam ki néhány érdekesnek vélt anyagot, főleg a legkorábbi évekből, ekkor bukkantam a Gdańsk-negatívokra. Beszkenneltem, és ámulva néztem, hogy milyen városba repített, korábban fogalmam sem volt, hogy néz ki ez a város, nem tudtam róla semmit, de a fotókat nézve elbűvölt és kíváncsivá tett.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
Amúgy is szeretek utazni, évente egy-két, számomra új városba repülni és felfedezni, de a Covid belerondított ebbe a folyamatba és kimaradt vagy 4 év. A városfelfedezési mániám is benne van, és ez egy tökéletes pillanat volt újra utazni, kizökkenni a hétköznapokból és megismerni valami újat, egyben tisztelettel adózni apám előtt, és megvalósítani egy ilyen izgalmas projektet.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
A projekt sikeréhez muszáj volt feljussak, mert az anyag egy igen jelentős része készült onnan, a korábban említett kép is, ami az alapötletet adta. Ez volt talán a legszorongatóbb, vagyis, hogy nehogy be legyen zárva tatarozás vagy valami ünnep miatt pont amikor ott vagyok. Egy másik nehézség azokkal a fényképekkel adódott, amire nem tudtam felkészülni itthon, mert olyan helyen készültek, ahova nem tudtam eljutni online, és semmi olyasmi nem volt rajtuk, ami alapján be tudtam volna azonosítani. Ebben a keresésben az segített (a vak szerencse mellett) hogy a 36 kockás megszámozott Fortepan filmről készítettem kontaktmásolatot is, amelyen szépen nyomon tudtam követni az útvonalat, és esélyem volt egy-egy vakfoltot hozzávetőlegesen meghatározni azoknak a filmkockáknak az alapján, amelyeket pontosan tudtam, hogy hol készültek.
Arról nem is beszélve, hogy a repülőjáratot nehogy lefújják, mint korábban a Kolozsvár–Berlin útvonalon, hisz az lett volna az eredeti útvonalterv, aztán végül Kolozsvár–Varsó–Gdańsk lett a befutó.
Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra / Forrás: Szentes Zágon
Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)
Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)
Fotó: Szentes Lajos / Szentes Zágon (GDAŃSK50)
A mostani projekthez is digitális gépet használtam (Nikon D850 plusz Nikon 50 mm f/1.8D), de a legfontosabb sarokpontok passzolnak, ez a lényege, a kulcsa az egésznek, az egyik a képformátum / képméret, vagyis a filmkocka 24x36 mm, a digitális gép érzékelője is pont ekkora 24x36 mm (FX Full-frame). A másik fontos dolog a fókusztávolság, mindkét esetben 50 mm-es objektív, apám, a nyomozásom alapján, EXA I b (keletnémet gyártmányú) géppel fotózott (plusz 50-es obi) ilyen fotógépeket kaptak a grafikus hallgatók az egyetemen, a hetvenes években, arra a négy évre, amíg ott tanultak.
Fotó: GDAŃSK50 Facebook-eseménykép / Forrás: Szentes Zágon
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
szóljon hozzá!