Ecuadori rajznapló: kosárpályák a világ végén túl

Útban Yacurí felé még megállunk Quilangában, ahol világhíres kávét termelnek és pörkölnek. A kávé nagyon szimpatikus növény, kifejezetten élvezem nyersen rágcsálni. Az íze gyümölcsös, szakszóval élve, de ennél sokkal izmosabb koffeinadagokhoz szokott szervezetem egy gyors vállrándítással elintézi ezt az élményt is.

Az életveszélyes kacskaringózás után feltűnik egy kis hegyi falu, Jimbura, ami hihetetlen, mert meg voltam győződve, hogy rég túljutottunk minden emberi településen. A falu teljesen szürreális, mert van egy nagy temploma, illetve standard méretű kosárpályája.

Az élmény nem lenne teljes, ha nem lenne Jimburának egy katonai ellenőrzőpontja. Megmotoznak a hivatalosan előírt standard szerint, majd mikor kiderül, hogy a paramóba tartunk békákat keresni, ráadásul éjszaka, a katonák arcára kiül a mentálisan rokkant emberekkel szemben előforduló csendes sajnálkozás. Azért öltözzünk fel – mondják, és utunkra engednek.

korábban írtuk

Ecuadori rajznapló: parányi kutykuruttyok nyomában

Harmadik rész, amelyből megtudhatjuk, mi vár a gyanútlan székelyre a lojai piacon, és miben hasonlít az egyetem múzeuma nagymama kamrájához. Előkerül a gumicsizma is, hősünk a susnyásban botorkálva beleveti magát az ecuadori éjszakába.

A paramo egészen elképesztő hely. Sem a képek, sem a rajzok nem adják vissza azt a hihetetlen vadságot és szépséget, amelyet ezen a helyen tapasztalhatunk. Az időjárás folyamatosan és nagyon gyorsan változik, a felhők száguldoznak, és időről időre feltűnnek a környező hegycsúcsok. A növényzet főként alcsony bokrokból és áthatolatlanul sűrű aljnövényzetből áll. A Yacuríban található hegyi tavakból már nem sokat látunk, mert időközben besötétedik és leereszkedik a köd. Hogy teljes legyen az élmény, elkezd esni az eső és fúj a szél. Előkerülnek a sátorponyvaszerű vízhatlan poncsók, de ennek ellenére hamarosan teljesen átázunk.

A következő találkozásom a paramóval ugyanilyen ijesztő és varázslatos egyben. A Tapichalaca rezervátumot külön a jocotoco madár miatt hozták létre, mivel ezt a madarat csak itt lehet megfigyelni természetes környezetében. Az idecsődülő – főként amerikai – madarászok igényeihez igazítva, kiépített megfigyelő ösvények és meleg vizes zuhanyzók várják az idelátogatókat. Szerencsére a „békavadászok” itt is meg tudják találni a legőrültebb helyeket, ahová még a helyi parkőrök is csak ritkán járnak.

Mikor már minden kezd összeolvadni, és elfelejtem a hétköznapi nyűgeimet, hirtelen rádöbbenek, hogy a világ egyik leggyönyörűbb helyén járok, ahol minden meseszerű, mintha egy titkos szentélybe jutottunk volna. A kapaszkodószakaszok növényzetének elképesztő sűrűsége és a káosz amiben minden mindennel összefonódik, erősen kontrasztos a tisztások alacsony bokraival és méregzöld mohaszőnyegével, amibe itt-ott teljesen belesüllyed a gumicsizmám. A karnyújtásnyira lévő felhőfoszlányok medúzaként úsznak el előttünk, időről időre felvillantva az alattunk lévő hihetetlen mélységet. Szinte hallatszik, ahogy lélegzik a természet körülöttünk.

Éppen mielőtt besötétedne, megpillantjuk a roncs első darabjait, majd hamarosan feltűnik a repülőgép kettétört törzse és farka, egy megközelíthetetlen domboldalon. A látvány egyáltalán nem az, amire az elképzeléseim alapján számítottam. Erős szégyenérzet vesz erőt rajtam. Mit keresek én itt, és hogyan voltam képes felvergődni ebbe a magasságba néhány vacak szelfi kedvéért?

József nagyon izgatott, tovább szeretne kutakodni, de feltámad a szél, ami a nedves ruhákkal együtt egyszerűen tarthatatlan. A kezem annyira megdermed, mint télen egy alaposabb hógolyózás után. Diego elegánsan kiönti az összegyűlt esővizet a gumicsizmájából és zoknit cserél. Látszik rajta, hogy fázik, pedig ő gyakran járja a környéket, úgyhogy sipirc haza. Lefelé „csak” két óra botorkálás a sárban, bozótban, de a vége felé azért már elég gyakran emlegetem az ösvény nőnemű felmenőjének szakmáját, amelyik nyilván az egyik legrégebbi foglalkozások közé tartozik ebben az órában.

korábban írtuk

Ecuadori rajznapló: egy székelyföldi grafikus kalandozásai

Gumicsizmával, rajzfüzettel, a feleségétől kapott kis aranyozott békakitűzővel, kíváncsisággal és jó nagy adag kalandvággyal indult el Széles Ferenc grafikus, hogy egy Ecuadorban élő székely biológusházaspár kutatómunkáját rajzokon keresztül dokumentálja.