Az atom titkai és az ember felelőssége

Nagy Péter színpadon elhangzó történetei nem száraz dátumokból és kísérletek elmeséléséből álltak. Inkább olyan volt, mint egy nagy ívű emberi regény. A közönség egy estére együtt gondolkodhatott azokkal a tudósokkal, akik a huszadik század elején a fizika addig ismeretlen területeire merészkedtek. Megidéződött a pillanat, amikor a kutatók rájöttek: az atommag nem oszthatatlan, és a benne rejlő energia felszabadítható.

korábban írtuk

Amikor a természet és a művészet találkozik

Versek, fotók, tudomány és zene szőtte egybe az Üveggyöngyvarázs második napját: az évszakok és a csillagos égbolt története kelt életre Munzlinger Attila képein, Nagy Péter előadásában és a Csíki Kamarazenekar Vivaldi-koncertjén.

Az előadás egyik legemberibb epizódja Szilárd Leó londoni „villanása” volt: egy közlekedési lámpánál állva, a zöld jelzésre várva jutott eszébe a láncreakció gondolata. Egy városi utcasarok mindennapi mozzanata így vált a világtörténelem fordulópontjává. Ugyanilyen erős pillanat volt, amikor felidéződött a sivatagi robbanás képe 1945-ből – a Trinity-teszt. A fény, amely nappallá változtatta az éjszakát, s amelyet Oppenheimer a Bhagavad-Gitából vett szavakkal kommentált: „Én lettem a halál, világok pusztítója”.

Az előadás kitért a magyar tudósokra is. A „marslakók” – így nevezték tréfásan a budapesti származású tudósokat, Teller Edét, Wigner Jenőt, Neumann Jánost – döntő szerepet játszottak abban, hogy a világ szellemi térképe átrendeződjön. Az emigráció, a kényszerű elhagyás, a háború árnyéka mind beépült abba, ahogyan a tudás sorsfordító erővé vált.

A monológ közben nemcsak fizikai elméletekről, láncreakcióról, neutronokról és uránról esett szó, hanem az erkölcsről is. Az emberi felelősségről:

A közönség végül nem csupán tudománytörténetet hallott, hanem saját jelenére ismerhetett. Mert bár a történet a múlt században játszódik, a kérdés ma is ugyanaz: mire használjuk a kezünkbe adott eszközöket, legyen az atomenergia, mesterséges intelligencia vagy bármilyen új felfedezés? A Mikó-várban elhangzott előadás így nemcsak tudást nyújtott, hanem felelősségre is tanított. A hallgatóság úgy állhatott fel a székből, hogy egyszerre vitte magával a fizika szépségének csodáját és a morális kérdések súlyát. Egy estére a tudomány és a művészet egymás mellé állt, hogy közösen mondja ki: a tudás önmagában nem jó vagy rossz – az ember döntése az, ami irányt ad neki.