Múzeumi sztorik: iskolajelvény a „kicsi magyar világból”

– írja Tivai Nagy Imre (1849 – 1931) a Cirkálások. Szeredai emlékeimből című művében (mely megjelent a Csíkszereda Kiadóhivatal Útravaló sorozatában is, 2009-ben), a Vártér és környéke című fejezetben.

Mivel az a Csík vármegyei nevelésügy terén nagy űrt töltött be, a középosztály – elsősorban kisbirtokosok, kisiparosok, köztisztviselők, kiskereskedők – körében egyre közkedveltebbé vált. Az iskola népszerűségét nemcsak a nők középfokú oktatása iránti igény, hanem a különösen kedvező tanulási lehetőségek is növelték. Az ingyenes beiratkozás és felvételi vizsga mellett ugyanis az oktatás is tandíjmentes volt. Az internátusban a bentlakó növendékeknek a szállás, fűtés világítás is ingyenes volt és csupán az élelmezés költségeit kellett fedezzék – évi 150 forint. A nagyon szegény vagy árva diákok azonban többnyire ez alól is mentesültek. A Magánjavak már az első évektől kezdve elsőrendű feladatának tekintette a leánynevelő intézet fejlődéséhez nélkülözhetetlen új iskolaépület minél hamarabbi felépítését” – olvashatjuk Kocsis Lajos A Csíki Magánjavak története – 1869–1923 című könyvében (Csíkszereda Kiadóhivatal, Útravaló sorozat, 2008.)

„Az emeletes épület beosztása és felépítése megfelelt a kor követelményeinek. Így a világos, nagy tantermek, a tágas díszterem és tornaterem, valamint a kényelmes hálószoba és étkező összehasonlíthatatlanul jobb feltételeket biztosított, mint az átalakított volt kaszárnya. (…) Átadását követően a Magánjavak gondoskodott ennek igényes berendezéséről, amit a következő években is folyamatosan gyarapított és újított. Ennek köszönhetően az oktató-nevelő munkát nagymértékben elősegítő szertárak (vegytan, fizika, földrajz, természetrajz, rajz) felszereltsége, valamint a tanári, illetve ifjúsági könyvtár is állandóan gazdagodott” – írja Kocsis Lajos. Hozzáteszi,

A Csíki Lapok 1895. július 3-ai lapszámában ezt olvashatjuk: „Csíkmegye nagy áldozatokat hozott ezen intézmény érdekében, s ezért nagy örömünkre szolgál, hogy az elért eredmények ezen áldozatokhoz évről évre méltóbbak lesznek, s az a haszon, hogy a leánynevelés a vármegyére visszaáramlik, arányos a hozott áldozatokkal.”

A Csíki Magánjavak történetéből pedig tudjuk, hogy „a tanulók felkészültségét bizonyítja, hogy később kéttucatnyian végezték el a kolozsvári állami elemi tanítóképzőt, és évente több diák női felső polgári képzőben, óvónő képzőben, női ipari tanfolyamon folytatta tanulmányait. De ha nem is tanult tovább mindenki, a csíkszeredai polgári iskola legfőbb érdeme, hogy a szülőföldön lehetőséget biztosított a csíki lányok számára, hogy a rendszeres iskoláztatás során alapos általános műveltséget szerezhessenek, és kiváló nevelésben részesüljenek.”

Csíkszeredai munkálkodását megelőzően a székelyudvarhelyi magán leányiskola vezetője volt, „Székelyföldön kisasszonszámba sem menta az az úri leányka, ki legalább egy évig a Pintye Lina iskolájában nem tanult. Ott tanultak a leánykák és anyátlan leányok franciául traccsolni, németül fuserálni, kötni, varrni, divan párnát hímezni, divatos csipkéket horgolni, szerelmes leveleket csempészni, divatos társasjátékokat űzni, zongorán klimpírozni, francia négyest, párnástáncot (kottiliont) táncolni, politizálni és sok minden egyéb divatos, hasznos és haszontalanságot művelni, amit színen levő divat kívánt.”

Azt is megjegyzi, hogy az akkori új közoktatási törvény rendezte a ‘80-as évek elején a nőoktatást és nevelést, és Csíkvármegye volt a legelsők közt, mely a Magánjavak terhére polgári leányiskolát állított Csíkszeredában. Özv. Lakatos Jánosné Pintye Karolina pedig élte fogytáig lankadatlan buzgalommal látta el az igazgatói tisztséget.

„A város hivatalos körei és a szülők körében mozgalom indult, hogy a polgári leányiskolát leánygimnáziumnak alakítsák át. A mozgalom abból indult ki, hogy számos tehetséges leány nem tud értelmiségi pályára menni, minthogy a vármegyében nincs leánygimnázium. A mozgalmat a kultuszminisztériumban megértéssel fogadták, remény van, hogy a leánygimnázium Csikszeredában még ez év szeptemberében megkezdi működését. Az eddigiek szerint az új iskolát a leánypolgári épületében helyezik el ideiglenesen, természetesen fenntartva legalább is egyelőre a polgári leányiskolát, amelynek tanári kara nagyrészt gimnáziumi tanári képesítéssel is bír” – írták a Székely Nép 1942. augusztus 30-ai lapszámában.

– mutat rá Szabó E. István történész. A tanítóképző 1955-ös megszüntetése után az intézmény 1-es számú Általános Iskola néven működött tovább, majd a rendszerváltás után, 1990-ben felvette a Petőfi Sándor Általános Iskola nevet.

Az iskolajelvény megtekinthető a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.