
Nagy Pál, Lukács Emőke és Pál Attila
Fotó: Péter Beáta
Kétnapos rendezvénysorozattal ünneplik Székelyudvarhelyen a bábszínház világnapját. A Tomcsa Sándor Színház keretében működő Udvarhely Bábműhely március 24-én és 25-én izgalmas eseményekre várja a kicsiket és nagyokat: előadások, kiállítások, koncertek sorjáznak a programban, és egy különleges könyv is napvilágot látott erre az alkalomra.
2024. március 20., 15:592024. március 20., 15:59
2024. március 21., 13:332024. március 21., 13:33
Március 21-én ünnepeljük a bábszínház világnapját, ehhez kapcsolódóan a Tomcsa Sándor Színház Udvarhely Bábműhelye pedig ebben az évben is színes programokkal várja a közönséget – erről számolt be Nagy Pál, a színház igazgatója, Lukács Emőke, a bábműhely vezetője, valamint Pál Attila színész, zenész a szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Az idei rendezvény a legszínesebb az eddigiekhez képest – fogalmazott Nagy Pál.
Kiemelte, eddig is volt bábszínházi világnapi esemény, de „ami most lesz, olyan még nem volt.”
Március 24-én, vasárnap családi napra várják a művelődési házba a kicsiket és nagyokat: 10 és 18 óra között a koncertteremben bábkiállítás lesz – zenesarokkal, bábkészítéssel, árnykuckóval. Az előtérben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész és média szakos hallgatóinak munkáiból nyílik fotókiállítás.
Lukács Emőke elmondta, fontosnak tartották, hogy egy hétvégi napon a gyerekek a szülőkkel együtt vehessenek részt a programokon. „A szokásokhoz híven bábkiállítással készülünk, a bábbirodalmat minden évben nagyon kedvelték a gyerekek. Idén rendhagyó a fotókiállítás, amely inkább a felnőttek felé nyit. Egyrészt különleges, hogy a fiatalok hogyan dolgoznak, milyen elképzeléseik vannak színházról, bábszínházról, médiáról, másrészt nagyon érdekes, hogy befotóztak a paraván mögé, munka közben kapták lencsevégre a bábszínészt, és ebből hoznak el huszonnégy fotót.”
11 és 13 órától Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában látható A háromágú tölgyfa tündére című előadás. A Blattner Géza-díjas Fabók Mariann rendezte produkciót 5 éves kortól ajánlják. 17 órától Nagy Regina rendezésében látható a szatmárnémeti Brighella Bábszínház Tejkút című előadása, amelyet 6 éven felülieknek ajánlanak. A Down-szindrómás gyerekek és felnőttek, illetve családjaik számára az előadás ingyenes.
– magyarázta Lukács Emőke.
Bábkiállítás a 2023-as rendezvényen
Fotó: Forrás: Tomcsa Sándor Színház
Hétfőn szervezett csoportok látogatják a bábkiállítást, a színpadi stúdióban pedig 10 és 12 órától tekinthető meg a Tejkút című előadás.
Igazi különlegessége az idei rendezvénynek a hétfő délutáni lemezbemutató mesekoncert: a Holdfényből létrát című rendezvényen az elmúlt évadok gyerekelőadásainak dalaiból hallható válogatás. „Amikor létrejön egy bábelőadás, gyermekszínházi előadás, sokat dolgozunk rajta, nemcsak színészileg, de zeneileg is, de amint lekerül a repertoárról, elfelejtődik. És adódott a kérdés, hogy mit tudnánk belőlük megmenteni, így adta magát, hogy a zenei anyagot” – mutatott rá az Udvarhely Bábműhely vezetője. A dalokat – egy kivételével – Pál Attila zenésítette meg, és a koncertre is ő válogatta ki, majd összekötötte egy laza mesei szállal. De, a történet nem áll meg itt, hiszen ezek a dalok lemezre kerültek, majd készült egy mesekönyv is.
– derült ki a sajtótájékoztatón.
„Amikor összeválogattam a dalokat, azon gondolkodtam, hogy kellene valami összekötő, kitaláltam egy mesét, gyorsan kipróbáltam a fiaimon, és működött. Emőke segítségével pedig kigyúrtuk úgy, hogy ez tényleg jó legyen. Itt jött Borbély Hunor – aki elsősorban zenész – a képbe, aki játszott már két előadásunkban, rá gondoltunk, hogy egészítse ki a zenekart, mint zenész, énekes, gitáros. Amikor felmerült, hogy rögzítsük az anyagot, akkor jelezte, hogy ő ezt meg tudja csinálni, mert van egy stúdiója. Vele dolgoztunk, ő a hangmérnöke, hangszerelője, felvevője, énekese a lemeznek. De azt éreztük útközben, hogy hárman kevesek vagyunk a zenei részéhez, úgyhogy bővült a zenekar két taggal, illetve a projektben még részt vesznek bedolgozó bábos kolléganők” – sorolta Pál Attila.
A lemezen hallható alkotók: Borbély Hunor, Lukács Emőke, Stekbauer-Hanzi Réka, a Griff Bábszínház bábszínésze, Tőrös Szilvia, a Griff Bábszínház bábszínésze, Nagy Tímea, az Ariel Színház bábszínésze, Vén Evelin doktorandusz hallgató, bábszínész, valamint Pál Attila. Közreműködött Pál Soma és Pál Regő.
– olvasható a könyv előszavában. A lemezről pedig kiemelik: az együtt játszás, zenélés öröme gyűjtötte egybe a tizenkét dalt. „Közösen mesélni, énekelni, nevetni, izgulni valódi öröm, lelke és szellemet megtartó erő” – vallják.
A könyvben és a lemezen szereplő két dalhoz – Tárgyak dala, Cipő-dal – pedig videó is született: egy animáció (Szucher Ágnes grafikáival) és egy videóklip.
Az előadásokra a jegyek egységesen 10 lejbe kerülnek, a koncertekre gyerekek számára a belépés ingyenes, felnőttek számára pedig 10 lej. Jegyeket vásárolni és további információkat kapni a színház jegypénztárában, vagy a 0743-212 131-es telefonszámon lehet.
A kökény csókra húzza a szádat, megtudhatod, hogy pontosan miért is! Kevesebb kökényterméssel számolunk idén, de annál jobban becsüljük. Az alábbiakból kiderül, hogy gyümölcse mellett még milyen fontos szerepeket tölt be környezetünkben a jelenléte.
A Szárhegy 2025 kiállítás nem csupán alkotások gyűjteménye, inkább egy közös gondolkodás lenyomata a formáról, a fegyelemről és a szabadságról. Ahol a vonalak nemcsak húzások, hanem határátlépések is.
Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.
Libasült, újbor, és egy szent, akit a libák árultak el – Szent Márton legendája a jószívűségről, a bőségről és arról szól, hogy egy fél köpeny is elég lehet ahhoz, hogy melegséget vigyünk a világba.
A fiatalok és a hagyományok találkozására épít a 24. Csángó Napok Csíkszeredában. November 14–16. között kézműves-foglalkozások, előadások és táncház idézi meg a moldvai és gyimesi csángók élő kultúráját és közösségét.
A hordós savanyú káposzta vagy a muratura a vidékünkön mindenki számára ismert téli étel, ám a fermentálás módszere ennél sokkal tágabb, színesebb, ízesebb lehetőségeket rejt. Kurkó Stefániával beszélgettünk a fermentálás csodálatos világáról.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
230 éve halt meg Zöld Péter, a madéfalvi veszedelem (1764) egyik kiemelkedő, vezető alakja. A Csíki Székely Múzeumban a novemberi hónap kiemelt tárgya a madéfalvi Zöld család családfáját ábrázoló dokumentum (Csíkpálfalva, 1842. november 28.).
Egyszerű, hétköznapi ebéd, de a köret újdonság lehet. Az édesburgonya édeskés ízét nem mindenki szereti, de aki igen, annak nagy kedvencévé válhat ez a fogás.
A tinóruk világa sokszor feledésbe merül, hiszen a legtöbb gombász szemében csak a vargányák számítanak értékes zsákmánynak. A vargányák is a tinóruk közé tartoznak, de vannak olyan tinóru gombáink is, amelyek nem vargányák.
szóljon hozzá!