Mindennek mestere: Gazda József

Ilyen téren úttörő munkája az 1980-ban kiadott Így tudom, így mondom (A régi falu emlékezete) című monográfiája, s ennek mintegy folytatásaként született meg az 1980-as években a Mindennek mestere (A falusi tudás könyve) című munka, amelynek kiadására aztán csak a rendszerváltozás után került sor.

Ugyancsak ezt a módszert, valamint szerkesztési elvet követve készült A Golgota útján című munka (2017), amelyben a szerző a Kárpát-medencei magyarság egy rövid és tragikus időszakát, az 1944–45-ös háborús évet, valamint az ezt követő megtorlásokat mutatja be. Az adatközlőknek erre az időszakra vonatkozó, élő szóban előadott személyes élményeit rögzítette az adatgyűjtő, majd az egyes elbeszélők személyes történeteit témák szerint rendezve szerkesztette egybe, hogy képet alkothasson a bemutatandó korszakról, éspedig a Kárpát-medencei magyarság huszadik századközépi üldözéséről, illetve a világháború és a munkatáborok, valamint a kitelepítések körülményei között elszenvedett veszteségekről. Az egyes történetek mondhatni láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz, valamelyest követik az időrendet, s végül is összességük egy nagy társadalmi tablót eredményez.

– hangzik el az előszóban. – A pár száznyi, a poklok poklát megjárt ember jaját kiáltja világgá. A magyar holokausztot, mely közel félmillió emberáldozatot követelt, életeket, sorsokat tett tönkre, s megnyomorította egész nemzetünket.” A történet elbeszélésének nyelve is sokszínű, lévén, hogy a megszólaltatottak mind-mind a saját nyelvjárásukon beszélik el a velük megesetteket. Ezek pedig csángó-magyarok, székelyföldiek, mezőségiek, dél-erdélyiek, kalotaszegiek, partiumiak, bánságiak, délvidékiek, felvidékiek, kárpátaljaiak, őrségiek s így tovább.

Szépíróként A hajótörött című regényben (2016) mutatja be Gazda a szocializmus építésének nevezett időszakot, az 1950-es éveket egy székelyföldi tisztességes munkásember kálváriájának elbeszélésén keresztül.

Mindig szívesen idézem fel egyik diákkori emlékemet 1972-ből, amikor éppen Gazda József volt a Kovászna megyei olimpikonok kísérő tanára. A hosszú vonatozás során úti élményeit is megosztotta velünk, aztán Kolozsvárt, a magyar irodalmi tantárgyverseny helyszínén pedig gondoskodott, hogy kis háromszéki „különítményének” külön élményben is része legyen: közösen látogathattuk meg Nagy Albert műtermét. Sok évtizeddel később pedig engem ért a megtiszteltetés, hogy A Nyelvőrzés Sütő András díjának átadása alkalmából, 2009-ben köszönthettem a kitüntetettet, s nem máshol, mint szülővárosában, Kézdivásárhelyen.

Évtizedeken keresztül, azaz az 1960-as évektől rendszeresen beszámolt különböző lapokban és újságokban például a Kézdivásárhelyen élő és alkotó képzőművészek kiállításairól, később, 2009–2010-ben az induló városi színház bemutatóiról, sort kerített nem egy könyvének bemutatójára, de maga is vállalt könyvbemutatókat.

Számomra Gazda József a tevékeny jelenlét fontosságát példázza. Számos további alkotó évet kívánunk születése napján!

Borcsa János