Agyvérzés, a korán leselkedő veszély

Ez a szám lényegesen nagyobb, mint hajdanán. Ennél még inkább elgondolkodtató már csak az, hogy míg régebben a hatvan év körülieket környékezte a népiesen gutaütésnek nevezett betegség, manapság már a 20-30 évesek is kiteszik magukat ennek a veszélynek. „A gondok a rendezetlen életmóddal függnek össze. A mai fiatalok közül sokan azt a hibát követik el, hogy agyonhajszolják magukat, éjszakáznak, nem pihenik ki fáradalmaikat, stresszes életmódot élnek.

– figyelmeztet a szakember.

Nem igaz, hogy nem lehet felállni

Az agyvérzés típusa és súlyossága nem mindenkinél egyforma. Van, akinél azonnali halált okoz, más – teljesen vagy részlegesen – lebénul. Nem igaz, hogy a lebénító gutaütés mindenkit egy életen át ágyhoz köt. Viszont, ha már megtörtént a baj, az orvosok szerint rendkívül lényeges, hogy a betegség jelentkezése és az azt követő kórházi ellátás után minél előbb kezdődjön el a szakemberek által vezetett rehabilitációs munka.

Gyógytornászok, kineoterapeuták, masszőrök, pszichológusok, logopédusok közös munkáján múlik, a társ, a család szerepéről nem is beszélve. A gond akkor jelentkezik, ha az agyvérzést, agyérgörcsöt, agyinfarktust szenvedett személynek nem adatik meg, hogy egy rehabilitációs központ közelében lakjon. Számos romániai közepes és kisváros nem rendelkezik hasonló intézettel, de az országban vannak olyan megyék, ahol a nagyvárosokban is hiánycikknek számít az ilyen jellegű központ.

Napi programmá vált gyógytorna

Marosvásárhelyen egy alapítványi rehabilitációs központ, a Rheum Care már évek óta beillesztette szolgáltatásai közé az agyvérzést elszenvedett betegek szakkezelését.A Domahídi család idestova már tíz éve látogatja programjait. Naponta bejönnek vidékről, a nem túl távoli Udvarfalváról, hogy a férfi elvégezze a tornagyakorlatait. Árpád, a valamikor örökmozgó családfő egykor rengeteget dolgozott, tett-vett a ház körül – mutatja be a felesége, Jolán.

Aztán egy napon beköszöntött az agyinfarktus, és onnan teljesen megváltozott a család élete. A középkorú férfi lebénult, ágyba került. Nem tudott beszélni, elfelejtett írni-olvasni. Ma már, felesége segítségével, jön-megy, rádiót hallgat, tévét néz. Az olvasás továbbra is kimarad az életéből.

„Jól érzem magam, segít a torna” – újságolja örömmel úgy, hogy kis figyelemmel minden szava érthető. Hogy ilyen szinten tudjon kommunikálni három évébe tellett – neki meg a logopédusának. Amikor arról próbálom faggatni, hogy miként vészelte át lelkileg, megvonja a vállát, inkább a felesége veszi át a szót.

– mondja Jolán asszony, akiben Domahídi Árpád nem csak feleséget, igazi társat is lelt. Mielőtt elköszönnénk egymástól, az asszony hálát ad a Fennvalónak meg azoknak az orvosoknak, gyógytornászoknak, asszisztenseknek, egészségügyi menedzsereknek, akik a férje és sorstársai jobbulásán fáradoznak és egyáltalán rehabilitációs központokat működtetnek.