Helytállni a végeken: Vaszi Levente

Otthon is sokat énekelnek – derül ki. Büszkén mondja, hogy a négyéves Regina már igen sok népdalt tud, ő már jár a délutáni oktatási programokra, és nagyon szeret besegíteni a Magyar Házban a vendégfogadásba is. Bori lánya hároméves lesz ősszel, Máté pedig – akinek csak Zerkula János zenéjére esik jól az evés – hamarosan egyéves lesz. „Ha azt meghallja, ha sír is, elhallgat” – mondja nevetve a büszke apa.

Vaszi Levente mélységes tisztelettel fordul a hagyományok felé, büszke csángó származására, népviseletére, amiben „kihúzza magát”, értékeli és gyűjti a régit, a hagyományost. „Kallós Zoli bácsi mondta volt, hogy addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk, táncolunk. Én még hozzáfűzném, hogy ameddig magyarul tapsolunk. Mindezt át lehet adni. Én ha mindennap nem is, de fellépéskor, búcsúkor, ünnepekkor, jeles napokon felveszem a nagyapám mellényét s valami posztó rendet, mert van nekem sok. A gyermekeket is ki tudom szolgálni, télen, mikor fellépésünk van, nem lehet szerény nyári népviseletbe öltözni. Adok nekik posztómellényt, kabátot” – jegyzi meg.

Fölszállott a páva, és ami utána jött

Vaszi Leventét tulajdonképpen 2012-ben ismerhette meg a nagyközönség. Akkor a kosteleki tánccsoporttal lépett színpadra, és énekesként is megmutatkozott, átütő sikert azonban öt évvel ezelőtt ért el, amikor énekesként közönségdíjas lett. S bár, mint mondja, őt az akkori tanára küldte el, mert magától biztosan nem ment volna, elismeri, hogy nagy lendületet adott a műsor, megismerték Kosteleket is és őt is.

„Van egy unokatestvérem, az édesanyja román, az édesapja magyar, erősen román érzelműek. Mikor hazaértem a műsor után, vártak a gyermekek a kapuba, s ez a gyermek is ott lengette a magyar zászlót a nagy román érzelmeivel. Na, mondom, ez igen, hogy megváltozott a világ, mióta elmentem” – eleveníti fel nevetve. Azóta sokan megfordultak Kosteleken, sokan érkeznek, hogy kezet fogjanak Leventével, hogy hallják énekelni, és persze ez őt is büszkeséggel tölti el.

Hogy milyen ember Vaszi Levente? Tanárként egy kicsit szigorú, mondja, tartanak is egy kicsit tőle a gyerekek, de szeret viccelődni is. Előadóként közvetlen, humoros, jó kedélyű. Az a fajta ember, aki mindig keres, kutakodik, vagy ahogy ő mondja, kosmotol. Édesapaként pedig igyekszik becsületre, tiszteletre tanítani gyermekeit. Persze hogy rájuk, a családjára a legbüszkébb.

Követni az élet rendjét

Nincsenek a földtől elrugaszkodott álmai, nem akar egyebet, csak követni az élet rendjét. „Tegyem a dolgomat mind a hivatásom, mind a családi élet terén.

„Amíg van feladatom ott, úgy gondolom, addig ott kell legyek – mondja. Én szívem szerint, míg a világ, ott lennék, de nem csak tőlem függ. Ha nem lesz gyermek, próbálunk egyebet. De gondolom, akkor is lesz rám szükség. Akkor is marad egy közösség, amellyel kell foglalkozni. Nemcsak a gyermekekről szól a magyar oktatás, hanem mindenkiről, aki magyarul beszél, gondolkozik. Ha egy ember van, akkor is van értelme ennek a munkának. Én még mindig reménykedek abban az útban, ami a faluból Hargita megye felé vezet. Ha azt az utat megcsinálnák nekünk, az lenne a megmentésünk. Akkor minden könnyebb lenne.”