Életükben összefonódik a sport és a népművészet, a hagyományok ápolása és az elődök emlékének tisztelete. A Vákár család három generációjának hölgytagjainál jártunk: Vákár Katalin, ifj. Vákár Lajos özvegye közel hatvan éve készít írásos hímzett kézimunkákat, de a Vákár családdal a sport hozta össze annak idején. Lánya, Pongrácz-Vákár Katalin és unokája, Kriszta életében is ott az alkotás és a sport is.
2020. június 19., 19:362020. június 19., 19:36
Három generáció: Vákár Katalin (középen) , lánya, Pongrácz-Vákár Katalin és unokája, Pongrácz-Vákár Kriszta
Fotó: Veres Nándor
Életükben összefonódik a sport és a népművészet, a hagyományok ápolása és az elődök emlékének tisztelete. A Vákár család három generációjának hölgytagjainál jártunk: Vákár Katalin, ifj. Vákár Lajos özvegye közel hatvan éve készít írásos hímzett kézimunkákat, de a Vákár családdal a sport hozta össze annak idején. Lánya, Pongrácz-Vákár Katalin és unokája, Kriszta életében is ott az alkotás és a sport is.
2020. június 19., 19:362020. június 19., 19:36
Vákár Katalin csíkszeredai iparművész gyerekkorában még a nagymamájától leste el az első öltéseket, mára már számos díj és elismerés tulajdonosa, egyedi írásos hímzett kézimunkák, varrottasok készítője, őrzője.
„Második osztályos koromtól a marosvásárhelyi művészeti iskolába jártam, amelyben grafikát, festészetet és szobrászatot tanultam. Sajnos hetedik osztály végén anyagi okok miatt haza kellett jönnöm, így Csíkszeredában, a mostani Márton Áron Főgimnáziumban tanultam tovább. Közben nagyon komolyan röplabdáztam húsz évig, nyaranta pedig, hogy ne csavarogjunk, beosztottak minket az Olt Szövetkezethez. Mivel tudtam rajzolni, egy alkalommal elvittek a múzeum pincéjébe, és innen indult el az eredeti ősi hímzésminták felújításának folyamata” – eleveníti fel Kati néni, és közben ritka, egyedi darabok kerülnek elő a szekrényből.
Meséli, a hatvanas évek közepétől a kilencvenes évekig járta a Gyimeseket, és a csángók „fonáján varrottas”, eredeti hímzésmintáit gyűjtötte. Mutatja is a gondosan őrzött mintakollekciót, amelyeket hajdanán cérnára feltűzve őrizgetett otthonában egy-egy csángó asszony. A gyimesi magyar csángó asszonyok szépteremtő munkáját egy kiadványban is összefoglalta, hagyatékul hagyva az utókornak.
Vákár Katalin évtizedek óta készít írásos kézimunkákat, de örökölt darabjai is vannak
Fotó: Veres Nándor
Az évek során több ezer darab kézimunka került ki a kezei közül, ma már ritkán varr, kis műhelyében ő végzi még a minták előnyomását, de a hímzésbe, varrásba besegít két-három asszony. Na meg persze a lánya, Pongrácz-Vákár Katalin és unokája, Kriszta. Közben büszkén mutat egy 1907-ben kiadott, még az édesanyjától örökölt könyvet a mintákról, hímzéstechnikákról, előkerülnek régi szakkönyvek is, amelyeknek minden sora szent számára.
„Kedves libám, kérlek szépen, hagyd meg a kalapom épen – ez volt az első, amit ki kellett varrnom egy falvédőre édesanyám kérésére. Annak idején, amikor turnén voltunk a csapattal, kötelezett az edző, hogy mindenkinek legyen olvasnivaló vagy kézimunka a kezében. A hímzés és a sport átszőtte az életemet. Ha valamit kérnek, én nem utasítom vissza, de megmondom őszintén: a kelim hímzést, na, azt nem szeretem” – mondja nevetve.
Vákár Katalin egyébként apai ágon a gyergyóditrói Puskás Tivadarnak, a telefonhírmondó feltalálójának a leszármazottja. Nem is csoda, hogy büszkén beszél őseiről, rengeteg régi fotó, dokumentum, tárgyi emlék van a birtokában, amit szívesen meg is mutat, miközben mesél, mesél...
A Vákár családdal a sport hozta össze – derül ki. „A jégkorongozók mindig ott csápoltak a meccseinken, s ez kölcsönös volt, mi, röplabdások is ott voltunk az ő meccseiken. Komoly röplabdacsapatunk volt, első osztályban játszottunk” – meséli, amikor az ifj. Vákár Lajossal való ismerkedéséről kérdezem. Lányával, Katalinnal elevenítik fel az egykori legendás jégkorongozó, id. Vákár Lajos és fia, a szintén tehetséges hokis, ifj. Vákár Lajos alakját.
Előkerülnek a fotók, katonakönyvek. Egy szelet a múltból
Fotó: Veres Nándor
„Én voltam az első unoka a családban, nagyon sok időt töltöttem nagytatával, aki nekem majdnem mindent megengedett. Korcsolyázni is ő tanított meg, de nem a jégen, hanem a nappaliban, a parketten. Aztán persze sokat vitt ő is és édesapa is a pályára. Emlékszem, egyszer röplabdáztunk a nagyszobában nagytatával és az unokatestvéreimmel, s leütöttük a csillárt, ami nagytata fejére esett. Vagy megtörtént, hogy mínusz 25 fokos hidegben beütötte egy koronggal az ablakot az unokatestvérem, de nagytata meg volt elégedve, hogy milyen szépet lőtt csuklóból. Volt egy magyar vizslája, Brúnó. Sosem kellett megkötni, bármerre ment, vitte magával, ott sétált a kutya mellette. Bement egy alkalommal az üzletbe vásárolni, a kutya leült az ajtóban és várta. Na de találkozott egy ismerősével, s kifele jövet elfelejtett odaszólni Brúnónak, hogy mehet, s bizony a kutya addig ott ült az üzlet bejáratánál, amíg nagytatának eszébe nem jutott, hogy ott maradt, s vissza nem ment érte” – meséli kacagva Pongrácz-Vákár Katalin.
Nagyapja legendásan okos kutyájátmutatja Pongrácz-Vákár Katalin
Fotó: Veres Nándor
Mondhatni, őt is megfertőzte a sport szeretete, éveken keresztül gyorskorcsolyázott, majd a versenysporttól elköszönve több mint tíz évig kézilabdázott egy amatőr csapatban. Lánya, Kriszta, aki tizenegyedik osztályba készül, szintén az ő nyomdokaiba lép, tehetséges gyorskorcsolyázó, és talán mondanom sem kell, kitalálják: nagyon szépen hímez.
„A családban mindennek megvolt a rendje. A röplabdameccsek mindig vasárnap délelőtt voltak, a hokimeccsek meg délután, így mindig eljutottunk mindenhová. Kölcsönös volt a szurkolás.
Anyósom, Bözsi mama ott állt a kapu mögött, s ha nem érkezett meg, nem kezdődött meg a meccs. Volt, amikor Antal Előd felszólt, hogy megjött Bözsi néni, kezdhetjük a meccset” – elevenednek meg a régi szép idők Kati néni szavai nyomán.
Jégen a Vákárok
Fotó: Veres Nándor
Mondja, fotót is őriznek arról, hogy Bözsi mama volt az első női jégkorongkapus csíkban, ott áll a kapu előtt szoknyában. Apósa, id. Vákár Lajos – hívja fel a figyelmemet – a régi nehéz időkben, edzőként egy kiflivel is megjárta Bukarestet, neki nem is kellett több, csak a csapatának legyen mit ennie. Kati néni nem tud korcsolyázni, jegyzi meg, de elnézték ezt neki a családban. Férjét emlegeti, akinek mindene a jégkorong volt, ám bármennyire is volt tehetséges játékos, nem jutott ki olimpiára. Székely makacssága és igazságérzete miatt – derül ki az elejtett szavakból. A családtagok sporteredményeivel büszkélkedik, és úgy érzem, talán unokájára a legbüszkébb, aki tavaly 21. helyezéssel és rengeteg élménnyel tért haza az Európai Ifjúsági Olimpiáról Szarajevóból. Büszkeség ma a Vákár név viselete – ismeri el Kriszta is –, tőle például sokan megkérdezik, hogy a hokilegenda Vákár Lajos leszármazottja-e.
Kriszta büszke sportteljesítményére. A család meg büszke rá
Fotó: Veres Nándor
Közben elpakolják az asztalterítőket, falvédőket, majd előkerülnek a dobozokból a korabeli fotók jégkorongmérkőzésekről, családi összejövetelekről, Brúnóról. Kati néni kezébe kerül egy emléklap is, amelyet Makovecz Imrétől kapott néhány éve munkája elismeréseként. Aztán egy tablókép is lekerül a falról, a magyar királyi első, gyalogos tartalékos tiszti tanfolyam végzőseiről 1941-ből, Tusnádfürdőről. Rajta a gyergyószéki Puskás és a csíkszéki Vákár nagytata is. A dicső múlt, aminek az emlékét ma is féltve és büszkén őrzik.
A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2020. június 19-én.
Tablókép a magyar királyi első, gyalogos tartalékos tiszti tanfolyam végzőseiről. 1941, Tusnádfürdő
Fotó: Veres Nándor
Múltidéző...
Fotó: Veres Nándor
Töltött rózsa. Kati néni saját munkája
Fotó: Veres Nándor
Fotó: Veres Nándor
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!