Melléképületekben felcsapó tűzesetekhez riasztották csütörtök este a Maros megyei tűzoltókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat költségvetés-kiegészítési tervébe belefoglalta a Református Kollégium Horea utcai épülete portaszolgálatának megoldását is, így az iskola ideiglenesen őrző-védő szolgálatot biztosíthat, amíg lezárul a közbeszerzés.
Harmincöt évvel ezelőtt ritkaságszámba ment a szirénázó mentőautó Marosvásárhelyen, ma már hozzátartozik a város zajához. Hatalmas átalakuláson ment keresztül a SMURD rohammentő-szolgálat is, de a betegek iránti elhivatottság változatlan maradt.
Sütő András szobrának felállítása kapcsán újra súlyos magyarellenes megnyilvánulások helyszíne volt a marosvásárhelyi önkormányzat csütörtöki ülése, amelyen az AUR egyik képviselője többek között besúgónak nevezte a 2006-ban elhunyt írót.
Vujity Tvrtko ismét Székelyföldön várja közönségét legújabb estjével, Tvrtko a Föld körül címmel, október első felében.
Ugyan szabad a bejárás a magánerdőkbe a kirándulók, túrázók számára, azonban az erdőtulajdonosoknak joguk van indokolt esetben megtiltani a belépést. Hargita megye erdeinek 85 százaléka magántulajdon, az erdő termékei pedig a tulajdonost illetik.
Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint a következő napokban több településen szünetelni fog az áramszolgáltatás karbantartási, fejlesztési munkálatok miatt.
Lehetséges emberrablásról értesítették a Maros megyei rendőrséget szerdán, a rendőrök nagy erőkkel kezdték el a nyomozást és meglepő eredményre jutottak.
Idén immár 19. alkalommal hívják életre Nyárádköszvényesen az emblematikus és lassan hagyományos Hőlégballon Parádét, amely szeptember utolsó hétvégéjén várja az érdeklődőket látványos repülésekkel és felejthetetlen élményekkel.
Százhatvanöt autót szállították el Marosvásárhelyen a közterületről az elmúlt egy hónap alatt, amióta újraindították ezt a közszolgáltatást. Többnyire tilosban parkolókat, de a közterületen hagyott roncsokat is. Nem mindenki elégedett.
Ideiglenes forgalomelterelést vezettek be az E60-as úton, a Maros megyei Ákosfalva közelében. A közlekedőknek Székelyvaja és Ákosfalva között egy elkerülő útvonalat kell használniuk.

Kevés sportág kötődik annyira szorosan Csíkszeredához, mint a jégkorong.
Törvény tiltja Romániában a tanulók tanóra közbeni mobiltelefonhasználatát, sőt a szabály kimondja, a tanórák alatt a telefonokat minden osztályban biztonságos helyen kell összegyűjteni. A székelyföldi iskolákban is bevált a zárható doboz módszere.
Egy autó sodródott le az útról a Segesvárhoz tartozó Venk (Venchi) területén kedden este. A balesetben egy férfi és egy nő sebesült meg, egyiküket súlyos állapotban szállították kórházba.
Számlafizetéskor nem kell felmutassák az energiautalványt az arra jogosultak, a rendszer észleli a támogatás meglétét. Kiutalták az energiaszegénységben élők nagy részének a júliusi és augusztusi energiautalványokat.
Újabb próbálkozás történik Sütő András szobrának felállítására Marosvásárhelyen, 16 évvel az első döntés után. A marosvásárhelyi tanácsosok ismét szavaznak arról, hogy emléket állítanak az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjának.
Tabudöntögető előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és szórakoztató programokkal várja a közönséget a KULT Alternatív Kulturális Fesztivált, amelyet október 10–12. között rendeznek meg a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
Noha vannak előnyei, egyelőre kevesen élnek a házimunkák elvállalását és az ilyen jellegű megbízásokat hivatalossá tevő platform adta lehetőséggel. Változnia kell még az érintettek mentalitásának, véli a munkaerő-elhelyező ügynökség osztályvezetője.
Őszi hálaadási istentiszteletre készül vasárnap a Pipe–Szásznádasi Unitárius Egyházközség, amely délután két órakor kezdődik a pipei templomban.