Több forgalmi táblát és útszéljelző oszlopot is megrongáltak a nemrégiben teljeskörűen felújított és átadott Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő megyei út mentén. Hargita Megye Tanácsa a rendőrséghez fordul.
Előfordulnak ugyan időnként problémák a feldolgozás során, de alapvetően országos viszonylatban is jó minőségűek a nem állati eredetű élelmiszerek Hargita megyében. A szakhatóság megyei vezetője azt is elmondta, mi a magyarázata ennek.
Újabb szakrendelés kezdte meg működését a Csíkszeredai Megyei Kórházban, ahol a betegségek öröklődő okait vizsgálják, és személyre szabott tanácsadással támogatják a pácienseket. Beutalóval, ingyenesen vehetők igénybe a vizsgálatok.
Új alegységet hozna létre Csíkkozmáson a Hargita megyei tűzoltóság – jelentette be Monoranu Vasile-Radu új tűzoltóparancsnok, aki csütörtökön mutatkozott be a sajtónak, és aki Stelian Cimpoeşu tűzoltósági főfelügyelőt váltotta a parancsnoki székben.
Több százezer lej értékben szabtak ki bírságot és jelentős mennyiségű faanyagot koboztak el a Hargita megyei rendőrség munkatársai ebben az évben, az erdészeti bűncselekmények ellen irányuló akcióik során.
A Hargita megyei rendőrség idén közel 750 ezer lejre bírságolt hamísított termékek árusítása miatt. Többek között 1300 liternyi mosószert, hatvan parfümöt, több száz „márkás” öltözéket, valamint játékot foglaltak le az év első kilenc hónapjában.
Széleskörű rendőrségi akció zajlott csütörtökön többek között Hargita és Kovászna megyében is, egy szervezett bűnözéssel és informatikai hamisítással kapcsolatos ügyben. A hatóságok több mint negyven házkutatást tartottak tíz megyében.
Már nem tudták megmenteni annak a 46 éves nőnek az életét, akit Galócás közelében ütött el a vonat szerdára virradó éjjel.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedd estétől szerda éjfélig az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet Konstanca és Tulcea megyében. Egy másodfokú készültség is érvényes, ami már Székelyföldet is érinti.
Aktuális közigazgatási kérdések tisztázására szervezett online tájékoztatót Hargita Megye Tanácsa hétfőn, miután múlt héten a Hivatalos Közlönyben is megjelent az 52-es kormányrendelet, amely beruházások folytatását lehetetleníti el.
Épületromok között és erdei terepen is gyakoroltak a Hargita, Kovászna és Maros megyei hegyimentők kutyás egységei egy kétnapos tréningen.

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában.
Változatos programokkal várják a természet és a gasztronómia kedvelőit a Piricskei Gombanapokra október 4–5-én.
Önként távozott otthonából és azóta nem jelentkezett az a 16 éves, maroshévízi lány, akinek megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
A meteorológusok előrejelzésének megfelelően megérkezett a csapadék és a hideg, ez pedig együtt a magasabban fekvő területeken havazást eredményezett.
Hargita Megye Tanácsa 32 millió lejt vár a kormánytól, hogy az Anghel Saligny-program beruházásaira megelőlegezett összegeket visszakapják. Nagy szükség van rá, mert csak novemberig tudják kihúzni anélkül, hogy a megye számláit zárolnák.
Nagyszabású ellenőrzést tartott a rendőrség szombaton éjfél után egy szórakozóhelyen. Az akcióban a csíkszeredai rendőrök mellett a közrendvédelmi, bűnügyi, kriminalisztikai, gazdasági bűnözés elleni és különleges bevetési egységek is részt vettek.
Négy magyar nemzetiségű, Maros és Hargita megyéből származó állampolgárt tartóztattak le nemzetközi elfogatóparancs alapján az Eurojust koordinálásával. A hatóságok szerint a 17 és 54 év közötti gyanúsítottak egy hétfős bűnszervezet tagjai.
A Hargita és Kovászna megyei rendőrség is jelezte, hogy a megyékben működő oktatási intézmények is megkapták a fenyegető leveleket. Sőt, Maros megyébe is küldtek fenyegetést, már másodszor, ugyanis a hét elején is rajta voltak a listán.