Vizsgáztak a pedagógusok: sok a visszalépő

Szerdán lezajlott a pedagógusi versenyvizsga keretében az írásbeli próba. Hargita megyében két csíkszeredai központban vizsgázott a közel ötszáz pedagógus. A vizsgáról senkit sem zártak ki, de többen visszaléptek. A felügyelő kamerákról több vizsgázó azt mondta, nem feszélyezte őket, de volt olyan is, aki szerint megalázó a helyzet.

R. Kiss Edit

2011. július 13., 16:532011. július 13., 16:53

2011. szeptember 13., 13:002011. szeptember 13., 13:00

Vizsga előtti feszültség az arcokon. A Nagy Imre Általános Iskolában 313-an vizsgáztak szerdán

Problémamentesen zajlott le Hargita megyében a pedagógusi versenyvizsga írásbeli próbája – közölte Waczel Ferenc, a szervező Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékese. Azt mondta, a tételeket időben megkapták a jelentkezők, és nem adódott gond, fennakadás a vizsgafolyamatban. Hargita megyében erre a célra két vizsgaközpont van, a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskolában és a Liviu Rebreanu Általános Iskolában. Az idei versenyvizsgán a 487 pedagógusi állásra – ebből 75 címzetes – 746 pedagógus iratkozott be. Írásbeli vizsgát 512 személynek kellett tennie, a szerdai próbán közülük 462-en jelentek meg. A Kájoni János Szakközépiskolában 149-en vizsgáztak, a Liviu Rebreanu iskolában iratkozottak számára a Nagy Imre Általános Iskolában zajlott az írásbeli, ott 313-an vettek részt a vizsgán.

A legtöbben, 129-en magyar óvónői állásra pályáztak, de sokan, 51-en írtak magyar tanítói hely elnyeréséért is. Román nyelv és irodalom tanári állásért is számosan, 42-en írásbeliztek szerdán, angol nyelv és irodalom katedrára pályázó 37, testnevelési katedrára pályázó személy pedig 40 vizsgázott. A többi állás esetében kevesebb, többnyire 6-12 pályázó írt.

Puskázás vagy egyéb vétség miatt senkit sem zártak ki, a vizsgán megjelentek közül azonban elég sokan – a két központból összesen 47-en – a tételek kiosztása után úgy döntöttek, hogy visszalépnek és inkább a tavaly elért jegyükkel pályáznak meg egy állást. Waczel Ferenc elmondta, ez a lehetőség tavaly óta nyitott a pályázók számára. Tavaly, mivel még újdonság volt, kevesebben éltek ezzel a jogukkal, idén azonban már többen rájöttek, hogy ez előnyt is jelenthet a számukra, és kihasználták a visszalépés lehetőségét – magyarázta a tanfelügyelőségi illetékes.

A többséget nem zavarta a kamera

A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarát szerdán kora délután benépesítették a vizsgáról kiérkező, megkönnyebbülten beszélgető vagy még a vizsga feszültsége alatt, a kapott tételeket és az adott válaszokat ellenőrző pedagógusok. A legtöbb vizsgázó óvónői állására pályázott, így azok között is sok óvónő volt, akiket megkérdeztünk, milyen volt a vizsga. Egyesek szerint a kapott tétel könnyű volt, de többen mondták azt is, hogy nehéz feladatsort adtak.

Minden termet kamera figyelt

Többeket nem is a vizsga nehézsége foglalkoztatott, hanem hogy mire mehet a megszerzett jegyével, hisz az óvónőknél van a legnagyobb túljelentkezés az állásokra: 5 címzetes és 103 helyettesítő óvópedagógusi állás van idén a megyében meghirdetve, ezekre 191-en iratkoztak, azok közül pedig, akiknek írásbeli vizsgát kellett tenniük, 129-en jelentek meg szerdán. „Vizsgáztunk, de nem is tudjuk, mire” – mondta keserűen az egyik pályázó, egy másik pedig azt vetette fel, hogy miért képeznek ki annyi óvónőt, miért hirdet meg annyi helyet az egyetem számukra, ha később úgysem tudnak elhelyezkedni.

A pedagógusok szerdai írásbelije volt az első vizsga Hargita megyében, amelyen a teremfelügyelők mellett kamerák is felvigyáztak a vizsga tisztaságára. Az elektronikus „szem” az általunk megkérdezett vizsgázók többségét nem zavarta. Az egyik vizsgázó azt mondta, bár korábban nem vette észre, hogy valaki segédeszközt használt volna, nem szerette volna, hogy más puskázzon a vizsgán, a kamerák pedig erre is garanciát jelentettek. Egy másik hölgy viszont azt mondta, hogy őt zavarta a kamera, nem azért, mert puskázni szeretett volna, hanem mert megalázónak érzi a helyzetet. Így olyan, mintha eleve azt feltételezték volna róluk, hogy tisztességtelenül akarnak vizsgázni – fejtette ki.

Ez volt az első bekamerázott vizsga Hargita megyében

Eredmény 18-án

A pedagógusi versenyvizsga írásbeli vizsgáin írt dolgozatokat más megyebeli javítóközpontokban javítják. Waczel Ferenc elmondta, az országban 11 ilyen központ van, központonként 1-2 tantárgy dolgozatait javítják, Jászvásártól Temesvárig 11 helyszínen. Hargita megyében nincs javítás.

A pedagógusi versenyvizsga írásbeli vizsgájának eredményeit július 18-án függesztik ki. Azt, hogy hány órakor, még nem tudni, attól függ, hogyan érkeznek vissza a megyébe a jegyek. Tavaly késő estébe nyúlt a jegyek kiközlése. Waczel Ferenc közölte, éppen ezért idén az óvások benyújtását másnapra tették, hogy ha későn lesz eredmény, akkor ne nyúljon ez bele az éjszakába. Aki elégedetlen lesz a jegyével, az július 19-én nyújthat be óvást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés