Nem hiába kapta a Megmozdít mottót az idei Udvarhely Napok: a rendezvény alkalmával valóban megmozdult a város apraja-nagyja. Fotókon mutatjuk az első két nap néhány eseményét.
2024. június 29., 20:382024. június 29., 20:38
Fotó: Csató Andrea
Nem hiába kapta a Megmozdít mottót az idei Udvarhely Napok: a rendezvény alkalmával valóban megmozdult a város apraja-nagyja. Fotókon mutatjuk az első két nap néhány eseményét.
2024. június 29., 20:382024. június 29., 20:38
Fotó: Csató Andrea
Nagy volt az érdeklődés az idei városnapok programkínálata iránt Székelyudvarhelyen. A több helyszínen zajló helyi „fesztivál” számos érdeklődőt vonzott pénteken és szombaton is. A programok különbözősége lehetővé tette, hogy mindenik korosztály jól érezze magát.
Az ünneplés ugyanakkor nem ér véget szombaton, hiszen vasárnap is bőven akad szórakozási lehetőség: 11, 12 és 13 órától órától Vasárnapi Matiné lesz a sétatéren a kicsiknek, illetve a Néked zenekar is fellép, ugyancsak az említett helyszínen. 19 órától a Palma Hills koncertezik szintén a sétatéren, majd a Székelyföldi Filharmónia nem szokványos klasszikus zenei koncertjével zárják a nagyszínpadi műsorokat: a Rock Symphonic Show során fellép a Székelyföldi Filharmónia Szimfonikus Zenekara és meghívottjai, Werner Gábor vezénylésével – ez egyben az Udvarhely Napok végét is jelenti majd.
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Fotó: Csató Andrea
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!