
Bő két kilométer hosszú sétányt alakítanának ki
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hamarosan elkészül a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi partszakaszán elképzelt sétány megvalósíthatósági tanulmánya, februárban pedig lehetőség nyílik anyagi forrásokért pályázni a kivitelezés érdekében.
2025. január 31., 13:012025. január 31., 13:01
Már a tavalyi költségvetésben szerepelt az, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzat
Ennek érdekében 970 ezer lejt csoportosítottak át egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A projektet nagyon pozitívan fogadta a székelyudvarhelyiek többsége, ám azóta sok idő telt el és nem volt szemmel látható előrelépés az ügyben, így egyesek már azt beszélik, hogy a beruházás talán elmarad. Tiszta vizet szerettünk volna önteni a pohárba, ezért ismét felkerestük a polgármesteri hivatalt az ügyben.
A sétányt úgy szeretnék megépíteni, hogy az meglévő intézményeket (művelődési ház, sportcsarnok, jégpálya) kössön össze a barompiac mögötti területen tervezett, kisiparosoknak szánt inkubátorházzal, uszodával és sportkomplexummal – tudtuk meg korábban. Gyakorlatilag
A projekt másik előnye, hogy a Nagy-Küküllő olyan szakaszait is meg lehet majd közelíteni rajta, amelyek eddig kevésbé voltak láthatók.
Zörgő Noémi, a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szóvivője megnyugtató választ adott, miszerint korántsem tett le a projektről az intézmény. Elmondta, egy 2,1 kilométer hosszúságú sétányt terveznek, amelynek most készül a megvalósíthatósági tanulmánya, amihez már csak a szakhatóságok véleményezését várják. Ennek a dokumentumnak a birtokában pályázhatnak a szükséges forrásokért.
Remélik, hogy minden a tervek szerint fog haladni, hiszen februárban lehetőség lesz finanszírozás-igénylésre. Összesen két pályázatot szeretnének leadni:
egyik a bicikli- és gyalogút megépítéséről,
a másik pedig a zöld infrastruktúra kialakításáról szól.
Ha elnyerik az összegeket, akkor egyebek mellett
kitakarítják a folyó medrét (eltávolítják az invazív növényfajokat és őshonosokat ültetnek helyettük),
köztéri bútorokat helyeznek el
és a közvilágítást is kiterjesztik a sétányra.
Távlati elképzelés
Tavaly arról is szó volt, hogy a Nagy-Küküllő folyó fentebbi szakaszán is építenének egy sétányt, erre pedig 50 ezer lejt különítettek el a büdzsében az akkori RMDSZ-frakció javaslatára. Zörgő Noémi közölte, ez egyelőre a távlati tervek között szerepel, elsősorban inkább arra fognak koncentrálni, hogy az aktuális projekt megvalósuljon. Ha azzal minden rendben megy, akkor lehet majd gondolkodni a folyó felsőbb szakaszait érintő megvalósításokon is.
Május 19-én, a ma is élő Székelyudvarhelyről származó holokauszttúlélő, Gold Renée 96. születésnapján avatták fel Székelyudvarhely első állandó holokauszt-emlékművét a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán.
Újraaszfaltozzák a székelyudvarhelyi Kossuth Lajos utca járdáit, amelyeket a gázvezetékek cseréje miatt bontottak fel. A helyreállítás a tervek szerint napokon belül elkezdődhet, és nem kerül pénzébe a városnak,
Elkezdődött az ivóvízhálózat kiépítése Székelydályában, Égében, Abránfalván és Székelypeteken – ezzel a beruházással szeretnék megszüntetni az évek óta tartó ivóvízhiányt. Kétszáz méter mélyről fogják szivattyúzni a talajvizet.
Több éves felújítás után megnyitja kapuit a Gyárfás-kúria Székelykeresztúron, ahol kulturális programokkal és közösségi eseményekkel várják az érdeklődőket május 24-én, vasárnap.
A parajdi polgármester mellett az urbanisztikus és a jegyző is büntetést kapott a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőségtől a Korond-patak elterelését célzó munkálatok miatt, mivel hiányosnak találták a községháza által kibocsátott építkezési engedélyt.
Bemutatják az Udvarhelyszék népviseletben című kiadványt, amely a térség népviseleteit gyűjti össze. A könyvbemutatót Székelyudvarhelyen szervezik meg május 20-án.
Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.
Elkezdődött annak a tömbháznak az építése Nyikómalomfalván, amelyben tizennégy ifjúsági lakást alakítanak ki a fiatalok számára. A tervezés során hangsúlyt fektetett a község vezetősége arra, hogy illeszkedjen a falusi környezethez az új épület.
Nem lezárni, hanem továbbmesélni szeretnék a parajdi sóbánya történetét a Só és lélek című fotókiállítással – hangsúlyozták a szombati megnyitón, ahol mintegy 250 fényképen idézték fel a bánya múltját, a kezdetektől egészen a tavalyi tragédiáig.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás