Hirdetés
Hirdetés

Újdonság Udvarhelyen: amit már tudni a majdani Nagy-Küküllő menti sétányról

Bő két kilométer hosszú sétányt alakítanának ki

Bő két kilométer hosszú sétányt alakítanának ki

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hamarosan elkészül a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi partszakaszán elképzelt sétány megvalósíthatósági tanulmánya, februárban pedig lehetőség nyílik anyagi forrásokért pályázni a kivitelezés érdekében.

Fülöp-Székely Botond

2025. január 31., 13:012025. január 31., 13:01

Már a tavalyi költségvetésben szerepelt az, hogy a székelyudvarhelyi önkormányzat

sétányt építene a Nagy-Küküllő mentén a művelődési ház és a barompiac közötti szakaszon.

Ennek érdekében 970 ezer lejt csoportosítottak át egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A projektet nagyon pozitívan fogadta a székelyudvarhelyiek többsége, ám azóta sok idő telt el és nem volt szemmel látható előrelépés az ügyben, így egyesek már azt beszélik, hogy a beruházás talán elmarad. Tiszta vizet szerettünk volna önteni a pohárba, ezért ismét felkerestük a polgármesteri hivatalt az ügyben.

Két pályázat

A sétányt úgy szeretnék megépíteni, hogy az meglévő intézményeket (művelődési ház, sportcsarnok, jégpálya) kössön össze a barompiac mögötti területen tervezett, kisiparosoknak szánt inkubátorházzal, uszodával és sportkomplexummal – tudtuk meg korábban. Gyakorlatilag

egy parkosított, gyalogosoknak, bicikliseknek és görkorcsolyázóknak szánt útról van szó, amelyet az autósok nem használhatnak majd.

A projekt másik előnye, hogy a Nagy-Küküllő olyan szakaszait is meg lehet majd közelíteni rajta, amelyek eddig kevésbé voltak láthatók.

Hirdetés

Zörgő Noémi, a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szóvivője megnyugtató választ adott, miszerint korántsem tett le a projektről az intézmény. Elmondta, egy 2,1 kilométer hosszúságú sétányt terveznek, amelynek most készül a megvalósíthatósági tanulmánya, amihez már csak a szakhatóságok véleményezését várják. Ennek a dokumentumnak a birtokában pályázhatnak a szükséges forrásokért.

Remélik, hogy minden a tervek szerint fog haladni, hiszen februárban lehetőség lesz finanszírozás-igénylésre. Összesen két pályázatot szeretnének leadni:

  • egyik a bicikli- és gyalogút megépítéséről,

  • a másik pedig a zöld infrastruktúra kialakításáról szól.

Ha elnyerik az összegeket, akkor egyebek mellett

  • kitakarítják a folyó medrét (eltávolítják az invazív növényfajokat és őshonosokat ültetnek helyettük),

  • köztéri bútorokat helyeznek el

  • és a közvilágítást is kiterjesztik a sétányra.

Távlati elképzelés

Tavaly arról is szó volt, hogy a Nagy-Küküllő folyó fentebbi szakaszán is építenének egy sétányt, erre pedig 50 ezer lejt különítettek el a büdzsében az akkori RMDSZ-frakció javaslatára. Zörgő Noémi közölte, ez egyelőre a távlati tervek között szerepel, elsősorban inkább arra fognak koncentrálni, hogy az aktuális projekt megvalósuljon. Ha azzal minden rendben megy, akkor lehet majd gondolkodni a folyó felsőbb szakaszait érintő megvalósításokon is.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
Hirdetés
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
2026. július 16., csütörtök

Hat év bonyodalom után költözhettek be a gyerekek az új óvodába

Hat év és számos bonyodalom után megépült az óvoda Homoródszentmártonban, ahol egy előkészítő osztály és egy napközis évfolyam is helyet kapott. Bár konyha nincs az épületben, az étkeztetésre is találtak megoldást.

Hat év bonyodalom után költözhettek be a gyerekek az új óvodába
2026. július 16., csütörtök

Teljes útlezárás lesz csütörtökön a székelyudvarhelyi Iskola utcában

Teljesen le lesz zárva a gépjárműforgalom elől július 16-án, csütörtökön 9 és 16 óra között a székelyudvarhelyi Iskola utca, munkálatok miatt.

Teljes útlezárás lesz csütörtökön a székelyudvarhelyi Iskola utcában
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen

Másodszor is kullancsirtást végeznek Székelyudvarhely több zöldövezetében. A munkálatok július 16-án, csütörtökön este kezdődnek, amennyiben az időjárás kedvez a beavatkozásnak.

Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen
Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen
2026. július 15., szerda

Kullancsirtás lesz Székelyudvarhelyen

2026. július 14., kedd

Lezárják a településen átvezető megyei út egy részét a szentegyházi városnapok idejére

Lezárják a 132-es megyei út egy szakaszát Szentegyházán a városnapok idején. A forgalom elterelésére több útvonalat is biztosítanak.

Lezárják a településen átvezető megyei út egy részét a szentegyházi városnapok idejére
2026. július 13., hétfő

Több mint 9600-an vesznek részt a pedagógusi véglegesítő vizsgán, kedden

Több mint 9600 jelentkező vehet részt idén a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáján, amelyet kedden tartanak meg az erre kijelölt 42 vizsgaközpontban – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Több mint 9600-an vesznek részt a pedagógusi véglegesítő vizsgán, kedden
Hirdetés
2026. július 13., hétfő

Több évtizedre nyúlhat vissza a Szejkefürdői gázszivárgás rejtélye

Valószínűleg egy több mint nyolcvanéves, azóta eltömítődött fúrásból szivároghatnak a gázok és a víz a Szejkefürdőn, amelyek már a felújításra váró mofettában is kárt tettek. Újabb szakembereket várnak a helyszínre a további elemzések elvégzéséhez.

Több évtizedre nyúlhat vissza a Szejkefürdői gázszivárgás rejtélye
2026. július 13., hétfő

Pénzt fordítanak az Orbán Balázs-iskola szerkezeti megerősítésére

Több százezer lejt különített el a székelyudvarhelyi önkormányzat hétfőn az Orbán Balázs Általános Iskola szerkezeti megerősítésére, ugyanakkor az ivó- és szennyvízhálózat fejlesztésével kapcsolatban is fontos határozatot hoztak.

Pénzt fordítanak az Orbán Balázs-iskola szerkezeti megerősítésére
2026. július 13., hétfő

Jövő hónaptól már új helyszínen várják a betegeket a Sziget utcában rendelő háziorvosok

Hamarosan elkezdik a Sziget utcai háziorvosi rendelők energetikai felújítását Székelyudvarhelyen, a munkálatok idejére pedig a nemrég korszerűsített Villanytelep utcai régi fogászat épületébe költöztetik át a családorvosokat.

Jövő hónaptól már új helyszínen várják a betegeket a Sziget utcában rendelő háziorvosok
Hirdetés