„Ameddig nagyvállalatok mennek csődbe, addig a virágárus ne panaszkodjon”

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A nőnapról majdhogynem törvényszerűen a virág jut eszünkbe, hiszen ilyenkor többnyire azok is visznek legalább egy csokor hóvirágot hölgyrokonuknak, ismerősüknek, akik az év más napján nem szoktak. Már egyre több helyen beszerezhetők a különböző fajtájú növények, a virágárusok és szakboltok mellett a bevásárlóközpontok is széles kínálattal várják a vásárlókat.

Dósa Ildikó

2017. március 07., 19:012017. március 07., 19:01

Székelyudvarhelyen a helyi piacon vagy a Kőkereszt téren és a Patkó szomszédságában lehet virágárusoktól vásárolni. Egy csokor hóvirágot két lejért, egy szál holland tulipánt három lejért kínálnak, míg a cserepes primula ára mérettől függően öt és hét lej között váltakozik, egy cserép jácintért tíz lejt, a sárga nárcisz száláért egy-két lejt kérnek. Aki rózsával kedveskedne hölgyismerősének, szálát öt lejért vásárolhatja meg, aki pedig a szegfűt részesíti előnyben, két lejt kell fizetnie érte.

A Kőkereszt téri árusok már a múlt hét végétől készülnek a nőnapra. Noha kedden délelőtt még alig volt vásárlójuk, remélik, hogy szerdán sikerül minél több virágot eladniuk. A jobbára holland kertészetekből származó növényekért Bukarestbe utaznak, az ottani lerakatokból hozzák Udvarhelyre.

„Már a benzinkutaknál és a nagyobb üzletekben is láttam tulipánt, ezért megoszlik a piac. Sokszor veszteséges az üzlet, ha nem fogy el, el kell dobjuk őket, de már harminc éve ezt csináljuk, máshoz nem értünk, iskolánk nincs, nem vesz fel senki dolgozni” – magyarázta Berki Anna, az egyik árus. Nem messze tőle, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium előtt árulja a virágokat sógora, Berki Dezső, aki szerint panaszra nem igazán van okuk, hiszen „a kenyérre valót kikeressük, nem mástól várjuk”. Úgy véli, ameddig nagyvállalatok mennek csődbe, addig a virágárus ne elégedetlenkedjen.

„Szeretjük ezt a napot, sok kedves ember tér be ilyenkor. Más szakmáktól eltérően a miénkben azonnali hálára számíthatunk, ha tetszik a vevőnek a virágcsokor” – mondta az egyik székelyudvarhelyi virágbolt vezetője. Azokban az években, amikor hétvége előzi meg a nőnapot, háromnapos vásárra készülhetnek – ezeket szeretik legjobban. Amikor hétköznapra esik az ünnep, mint idén, a vásárlók zöme egy napra hagyatkozik, noha kedden is voltak ügyfeleik.

Tapasztalatai szerint már elmúlt a celofán divatja, amikor egy szál virágot is becsomagoltattak, mostanában láthatóan nő a vevők igényessége. Leginkább tavaszi virágot választanak ilyenkor az urak ajándékozásra, azonban szegfűtől rózsáig minden fogy, a középkorúak körében pedig kedveltek a kosaras kompozíciók. Ezeket húsz lejért egy szál tavaszi virágból, kis katica-, illetve lepkedíszítéssel állítják elő, a nagyobb, több virágosok ára a hatvan lejt is eléri. Ki-ki pénztárcája és pillanatnyi hangulata szerint vásárol.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván

Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván
2026. augusztus 27., csütörtök

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA

Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA
2026. augusztus 26., szerda

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert

Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón

Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón
2026. augusztus 25., kedd

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót

Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót
2026. augusztus 25., kedd

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok

Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok
Hirdetés