
Képünk illusztráció
Fotó: illusztráció: Pixabay
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
2026. november 03., 08:482026. november 03., 08:48
A vizsgálatok és a fejlesztések helyszíne a Baptista Imaház közösségi terme, a Kuvar utca 83. szám alatt lesz, és november 9-én, hétfőn kezdődnek. Az állapotfelmérés során a
és eldöntik, hogy a konduktív pedagógia módszerével fejleszthetők-e.
A lehetőség központi idegrendszeri sérüléssel élők számára nyújthat segítséget. A konduktív pedagógia a tanulási és tanítási folyamat megfelelő irányításával mozgósítja az idegrendszer károsodás ellenére megmaradó tartalékait és az új kapcsolatok kialakulásának lehetőségét.
Érdeklődni és jelentkezni a mag.bettina@semmelweis.hu e-mail-címen, illetve a 0036 1224 1529-es telefonszámon lehet. A telefonszám hétköznap 9 és 17 óra között hívható – olvasható a polgármesteri hivatal honlapján.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utazó rendezvénye, a TIFF Unlimited filmkaraván. Október 30-án és 31-én, pénteken és szombaton négy játékfilmet vetítenek a Siculus Ifjúsági Házban.
Mindenszentek alkalmából módosítitt menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyen. November 1-jén, vasárnap dél és este kilenc óra között két járattal is el lehet jutni a temetőkhöz.
Székelyudvarhely több pontján is munkálatok zajlanak, ezért érdemes figyelmesen vezetni a város központi zónájában.
szóljon hozzá!