Mindeközben a vakációban: ki vigyáz a gyerekre?

Sok családban okoz gondot a hosszú nyári vakáció ideje alatt a gyerek felügyeletének megoldása, főként ott, ahol mindkét szülő dolgozik és nincs kire bízniuk gyereküket. Az iskolapszichológus szerint egy kis egyedüllét még önállóságra is neveli a gyereket, ám a felügyelet tartós hiánya sok veszélyt és negatív hatást rejt magában.

Dósa Ildikó

2016. július 04., 11:282016. július 04., 11:28

Nem is olyan régen a kisebb rokoni, szomszédi közösségek idősebb vagy éppen nem dolgozó nőtagjai gondjukat viselték a közösség gyerekeinek, azonban mostanság, főként városon egyre inkább elszigetelődnek egymástól az emberek. Ha nincs nagyszülő, vagy a szülők nem rendelkeznek olyan anyagi körülményekkel, hogy a vakáció teljes idejére gyerekcsőszt alkalmazzanak, bizony gyakran előfordul, hogy a már iskolás korú gyerek órákig felnőtt felügyelet nélkül kénytelen tölteni napjait. 

„Nyolcéves kor alatt nem hagynék magára gyereket huzamosabb időre, egyébként ezt a törvény is tiltja. Azonban a helyzet is meghatározza, ugyanakkor sok múlik a szülők hozzáállásán, valamint a gyerek érettségén is. Természetesen a lakás jellege, biztonsága nagymértékben befolyásoló tényező, de fontos az is, hogy a gyereket fel tudjuk-e készíteni a váratlan helyzetek kezelésére: például mi történik akkor, ha idegen csönget be az ajtón” – sorolta Szalay Zsuzsanna székelyudvarhelyi iskolapszichológus. Úgy gondolja, semmiképp nem megengedhető, hogy kiskamaszkor (12 év) előtt a gyereknek ebédet kelljen készítenie, melegítenie magának, miközben nincs a közelében felnőtt. Azokat a kiskorúakat, akiknek rendszeres napi programjukban még a délutáni alvás is szerepel, semmiképpen nem lehet magukra hagyni, hiszen ők ezt egyedül képtelenek megoldani.

Testvérek esetében a szülők gyakran a nagyobbra bízzák a kisebb felügyeletét, ami akkora indokolatlan felelősség, amellyel nehezen tud megbirkózni. Ha pedig a kicsit valami baleset éri, megtörténhet, hogy egy életen át bűntudata lesz. A gyerek egyedüllétének idejét a lehető legkevesebbre kell csökkenteni, figyelembe véve ítélőképességének, felelősségtudatának fejlettségét.

Az egyedüllét felkészíti ugyan az önállóságra a gyereket, azonban kiskamaszkor előtt az egész vakáció ideje alatti egyedüllétnek sokkal több a negatív, mint a pozitív hozadéka. Elszigetelődik, legtöbb esetben a tévékészülék és a számítógép előtt tölti idejét ahelyett, hogy kint játszana kortársaival és élményeket gyűjtene.

Ha megoldhatatlan a felügyelet az egész vakáció idejére, akkor is valószínű, hogy kisebb periódusokkal megszakítható az egyedüllét. Egy-két hetet falun is tölthet a gyerek, ha nem nagyszülőnél, akkor keresztszülőnél, barátnál, jó ismerősnél, ami a városi gyereknek nagy hasznára válik, ugyanakkor maradandó élményt nyújt. 

Nagyon sok táborozási lehetőség közül lehet már választani az ottalvóstól a napi pár órás tevékenységekig, pénztárcabarát változatban is. Azonban a pszichológus óva int attól, hogy a gyereket egyik táborból a másikba hurcoljuk csak azért, hogy ne unatkozzon. „Az 1–4. osztályosoknál egy ottalvós, az 5–8.-osoknál két-három ottalvós tábornál több már akkora élményhalmazzal jár, amit nehezen képes feldolgozni és lefárasztja” – véli Szalay. Táborválasztásnál fontosnak tartja figyelembe venni a gyerek igényeit, érdeklődési körét. Attól sem kell megriadni, ha a gyerek unatkozik és csak néz ki a fejéből, hiszen azzal, hogy elvan saját gondolataival, foglalkozik saját belső világával, és fejlődik a kreativitása – mondja a szakember.

„Minden elismerésem azoké a szülőké, akik sikeresen megbirkóznak a kamaszok fesztiváléhségével” –fogalmazott a pszichológus. Fontos, hogy érezzék a szülő bizalmát, ugyanakkor ha jó a szülő–gyerek kapcsolat, a szülő is úgy érzi, megbízhat a serdülőben. A fesztiválok előtt érdemes átbeszélni, mire vigyázzanak, hogyan védjék meg magukat, kihez forduljanak baj esetén vagy ha veszélyben érzik magukat, és bajba jutott társukat ne hagyják magára. Kitért arra is, hogy kár lemondani a családi nyaralásokról csak azért, mert a tinédzser úgy érzi, kinőtt ebből és duzzogva próbál távol maradni minden közös programtól. A morcos lázadó is találhat érdekes elfoglaltságot családi nyaralás alkalmával, ami mégis élvezhetővé teszi számára a kezdeti kínt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
Hirdetés