Idén az önkormányzatok „menetelnek”

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tavaly október végén százötvenezren 54 kilométeres összefüggő menetoszlopot alakítottak ki a háromszéki Kökös és Bereck között. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által rendezett békés megmozdulás a székelység kinyilatkozása volt, miszerint élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását. A kezdeményezők idén nem ismétlik meg a Székelyek Nagy Menetelését, hisz a székelyföldi autonómiaküzdelem újabb szakaszához érkezett: ezúttal a székelyföldi önkormányzatok „nagy menetelése” zajlik azáltal, hogy sorra fogadják el az autonómiahatározatokat.

Kovács Eszter

2014. október 09., 10:482014. október 09., 10:48

2014. október 09., 10:512014. október 09., 10:51

Tavaly október 27-én több száz ezren vonultak fel az SZNT felhívására, a Székelyek Nagy Menetelése nem „egyszerű szalmaláng volt”, mondta az eseményt követően Izsák Balázs SZNT-elnök. „A nagy menetelést nem rendezzük meg újra, hisz elérte célját, viszont az autonómiaküzdelem minden eszközét  továbbra is nagy erővel fogjuk bedobni” – hangsúlyozta az elnök a Székelyhonnak, hozzátéve, jelenleg az önkormányzatok nagy menetelése zajlik, a cél pedig az, hogy az Európai Tanács kongresszusán felhívjuk figyelmet és tematizáljuk a székelység autonómiatörekvéseit.

„Szeretnénk, ha a kongresszus lisszaboni üléséig legalább száz tanácsi határozattal rendelkeznénk, amelyben a helyi önkormányzatok kinyilvánítják önrendelkezési jogukat. Az önkormányzatok e széleskörű mozgalma az autonómia mellett valószínűleg a Székelyek Nagy Menetelése nélkül nem indult volna el, vagy legalábbis nem tartana jelenlegi stádiumánál” – emelte ki Izsák. Hozzátette, a 2013. március 10-én Marosvásárhely főterén megtartott Székely Szabadság Napja amolyan nyitánya volt a Székelyek Nagy Menetelésének, az ott részt vevő 30 ezer ember akkor érezte meg, hogy képesek együtt erőt felmutatni.

Küzdelemre biztatnak

Az SZNT felhívására ez idáig negyven székelyföldi önkormányzat válaszolt – tanácsi határozatban nyilvánítva ki Székelyföld önrendelkezési igényét –, ezek zömét a kormányzat megyei képviselői megtámadták. „Minta válasziratot készítettünk a hozzánk forduló önkormányzatoknak. Ebben a helyi és regionális autonómia helyi önkormányzati chartájának rendelkezéseire hivatkozva – amelyet Románia is ratifikált – azt tanácsoltuk, hogy a helyi vezetők és önkormányzatok igenis védjék meg ezt a fellépésüket, hiszen a prefektusok és a kormány köteles lett volna konzultálni minden önkormányzattal a közigazgatási átszervezés előkészítő szakaszában vagy azt megelőzően” – magyarázta Izsák. A Románia által is törvénybe iktatott charta egyébként azt mondja ki, hogy a kormányzat már a döntés előkészítés szakaszában köteles tájékoztatni a helyi hatóságokat minden olyan kérdésben, amely őket érinti. „Az SZNT azt az álláspontot képviseli, hogy az önkormányzatok ezen lépése teljesen jogszerű. Ne hagyják magukat, a jog eszközeivel kell küzdenünk!” – tanácsolta az elnök.


Tematizált autonómiakérdés

A közelgő államelnök-választás apropóján Izsák fontosnak tartotta megjegyezni, a választás tétje a magyar jelöltek és a székelység számára nyilvánvalóan nem az államelnöki tisztség. „Felkérésünkre az egyik jelölt zászlajára tűzte az autonómiát, míg a másik jelöltet indító fél éppen a választási kampányban tette közzé autonómiastatútumát. Épp ekkor indították el a félszárnyú közvitát, amelyben egyelőre a román értelmiségiekkel vitatkoznak Bukarestben, viszont a magyar részről érkező kritikákat még csak válaszra sem méltatják” – fejtette ki.

Autonómiapárti negyvenek
Negyvenre emelkedett szeptemberben azon települések száma, amelyeknek önkormányzatai elfogadták az SZNT által javasolt autonómiapárti határozattervezetet. A felkérésnek elsőként Gyergyószentmiklós tett eleget, de a tanácsi határozattervezetet Udvarhelyszéken többek között Kápolnásfaluban, Székelyderzsben és Székelyudvarhelyen, illetve szeptemberben Fenyéden is elfogadták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés