Antal szerint nincs másnak beleszólása, hogy kivel tárgyaljanak

Antal István parlamenti képviselő pénteken, február 1-jén sajtótájékoztatón számolt be az RMDSZ-frakció képviselőházi, januári tevékenységéről, és állást foglalt a közelmúltban nagy port kavaró RMDSZ–MSZP együttműködési megállapodás ügyében.

Jánosi András

2013. február 02., 10:072013. február 02., 10:07

2013. február 04., 10:202013. február 04., 10:20

A Romániai Demokrata Szövetség parlamenti képviselője Székelyudvarhelyen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az országgyűlésben általánosan megvitatták a 2013-as évi költségvetés tervezetét megyénként visszaosztott pénzek szintjén. Kiemelte, hogy a végső jóváhagyástól függetlenül az előirányzott összegeket, módosító indítványokat a szövetség képviselői egytől egyig visszautasították. Néhány számadattal bemutatta, hogy miként oszlanak az idei alapok Hargita megye településeinek. Például a megyének visszaosztott szolgáltatásokra (egészségügyre, tanügyre, speciális oktatásprogramokra) költhető összeg idén 36 millió 409 ezer lej, amikor igény lenne 46 millió 422 ezer lejre.

Továbbá megtudtuk, szociális támogatásokra 159 millió 80 ezer lejt kapnak a megye közigazgatási egységei az igényelt 198 millió 806 ezer lej helyett. Nem jó a helyzet az utakra kiutalandó pénzösszeg körül sem: 8 millió 230 ezer lejt kap a megye a szükséges 22 millió 738 ezer lej helyett. Megjegyezte a képviselő, hogy az önkormányzatok idén összesen 35 millió 764 ezer lej visszaosztott pénzből gazdálkodhatnak, holott szükség lenne 62 millió 600 ezer lejre.

A költségvetés-kiegészítést 99 millió 97 ezer lejre tervezte a kormány Hargita megye számára, de a képviselő hozzátette, kikötötte a kormány, hogy új beruházásokra csak akkor utalnak ki pénzt, ha a folyamatban levőket befejezték.

Antal beszámolt Victor Ponta miniszterelnök január 29-ei RMDSZ-frakcióhoz tett látogatásáról. A kormányfővel tárgyalásokat folytatnak több erdélyi projektről. Ezúttal megbeszélték az észak-erdélyi autópálya helyzetét, mely során kiderült, hogy az idei költségvetésben 46 millió euró van betáblázva erre a projektre: pontosan annyi, amennyi a tartozás az eddig megépített szakaszokra az építőnek, a Bechtel amerikai építkezési vállalkozásnak.

Megtudtuk, hogy a megbeszélésen a miniszterelnöktől érdeklődtek a villamosítási programról. Jelenleg Romániában 2284 településen részben elektromos áram nélkül élnek, és 97 településen egyáltalán nincs áram. Hargita megyében 2400 gazdaság létezik elektromos szolgáltatás nélkül. Mivel az energetikai miniszter nem volt jelen a megbeszélésen, a kérdések feleletlenül maradtak, tájékoztatott a képviselő.

Kifejtette álláspontját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Szocialista Párt Kolozsváron kötött megállapodásáról. Antal azzal védekezett, hogy az RMDSZ megalakulása óta kereste az együttműködést hazai és külhoni „nem szélsőséges” politikai szervezetekkel. Ez a hozzáállás azt kellene bizonyítsa, hogy a szervezet nyitott az összefogásra. Szerinte senkinek nincs joga ebbe a nyitottságba beleszólni, „senki sem tilthatja meg másnak, hogy kivel tárgyaljon”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Javítják a székelyudvarhelyi jelzőlámpákat, a „zöld hullámot” is beállítják

Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.

Javítják a székelyudvarhelyi jelzőlámpákat, a „zöld hullámot” is beállítják
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván

Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.

Eseménysorozattal emlékeznek Kovács Piroska Europa Nostra-díjas néprajzkutatóra Máréfalván
2026. szeptember 21., hétfő

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén

Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.

Új alternatív útvonal segíti a közlekedést Székelyudvarhely központi részén
2026. szeptember 21., hétfő

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen

Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.

A városi könyvtár névadó ünnepségére készülnek Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató

Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.

Palackvisszaváltás után hetekig várnak a pénzükre – válaszolt a szolgáltató
2026. szeptember 17., csütörtök

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél

Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.

Automata sorompórendszert helyeznek üzembe Székelyudvarhely egyik forgalmas vasúti átkelőjénél
2026. szeptember 17., csütörtök

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm

Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.

Megújult a Hatos villa Homoródfürdőn, de még nem teljes az öröm
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen

A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.

Együtt a demenciával élőkért: előadás és örömtánc Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 16., szerda

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel

Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.

Hitelt vettek fel, hogy gyorsabban haladjanak a bölcsődeépítéssel
2026. szeptember 15., kedd

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe

Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.

Útfelújítások Székelyudvarhelyen: idén már nem kezdenek újabb nagy projektbe
Hirdetés