
Fotó: Tamás Attila
Házkutatásokat tartottak csütörtökön Szentegyházán és Székelyudvarhelyen annak a hatósági kivizsgálásnak a keretében, amelyet még a szentegyházi Őszi Huszárhadjárat után indítottak, elsősorban a szervezők körében. A vizsgálat alapját az az ágyú – pontosabban makett – képezi, amelyet az októberben immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvényen mutattak be.
2014. december 11., 18:502014. december 11., 18:50
2014. december 11., 18:512014. december 11., 18:51
Egy bűnügyi kivizsgálás részeként nyomoznak a rendőrség fegyver- és lőszerszakértői – erősítette meg portálunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kivizsgálás részleteiről az érintettek meséltek lapunknak.
A szóban forgó fegyver makettjét egy magyarországi hagyományőrző huszárezred kölcsönözte a rendezvénynek – mondta el a Székelyhonnak Molnár Tibor szentegyházi huszár, a város alpolgármestere. Őt és szervezőtársait többször is megkeresték már, nyilatkozatokat kérve az ágyúról. „Nem képes az lőni, egy 1848-as ágyú makettje, inkább szemléltető eszköz. Már többször elmondtuk, hogy a magyarországiak hozták, és vissza is vitték, de még mindig fegyvert keresnek rajtunk. Azt hiszem, valakinek egyáltalán nem tetszik, hogy a szentegyházi őszi hadjárat rangos rendezvénnyé nőtte ki magát az utóbbi évtizedben. Pedig csak az ezredünk nevét kellene elolvasniuk: Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület. A hagyományőrzés a célunk, nem az agresszió” – magyarázta Molnár.
Mihály József kapitány, a huszáregyesület vezetője portálunknak elmondta, a makettnek egyetlen szerepe volt a rendezvényen: petárdát pukkantott, hogy az utolsó nap programjait elindítsa, sem a vágtán, sem a többi programban nem jutott „szóhoz”. A kapitány nem érti, miért keresnek ekkora vehemenciával egy makettet a fegyverszakértők, amikor jó néhányuknak törvényes fegyvertartási engedélye is van. „Ha belegondolok, egy ilyen hagyományőrző rendezvényen szégyen is lenne a tűzfegyver egy huszárnak. Az ágyúmakett még elmegy 1848-ra emlékezve, de ha huszárra gondolunk, legtöbben lovon és karddal látjuk magunk előtt” – fogalmazott a vezető.
Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
szóljon hozzá!