
Fotó: Haáz Vince
Szintet lépett idén a VIBE Fesztivál a szervezők szerint, hiszen több mint százezren buliztak az elmúlt szerdától vasárnapig a Maros partján. Úgy vélik, hogy a marosvásárhelyi szállásadók és boltosok is profitáltak az eseménynek köszönhetően.
2023. július 10., 18:412023. július 10., 18:41
„A fesztivál nagyságrendje abból is látszik, hogy öt nap alatt 102 700 résztvevő volt kíváncsi a VIBE nyújtotta programkavalkádra. Ez idő alatt
ugyanakkor közel kétszáz kolis előadó járult hozzá, hogy a fesztiválozók nappal is megtalálják a számukra hasznos elfoglaltságot” – fogalmaznak a szervezők közleményükben.
A számadatokat folytatva azt is közlik, hogy a közel ezerötszáz fős szervezői stáb fontos része volt az a 411 önkéntes, akik velük együtt biztosították, hogy minden zökkenőmentesen haladjon.
A többnyire huszonévesekből álló csapat tagjai értékes tapasztalatra tehettek szert egy igazi nagy fesztivál lebonyolításában. Noha mindeddig a huszonévesek fesztiváljaként tartották számon a VIBE-ot, ám az olyan jól ismert előadókkal, illetve zenekarokkal mint Majka, a Tankcsapda vagy a Parno Graszt, sikerült megszólítani a többi korosztályt is – állítják.

Noha tömegben és vibráló bulikban az elmúlt napokban sem volt hiány a Marosvásárhelyen zajló VIBE Fesztiválon, előreláthatóan a záróbulin – amelyen az ausztrál trombitás DJ lép fel – lesznek a legtöbben. Az ötnapos fesztivál hétfőn reggel ér véget.
„Ebben a néhány napban Marosvásárhelyre figyelt az erdélyi magyar közösség.
akik kifejezetten a VIBE Fesztivál miatt látogattak Erdélybe. Marosvásárhely összes szálláshelye betelt, a vendéglátóhelyek és a boltok forgalma megugrott, az egész város tele volt nyüzsgő fesztiválozókkal. Mindennek egyértelműen pozitív hozadéka van a városra nézve. Köszönjük a helyi lakosságnak, hogy idén is befogadták a fesztivált” – idézi a közlemény Rés Konrád Gergely fesztiváligazgatót.
A közleményből az is kiderül, hogy jövőre július 4–7. között szervezik meg a VIBE-ot. Erre már most lehet jegyeket vásárolni a fesztivál honlapján.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!