
A Hargita megyei vidéki rendőrségeken érezhető a legjobban a rendőrhiány, a közbiztonságot állandó járőrcsapat biztosítja
Fotó: Borbély Fanni
Létszámhiánnyal küzd a Hargita megyei rendőrség, ami leginkább a távoli vidéki településeken érezhető. Míg az állomány harmada hiányzik, a rendőrség 24 órás járőrszolgálattal tartja fenn a rendet, egyes helyi közösségek pedig polgárőrséget alapítanának.
2026. március 06., 08:332026. március 06., 08:33
A csíkszeredai megyeszékhelytől távol eső vidéki települések polgármestereit kérdeztük arról, hogy meglátásuk szerint hogyan tudja biztosítani az állami rendőrség a közrendet, annak tudatában, hogy a vidéki rendőrőrsökön egyre kevesebben dolgoznak.
„Nagy segítségünkre van az állami rendőrség a község területén, viszont úgy látom, hogy ők is, mint minden állami szféra, túlságosan is le vannak terhelve” – mondta a Székelyhonnak András Tamás, Kászonaltíz polgármestere. Hozzátette,
„Jóval több rendőrre lenne szükség egész Alcsíkon” – vélte. A községvezető hozzátette, nagyon jó a kapcsolatuk a helyi és a megyei állami rendőrséggel.
„Úgy éreztem, hogy maximálisan lehetett rájuk számítani, amikor a tavaly év végi gyújtogatások elszenvedői voltunk a községben, a közösség mellett voltak” – húzta alá. Kászonaltízen tavaly év végén ugyanis több gyújtogatás is történt, amelyek miatt az önkormányzat elhatározta, elindítja a lépéseket egy hivatalos polgárőrség létrehozásához.

A jövőben hivatalos polgárőrséget hoz létre a kászonaltízi önkormányzat, ugyanis az elmúlt időszakban történt kászonjakabfalvi gyújtogatások után belátták: szükség van a járőrőrözésekre. Addig is önkéntes alapon már elkezdték a tevékenységet.
A polgárőrség létrehozása részben lehet ugyan alternatíva a közbiztonság növelésére, azonban a hatáskörük elenyésző, viszont az állami rendőrséggel „karöltve” jól tudna működni – jegyezte meg a polgármester.
Folyamatosan átszervezéseket hajtanak végre annak érdekében, hogy hatékonyan és időben tudjanak beavatkozni a közbiztonság fenntartása érdekében
Fotó: Borbély Fanni
Ehhez azonban egyesületet kell alapítani, és a működéséhez anyagi forrást kell hozzárendelni, mindez folyamatban van, az elöljáró úgy látja, hogy a lakók is az ügy mellé álltak.
– tudtuk meg.
Ambrus Andor, Gyimesfelsőlok polgármestere szintén úgy véli, hogy több rendőrre volna szükség a Gyimesekben is, hiszen ha valami történik és más településre vezénylik őket, akkor nehéz intézkedni, ha a rendőrségen van tennivaló. Ugyanakkor kiemelte, a községben komolyabb bűncselekmény nem történt mostanában, alapvetően biztosított a közbiztonság, még éjszaka is, hiszen váltásban járőröznek a rendőrök.
Hargita megyében a megyei rendőr-főkapitányság irányítása alatt 9 városi rendőrkapitányság és 66 községi rendőrség, illetve vidéki rendőrőrs működik
Fotó: Borbély Fanni
Polgárőrség létrehozását egyelőre nem tervezik, egyrészt azért, mert nincs rá anyagi fedezetük, másrészt azért, mert nem látják indokoltnak, mivel kirívó esetek nem történtek. Az állami rendőrséggel pedig jó a kapcsolat, kölcsönösen segítik egymást – hangsúlyozta a polgármester.
Hargita megyében a megyei rendőr-főkapitányságon belül 9 városi rendőrkapitányság és 66 községi rendőrség, illetve vidéki rendőrőrs működik. Az év eleji adatok szerint
– válaszolta a Székelyhon érdeklődésére Maria Plumbu, az intézmény egyik sajtófelelőse. Hozzátette, a vezetőség folyamatosan átszervezéseket hajt végre annak érdekében, hogy hatékonyan és időben tudjanak beavatkozni a közbiztonság fenntartása érdekében.
A Hargita megyei rendőr-főkapitányság számára jóváhagyott állások 67 százalékát töltötték be
Fotó: Borbély Fanni
Minden községi rendőrségen szolgál egy őrsparancsnok és legalább egy beosztott rendőr. Emellett a vidéki rendőrőrsök keretében működik járőr- és beavatkozó részleg (románul: Compartimentul de Patrulare și Intervenție la Evenimente) is, amely állandó, napi 24 órás szolgálatot biztosít, és garantálja, hogy szükség esetén – akár éjszaka is – a lehető legrövidebb időn belül intézkedni tudjanak.
„A közrendet járőrszolgálatokkal, a riasztásokra történő beavatkozással, megelőzést szolgáló tevékenységekkel, valamint adott esetben más belügyminisztériumi szervekkel való együttműködéssel tartjuk fenn” – emelte ki a sajtófelelős.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!