Péntek délelőtt 18 használt, de jó állapotban levő minőségi laptoppal lepte meg az OTP Bank a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett csíksomlyói Szent István Kollégiumot.
2011. november 18., 13:352011. november 18., 13:35
2011. november 20., 14:102011. november 20., 14:10
Böjte Csaba örömmel fogadta az OTP Bank adományát
A tizennyolc laptopot Farkas László, az OTP Bank csíki fiókjának igazgatója és Demeter Attila, a bank regionális igazgatója személyesen vitte el a csíksomlyói kollégiumba, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője és Balázs Zsóka, a kollégium vezetője örömmel fogadta a nagylelkű adományt.
„Bankbiztonsági okokból a laptopokat időről időre lecserélik, viszont ezek még jó állapotban vannak, továbbra is használhatók. Már régóta figyelemmel kísérjük Csaba testvér tevékenységét, és úgy láttuk, hogy a Szent Ferenc Alapítvány kollégiumába a lehető legjobb helyre kerülnek a laptopok” – fogalmazott Demeter Attila, az OTP Bank illetékese, aki tolmácsolta a bank vezérigazgatójának jókívánságait is. Demeter Attila reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezőkben is sor kerülhet majd hasonló jótékonysági akciókra.
Teával és pánkóval kínálták a vendégeket
„Erdélyben úgy vagyunk, hogy amíg valami működik, nem cseréljük le. Viszont a repülőknél sem szabad megvárni, míg azok elromolnak” – mondta Csaba testvér, aki finom helyi termesztésű teafűből készült teával és pánkóval kínálta a vendégeket.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!