
Fotó: Pethő Melánia
1999 szeptemberétől működik Gyergyószentmiklóson a szeretetkonyha. A különböző rendszeres adományoknak köszönhetően még egyszer sem fogyott ki az éléskamra, az eltelt tizenegy év minden hétköznapján sikerült meleg étellel kiszolgálni a nélkülözőket.
2010. szeptember 16., 17:472010. szeptember 16., 17:47
2010. szeptember 16., 18:242010. szeptember 16., 18:24
Fotó: Pethő Melánia
„Jöjj el, Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. Ámen” – hangzik el nap mint nap az imádság a gyergyószentmiklósi szeretetkonyhán. A közös ima után megnyílik a kiszolgáló ablak, ahol Dezső Mária Magdolna szakácsnő és segítője, Kari Zsuzsanna osztja ki a sorbaállóknak a kiporciózott meleg ételt. Csütörtökön két nagy kondér zöldséglevest főztek – ezt közel százötven személy fogyasztotta el.
Fotó: Pethő Melánia
A szeretetkonyha tizenegy éve szolgálja ki meleg ebéddel a rászorulókat. Kezdetben a római katolikus egyház tartotta fenn, 2006-tól az egyház keretében működő Szent Márton Alapítvány vette át a tevékenységet. A Korona épületében lévő ebédlő évről évre nagyobb számú rászorulót szolgál ki, az innen étkezők száma mára elérte a száznegyvenöt főt. Egy részük minden délben elsétál a Szent Miklós-templommal szembeni épületbe és az ebédlőben fogyasztják el az eledelt, de vannak idősek és betegek, akiknek a Caritas Családsegítő Szolgálat házhoz szállítja az ebédet. A Böjte atya délutáni iskoláiba járó negyvenhárom gyergyói gyerek is Dezső Mária főztjét fogyasztja – mind az alszegi, mind pedig a felszegi iskolába a caritasosok által jut el az ebéd.
A szeretetkonyha szolgáltatatását csak azok a személyek élvezhetik, akik előzőleg kéréssel és munkaképtelenségüket bizonyító orvosi igazolással fordulnak az alapítványhoz. Az alapítvány részéről egy bizottság környezettanulmányt végez a kérvényező lakásán, ami tulajdonképpen az illető szociális helyzetének felméréséből áll. Ezután döntik el, hogy jogosult-e az igénylő a szeretkonyha szolgáltatására. „Az elbírálásban az a legfontosabb szempont, hogy az a napi egy tál meleg étel igazi segítség-e a kérvényezőnek, vagy sem” – közli Székely Levente, a Szent Márton Alapítvány munkatársa, hozzátéve, az itt étkezők között három-, négygyerekes családok is vannak. A szeretetkonyhára nagy szükség van, hiszen sokaknak ez az egyetlen remény, hogy meleg ételhez jussanak. A támogatókat mindig szívesen fogadják, bármilyen kis segítség sokat jelent azoknak, akik rászorulnak.
Fotó: Pethő Melánia
„Napról napra nehezebb a gazdasági helyzet, ennek ellenére a szeretetkonyha mégis működik. Kezdünk betelni lassan, de nem tehetjük azt meg, hogyha van lehetőségünk ebédet adni száznegyvenöt személynek, akkor ne adjunk a következő hozzánk folyamodónak” – mondja Székely Levente, hozzátéve, hogy a konyhát valójában Gyergyószentmiklós tartja fenn. Elmondása szerint az alapanyagok adományokból gyűlnek be, amiknek több mint felét magánszemélyek biztosítják, egynegyedét a polgármesteri hivatal, a fennmaradó részt pedig cégek, szervezetek. Nagy segítség az Ifitéka által évente szervezett gyűjtés és az iskolák hasonló megmozdulásai. Legutóbb az ARBOR famegmunkálók szövetsége töltötte fel az éléskamrát.
A jövő hétvégén sorra kerülő gyergyószentmiklósi ifinapok egyik fontos része lesz ezúttal is az adakozók élőlánca. A fiatalok a Márton Áron utcán adogatják kézről kézre az élelmiszeradományokat, amelyek a szegénysorsúak asztalára kerülnek a szeretetkonyhán. Ehhez magánszemélyek és cégek, intézmények segítségére is számítanak. Jó helyre kerül az adományuk.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.