Hirdetés
Hirdetés

Térfigyelő kamerákkal vennék elejét, hogy vécének és hulladéktárololónak használják a parkolót a Kénosi tetőn

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Videófelvevőket szerelt fel a Kénosi tetőn a felsőboldogfalvi önkormányzat, illetve az UTCA Egyesület, mivel a hivatal megelégelte, hogy a rendszeres takarítások ellenére folyamatosan újragyűlnek a szeméthalmok. Két hét alatt több ezer vécézőt és szemetelőt rögzítettek a készülékek.

Fülöp-Székely Botond

2018. augusztus 19., 10:222018. augusztus 19., 10:22

Korábban elég volt, ha a homoródszentmártoni önkormányzattal közösen évente két alkalommal összegyűjtötték és elszállíttatták a Kénosi tetőre illegálisan kivitt szemetet, de az utóbbi években rosszabbodott a helyzet, folyamatosan takarítani kéne – fejtette ki lapunknak Sándor József, felsőboldogfalvi polgármester. Mint mondta, tavaly még egy konténert is elhelyeztek a helyszínen a probléma megoldásáért, de ezt sem használták az emberek.

Idézet
Volt olyan, hogy több zsák hulladékot találtunk a tározó mellett, de a konténer teljesen üres volt

– fogalmazott. Legutóbb három nagy konténer, illetve egy utánfutónyi szemetet takarítottak össze a helyszínen: ebben voltak pillepalackok, építkezési törmelék, háztartási szemét, de még iratok is.

Feljelentik az elkövetőket

A szemétmennyiség folyamatos növekedését látva döntött úgy az önkormányzat, illetve az UTCA Egyesület, hogy

kamerákat helyeznek ki a helyszínen, az elkövetőket pedig a Hargita Megyei Környezetőrségen jelentik fel.

A térfigyelők ottlétére tábla is figyelmeztet a problémás parkolóban, amelyen fel van tüntetve, hogy 1000-2000 lej közötti büntetést kockáztatnak az elkövetők.

Már próbálták megrongálni a megelőzési céllal kihelyezett kamerákat, ám azok egymást is figyelik, így mindent rögzítettek •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Már próbálták megrongálni a megelőzési céllal kihelyezett kamerákat, ám azok egymást is figyelik, így mindent rögzítettek

Fotó: Barabás Ákos

Idézet
Azt már most megállapíthatjuk, hogy a szemét a Boldogfalva és Brassó közötti útszakaszon közlekedő autósoktól származik, nem a helyiek viszik oda, maximum a környező települések lakói.

Persze ennek mégis mi vagyunk a szenvedő alanyai. Sokan zsákba teszik a hulladékot, majd egy pillanatra megállnak és kidobják a Kénosi tetőn. Muszáj megállítsuk a szemetelést, mert katasztrófa, ami itt van” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, ha szükségesnek látják, újabb kamerákat helyeznek el a helyszínen.

Sokan vécéznek a parkolóban

Magyari Lajos, az UTCA Egyesület elnöke lapunknak elmondta, a térfigyelők az ő tulajdonukban vannak és a boldogfalvi hivatal engedélyével helyezték ki, így ők is követhetik a felvételeket.

A nagyjából két hete kihelyezett kamerák már több ezer elkövetőt rögzítettek, akiknek többsége vécézni áll meg a helyszínen, de szemetelők is jócskán akadnak.

Hirdetés

A civil aktivista mindkettőt elfogadhatatlannak tartja, hiszen a környezetüket szennyezik a tettesek. „Sokan meg sem állnának a parkolóban, ha tudnák, hogy miken lépkednek.

Idézet
Nem csak a környezetszennyezéssel van baj, hanem fennáll a veszélye annak is, hogy valaki egy fertőzést visz haza az otthonába.
•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Kár, hogy ilyen megoldáshoz kell folyamodjunk a probléma megoldásáért, de amíg nem változik az emberek mentalitása, addig a gondok sem szűnnek meg” – avatott be Magyari. Rámutatott, a közölhető felvételeket a Facebook-oldalukon osztják meg követőikkel, azt remélve, hogy ezzel elrettentik a tetteseket. Hangsúlyozta,

már több elkövetőt is sikerült beazonosítsanak a boldogfalvi hivatallal együttműködve.

Hozzátette, hasonló kamerákat szereltek fel Székelyudvarhelyen is ott, ahol nagyobb szemétgócok vannak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt

Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.

Megtámadta az alkotmánybíróságon az államfő az új feddhetetlenségi törvényt
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét

Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.

Most ön is elmondhatja, hogyan látja Maros megye jövőjét
2026. augusztus 10., hétfő

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű

Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.

Ismét apad a Duna Csernavodánál, napokon belül teljesen leállhat az atomerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről

Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.

Látásjavítás alvás közben: az éjszakai kontaktlencséről
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében

Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: az RMDSZ első opciója egy nagykoalíció létrehozása az új kormány érdekében
2026. augusztus 10., hétfő

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást

Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.

Akiknek a jogosítványa bánta a gyorshajtást
2026. augusztus 10., hétfő

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.

Cseke Attila: a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás rendkívül veszélyessé vált
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt

A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.

Érvényes Baka András jelölése, kedden délután választják meg az új államfőt
2026. augusztus 10., hétfő

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket

Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.

Csíkszereda felirat fogadja a Székelyudvarhely irányából a megyeszékhelyre érkezőket
2026. augusztus 10., hétfő

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.

Szigorítás: saját fogyasztásra szánt alkoholos ital évente egyszer hozható be adómentesen Romániába
Hirdetés