Véget ért az önkéntes tábor

Egy héten át tevékenykedtek a Caritas-önkéntesek Gyergyóditróban – munkatáboruk mind a résztvevők, mind pedig a község számára sikerekkel, eredményekkel zárult.

Pethő Melánia

2011. július 10., 19:242011. július 10., 19:24

2011. július 10., 19:372011. július 10., 19:37

Orotván egy borvízforrás környékét tették rendbe, újították fel az önkéntesek

„Nagyon jó hangulatban zajlott a tábor, az önkéntesek nagy lelkesedéssel dolgoztak, a ditrói önkormányzat által előre ütemezett munkákhoz képest túlteljesítettek” – értékelte a Gyulafehérvári Caritas Önkéntes Programja keretében szervezett nyolcadik nyári tábort Molnár Judit, programfelelős.

Elmondta, a több mint száz, zömében fiatal résztvevő között többen voltak, akiknek semmilyen előző tapasztalatuk nem volt egy-egy adott munkával kapcsolatban, ennek ellenére mindenki a minőségre törekedett.

Az önkéntesek keze nyomán nagyon sok látványos munka valósult meg: a különböző közterek, épületek rendbetétele mellett a ditrói vasútállomást is rendezetté varázsolták és a községi rendőrség épületén is szebbítettek.

Az állomáson három napon keresztül folyt a munka: a váróterem, az iroda, a padok, a peronok rendbetételével, a több tíz zsák szemét összetakarításával, a sövények lekaszálásával új arcot, tiszta képet kapott az addig nagyon elhanyagolt állapotban levő környék. Bár ennek karbantartása nem a község feladata lenne, az elöljárók a falukép szebbé tétele érdekében bízták meg a frissítő munkák elvégzésével az önkénteseket.

A tábor egy másik, igen látványos megvalósítása az orotvai borvízforrás kialakítása volt. Az egy héttel ezelőtt még bozótosnak számító területen ma már egy beton alapon álló, lépcsőkkel kialakított, födött faépítmény díszeleg. A körülötte lévő, szintén ez alkalommal felállított kerítés egy tiszta és rendezett területet határol el.

Szintén az önkéntesek munkáját dicséri a ditrói temetőkert rendezettsége; az itt négy napon át dolgozó 10-15 fős csapatoknak ugyan nem sikerült teljességében kitisztítani az egész területet, de az elhanyagolt sírok rendbetétele, a fű lekaszálása, a szemét összegyűjtése mindenképpen sokat javított az addigi állapoton.

Az említett megvalósítások mellett, az önkéntesek még számos munka elvégzésével segítettek szebbé, rendezettebbé alakítani Ditró község képét, ezen kívül pedig a helyi gyerekek számára is tartalmas vakációs programokat szerveztek: délelőttönként 130-140 gyerekeknek és tíz sérültnek tartottak különböző foglalkozásokat.

„A falu az utolsó napokban kezdett igazán ráébredni, hogy mi zajlik körülöttük” – mondta Molnár Judit, hozzátéve, hogy egyáltalán nem csalódott, amiért csupán kis számú helybéli csatlakozott a tevékenységekbe; a közösségépítés szempontjából kiemelkedő eredménynek értékeli azt, hogy a helybéli szomszédasszonyok összefogtak, és általuk készített meglepetéssel kedveskedtek a munkálkodóknak.

„Ha a három háziasszony összefogott és együtt csinált valamit, akkor azt gondolom, hogy jövő héten is képesek lesznek egymás kapuját megnyitni. Nem azt látom ebben nagynak, hogy megkínálták az önkénteseinket, hanem azt, hogy kinyitják egymás kapuját és nyitottak egymás felé. Ha ezt tudtuk csak néhány házba behozni, ezt is óriási eredménynek élem meg” – összegez a programvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés