Szabó Ödön: sok gólt rúgtunk az elmúlt két évben a magyar oktatásért

Szabó Ödön •  Fotó: RMDSZ

Szabó Ödön

Fotó: RMDSZ

Erdély-szerte pedagógusfórumokat szervez az RMDSZ ebben az időszakban A közösségért kormányzunk – országos konzultáció részeként. Ezeknek a találkozóknak a céljáról, tervekről és az oktatási eredményekről kérdeztük Szabó Ödön parlamenti képviselőt. Nem ismerünk olyan személyt, akinek több szemszögből lenne rálátása az oktatási kérdésekre, mint neki: több mint tíz éve a képviselőház oktatási bizottságának tagja, korábban egyetemen tanított, emellett öt gyerek édesapja, felesége pedig pedagógus. Interjú.

Támogatói tartalom

2023. március 22., 13:092023. március 22., 13:09

2023. március 22., 13:132023. március 22., 13:13

– Mi adja az aktualitását a konzultációknak a pedagógusokkal?

– Két dolog is, hiszen az RMDSZ túl van a kormányzás félidején, ilyenkor pedig kötelességünk közösségünk elé állni és beszámolni mindarról, amit az elmúlt valamivel több mint két évben megvalósítottunk. Másrészt, átalakulás előtt áll az oktatási rendszer, új tanügyi törvényeket fogad el a parlament most tavasszal, az RMDSZ-nek pedig egyeztetnie kell azokkal, akik tanítanak, oktatási intézményeket vezetnek. Azt is tudni kell, hogy az elmúlt hónapokban nagyon élénk párbeszédet folytattunk a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) és az oktatási szakemberekkel, hogy az említett törvénytervezetek első változatába már bekerüljenek a magyar oktatást védő garanciák, emellett pedig azok a javaslatok, amelyek jobbá, gyermekközpontúbbá teszik a rendszert.

– Melyek ezek a javaslatok?

– Az új oktatási törvénytervezetek elfogadását az államelnök kezdeményezte. Nekünk, RMDSZ-eseknek ebben a helyzetben, a tervezetek összeállítása, megírása közben két szempontot kellett figyelembe vennünk. Egyrészt

amit csak lehetett, el kellett követnünk azért, hogy az anyanyelvű oktatást megőrizzük, és ott, ahol lehet, megerősítsük,

másrészt az oktatás minőségét tekintve is kellett lépnünk egyet előre.

Mi nagyon egyszerűen, egy mondatban el tudjuk mondani, milyen oktatást akarunk gyermekeinknek: olyat, amelyben szabadon, megkötések nélkül lehet magyarul tanulni, és amellyel el lehet boldogulni és helyezkedni itthon, a szülőföldön a következő évtizedekben. Ezért kezdeményeztünk olyan új programokat, amelyek a román nyelv elsajátításában a kommunikációközpontúságot helyezik előtérbe, azt, hogy beszélni tanuljanak meg jól a magyar fiatalok. Többletforrást biztosítunk a szórványban és a vidéki településeken működő oktatási intézményeinknek, hogy 300 diák alatt is működhessenek. A pedagógusok munkáját pedig úgy értékeljük a leginkább, hogy megnöveljük a fizetésüket: a pedagógusok kezdő fizetésének az átlagbér szintjéről kell indulnia, és ez az RMDSZ kezdeményezése.

– Beszéljünk a megvalósításokról is. Milyen eredményeket tudhat magának a Szövetség az elmúlt évekből, ami az oktatást érinti?

– Nagyváradon élek, ezért különösen büszke vagyok arra, hogy egy partiumi ember, Cseke Attila nevéhez kötődik a rendszerváltás utáni legnagyobb bölcsődeépítési program. Az általa vezetett minisztérium ugyanis vállalta, hogy

országosan 203 új, környezetbarát bölcsődére biztosít forrásokat, és két év alatt további 190 iskola, óvoda, bölcsőde teljes felújítását is elvégzi.

Emellett fontos pályázati lehetőségek is rendelkezésre állnak az önkormányzatoknak, ebből 5200 iskolai laboratóriumot, 1100 okoslaboratóriumot (smart lab) lehet kialakítani, 3600 iskola osztálytermeit felújítani, 909 szakiskola laboratóriumait, műhelyeit korszerűsíteni. Az a célunk, hogy minden magyar gyermek modern és biztonságos bölcsődébe, óvodába, iskolába járhasson!

A 2022–2023-as tanévben 150-ről 450-re növeltük a Meleg Ebéd programban részt vevő iskolák számát, így

jelenleg 10 539 magyar tannyelvű osztályban tanuló diák kap ingyen ebédet.

Tovább képezzük az óvónőket, tanítókat, románnyelv-tanárokat is. Az ingyenes képzésen a román, illetve idegen nyelvek tanításának korszerű metodológiáját tanulják, aminek a legfontosabb eleme, hogy kommunikációközpontú, a cél pedig az, hogy 2023 novemberéig 6000 pedagógus részesüljön a programban. Talán ezek a legfontosabb eredményeink eddig.

– Miért fontos, hogy a magyarok elmondják a véleményüket a kormányzásról az RMDSZ konzultációja során? Mit üzen nekik?

– Több mint egy év van hátra ebből a kormányzati ciklusból, ezért most még van lehetőség arra, hogy a szükséges korrekciókat elvégezzük. A pedagógusoknak, akikkel találkozom ebben az időszakban, el szoktam mondani, hogy az elmúlt két évben nemcsak az történt, hogy az RMDSZ kivédte a gólokat, hanem rúgott is belőlük jó sokat. Az eredménytábla most nekünk kedvez, de mindig van hova fejlődni. Ezért arra kérem közösségünk tagjait, hogy menjenek el fórumainkra, vagy

látogassanak el a kormany.rmdsz.ro oldalra, és töltsék ki a nagyon rövid kérdőívet.

Az a legfontosabb, hogy sok véleményt halljunk, hiszen ezek jobbá teszik a munkánkat.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Újabb drágulással indult a május: 9 lej fölé nőtt a benzin ára

Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.

Újabb drágulással indult a május: 9 lej fölé nőtt a benzin ára
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. május 01., péntek

Faggyal köszöntött be május Székelyföldön

Mínusz fokokat mértek május elseje hajnalán több székelyföldi településen, Csíkszeredában és Gyergyó térségében ismét erős lehűlés volt.

Faggyal köszöntött be május Székelyföldön
2026. május 01., péntek

Májusban írják az országos felmérőket alsóbb osztályokban

A 2., 4. és 6. osztályosok országos felmérőit május 12. és 28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.

Májusban írják az országos felmérőket alsóbb osztályokban
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé

Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé
2026. április 30., csütörtök

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter

Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter
2026. április 30., csütörtök

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt

Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat

A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat
2026. április 30., csütörtök

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest

A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest
2026. április 30., csütörtök

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere

A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere
Hirdetés