Roncsautók a prés alatt

Az idei roncsprogram márciusi meghirdetése óta a Remat Hargita vasbegyűjtő vállalat csíkszeredai telephelyén ötszáz, a székelyudvarhelyin több mint százhatvan, a gyergyószentmiklósin pedig mintegy kétszázhatvan autót adtak le. A program november végéig tart.

Kozán István

2011. július 14., 12:082011. július 14., 12:08

2011. július 14., 14:422011. július 14., 14:42

Vaskarmok martaléka. Lassan mutatóban sem marad egy-egy darab
az egykori szovjet blokk remekműveiből

„Év elején úgy számoltam, hogy amennyiben elérjük a bűvös ezres határt, már elégedett leszek. Ehhez képest már most 930 átvett autónál járunk, az év hátralevő részében pedig még legalább háromszáz autó átvételére várunk” – vont mérleget az idei roncsprogram féltávjánál Bíró József, a csíkszeredai Remat igazgatója. Tavaly a Remat három, megyei – csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi – telephelyére összesen több mint kétezer autót adtak le.

Daciák, Arók, Moszkvicsok

Csíkszeredában hetente 20–25 személyautót vesznek át, Gyergyószentmiklóson ez a szám 15, a legkevesebb autót a székelyudvarhelyi Remat telephelyére viszik, mivel a Küküllő-parti városban a Demaco, valamint az Autogroup Simó cégek is begyűjthetik a roncsautókat.

„Márkák szempontjából természetesen továbbra is a Dacia vezet, vettünk át Trabantokat, Opeleket, Audikat, BMW-ket, Moszkvicsokat, valamint Aro 10-eseket és 243-as Arókat is. Érdekes, hogy a leadott autók életkora már egyre fiatalabb, nagyon sok a kilencvenes évek közepén gyártott gépkocsi” – jegyezte meg Bíró József.

Bedarálandó cégautók

Ettől az esztendőtől már az állami intézmények is jelentkezhetnek a programra: eddig tizenhárom autót adtak le. Nyolc járgányt az állami erdészet, kettőt a gyergyótölgyesi kórház, egy-egy darabot a csíkszentmihályi és a csíkszenttamási polgármesteri hivatal, valamint a megyei pénzügy. További kéréseket tett le a csíkszentgyörgyi önkormányzat, a megyei közegészségügyi hivatal, a megyei gyermekvédelem, a Harbau cég és a maroshévízi Kemény János Elméleti Szakközépiskola. Új autó vásárlása esetén a leadott roncsért járó értékjegyek hivatalosan továbbra is 3800 lejt érnek (ennyi az ún. nominális értéke), ám a piaci értékük 1300–1500 lej körüli összeg. Az idei roncsprogram november 23-ig tart, amennyiben addig elfogynak a kiutalt értékjegyek, a Remat Hargita újabbakat igényelhet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés