A középiskolai felvételi keretében pénteken szervezik meg a második számítógépes elosztást.
2011. július 19., 14:312011. július 19., 14:31
2011. július 19., 16:182011. július 19., 16:18
Az első elosztás során helyet kapott a nyolcadikot végzettek többsége
Lezárult kedden a beiratkozási lapok kitöltése a középiskolai felvételi második fordulójában.
Ebben azok a nyolcadik osztályt végzett diákokat osztják el, akiket az első fordulóban nem sorolt be sehová a számítógép, valószínűleg azért, mert kevés opciót adtak meg a beiratkozási lapjaikon. Hargita megyében 34 diák van ebben a helyzetben.
Szerdán lezárul az adatok bevitele a számítógépes adatbázisba, amit csütörtökön adnak át az országos adatbázisnak. A felvételi második szakaszán részt vevő diákok számítógépes elosztása pénteken történik, az eredményhirdetés az előzetes program szerint szombaton lesz. A bejutott diákok legkésőbb hétfőig tehetik le beiratkozási iratcsomójukat abba a tanintézménybe, amelynek diákjai lesznek.
A második forduló után a tanfelügyelőség megoldja még a speciális eseteket és augusztus 1-től egy harmadik felvételi szakasz is zajlik azok számára, akik a két korábbi fordulón nem vettek részt, nem iratkoztak időben vagy nem volt lezárva a tanulmányi helyzetük.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!