
Számos, hagyományőrző rendezvénnyel várják az érdeklődőket Székelylengyelfalvára a hétvégén. Archív
Fotó: Beliczay László
Második alkalommal szervez őszköszöntő napokat hétvégén Székelylengyelfalván a Kézenfogva Egyesület, amelyen a népi kultúra átörökítésére fektetik a hangsúlyt – derült ki a szerkesztőségünknek is elküldött tájékoztatásból.
2023. augusztus 25., 15:192023. augusztus 25., 15:19
Mesés gyermekjátékokkal kezdődik az ősz köszöntése szombaton délelőtt 11 órától (Benkő Éva vezetésével), majd kora délután gyermek-néptánc előadások következnek az Iglice és a Borsika néptánccsoportok fellépésével.
A csíkszentgyörgyi Székely Góbék délután három órakor lépnek fel, a későbbiekben pedig ismét népi gyerekjátékok kezdődnek, ezúttal Varga Zsuzsanna közreműködésével. A Misztrál Együttes 17 órakor koncertezik, este hét órától pedig Bagi Iván és Magyar Attila tart humorórát. Az estét a 6 Chapter Együttes koncertje zárja.
Vasárnap délelőtt negyed tizenegy órától kezdődik a szentmise, ahol a székelylengyelfalvi kórus is fellép. Egy órával később a Codex Régizene együttes koncertezik, 16-tól pedig a Katlan Együttes. A délután folyamán előadást tart Dávid Botond a Geofolk című projektjéről, majd 18.30-tól Berecz András és Berecz István mesemondók Apja fia című műsora kezdődik. 19.30-től a Kedves Zenekaré lesz a színpad.
A rendezvényen lesz még lovaglás a Kesely lovasudvar jóvoltából, főzőverseny (szombaton délelőtt), ugyanakkor ugrálóvár is a gyerekeknek. Az események többsége a helyi Orbán Balázs iskola udvarán fog zajlani.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!