
Segesváron egyre jobban létszik a kerülőpút nyomvonala
Fotó: Iulian Sîrbu segesvári polgármester közösségi oldala
Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.
2026. október 14., 18:142026. október 14., 18:14
Maros megye első elkerülőútja Segesváron épül, de a szászrégeni tehermentesítő útszakasz megépítése is belátható időn belül elkezdődhet.
Iulian Sîrbu segesvári polgármester közösségi oldalán osztotta meg, hogy jó ütemben haladnak a munkálatok a segesvári elkerülőút nyomvonalán.
A Brassói regionális út- és hídügyi igazgatóságra hivatkozva nyilatkozta, hogy a márciusban kiadott építkezési engedély után terepre vonultak a munkagépek, és már az összberuházás 16 százaléka kész van. Jelenleg
A segesvári elkerülőút 13 kilométer hosszú lesz, és mindkét menetirányban egy-egy forgalmi sávval rendelkezik majd. Az elkerülő út Fehéregyházától indul, elkerüli Segesvár belvárosát és Hétúr közelében csatlakozik vissza a 13-as országútra.
Hidat is építenek, ami áthalad a Nagy Küküllő folyón
Fotó: Iulian Sîrbu segesvári polgármester közösségi oldala
Az útügyi igazgatóság szerint jelenleg a segesvári elkerülőút teljes nyomvonalán dolgozik a kivitelező, előkészítik a terepet, földmunkákat végeznek, de már van, ahol a betonszerkezetek készülnek. A legnagyobb kihívás a Hétúr közelében megépülő 161 méter hosszú viadukt lesz, ami egy mély völgy felett viszi át az utat. De
a vasút és a 13-as főút felett biztosít átkelést a gépkocsiforgalomnak. A tervben szerepel emellett egy 126 méteres híd megépítése is a Nagy-Küküllő folyón keresztül. A nyomvonal két pontján pedig egy-egy parkolót is létrehoznak.
A beruházás értéke 572 millió lej, ezt európai uniós forrásokból és az állami költségvetésből fedezik. A kivitelezési határidő 31 hónap. Amennyiben a munkálatok a tervek szerint haladnak, a segesvári elkerülőút 2028-ban készül el.
Maros megyében a következő elkerülőutat előreláthatóan Szászrégenben fogják megépíteni. Amint arról korábban beszámoltunk, itt már 5 éve elkezdték a közbeszerzést, de a munkálatra jelentkező cégek évek óta elhúzódó pereskedése miatt még nem hirdettek nyertest. A szakminisztérium idén nyáron már az építkezési engedélyt is kiadta. Mint a szászrégeni illetékesektől megtudtuk,
Az elkerülőút 12,7 kilométer hosszú lesz, a kivitelező 5 hidat (három egy-egy patakon és kettő a Maroson halad át) és 2 vasúti felüljárót kell majd megépítsen. A munkálat összértéke 495,64 millió lej.
Több ezer, kiskorúakról készült szexuális felvételt szerzett meg és terjesztett pénzért egy 26 éves férfi a gyanú szerint. A Tulcea városában élő férfit őrizetbe vették, az ügyészek 30 napos előzetes letartóztatását kérik.
Egy 13 éves kiskorút keres a Maros megyei rendőrség, aki a dicsőszentmártoni lakásotthon lakója.
Saját szemétszolgáltató cég létrehozásában látja az időről-időre felerősödő szemétbotrány megoldását Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester, akivel a napokban született bírósági döntésekről és a másfél millió lejes pénzbírságról is beszélgettünk.
Constantin Brâncuși világát idéző színekkel és formákkal díszítik a régi, lakónegyedbeli transzformátorállomásokat fiatal művészek Marosvásárhelyen, a gyerekeket pedig délutáni alkotóműhelybe várják.
Maros megye egyik legszebb és leglátványosabb hegycsúcsára, az Istenszékére szerveznek gyalogtúrát a Maros megyei hegyimentők.
Öt év után lezárta a városházi alkalmazottak áthelyezéséről szóló ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
A tömegközlekedés biztosítása és a számlák kifizetése miatt nagy léptékű költségvetés-kiigazítást eszközöltek hétfőn Marosvásárhelyen. A rendkívüli tanácsülésen többek között a tanintézmények el nem költött pénzeit vették el, de nem csak.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
76 bírságot szabtak ki a rendőrök október 11-én a 15-ös országúton, a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszon végzett közúti ellenőrzések során. A szabálytalanságok többsége gyorshajtás miatt történt.
Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.
szóljon hozzá!