Összefogással épül a Mária-út

•  Fotó: Kovács Attila

Fotó: Kovács Attila

Partnerségi megállapodást írt alá pénteken a Gyulafehérvári Caritas és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás a zarándokok számára készülő Mária-út székelyföldi szakaszának kiépítése érdekében. Mint elhangzott, soha nem tapasztalt összefogás bontakozik ki azért, hogy az út 2012-ben elkészüljön.

Kovács Attila

2011. május 06., 11:472011. május 06., 11:47

2011. május 08., 14:132011. május 08., 14:13



Az összefogást emelték ki Csíksomlyón. Balról: Molnár Sándor, Péterfi Attila Csongor, Borboly Csaba, Birtalan József és Szabó Károly.

A Hargita megyei önkormányzat egyértelműen támogatja a kezdeményezést, a vallási turizmusnak kiemelt szerepe van a megye turisztikai stratégiájában is – jelentette be a Csíksomlyón megtartott eseményen Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.

„Csíksomlyó kiemelt hely, és egy ilyen Kárpát-medencei összefogásban jó részt venni. A többi erdélyi megye önkormányzatai is a támogatók között vannak” – mondta az elnök, utalva a kezdeményezés fontosságára. Borboly szerint az út olyan elszigetelt településeket is érint, ahol fel lehet fedezni Székelyföld szépségeit. Úgy vélte, meg kell adni a lehetőséget, hogy a települések is bekapcsolódjanak a zarándokút kialakításába, mert ha mindenki részt vesz benne, sokkal sikeresebb lehet.

Birtalan József, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás elnöke szerint 13 önkormányzat fogott össze a társulás keretében, Molnár Sándor projektmenedzser pedig a zarándokcsoportok szálláshelyeit szervezi meg, és népszerűsítő tevékenységet is folytat.

Péterfi Attila Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának igazgatója elmondta, tavaly feltérképezték a fő gerincvonalat, most pedig megalakult a Hargita, Maros és Kovászna megyéért felelős Székelyföldi Koordinációs Iroda, amely Csíksomlyón a Salvator Hotelben működik – itt zarándokcsoportokat is tudnak fogadni. Hozzátette, az 500 kilométeres útszakasz elkészítése 2012-ig vakmerő álom, de sok önkéntessel meg tud épülni. „A Mária-út közüggyé válhat, az egyház, az önkormányzatok, közbirtokosságok részéről támogatások érkeznek. Akkor fog megépülni, amikor mindannyiunkban megfogalmazódik a zarándoklat iránti vágy” – jelentette ki Péterfi, hozzátéve, hamarosan elkezdődik a zarándokút székelyföldi szakaszán a jelzések festése.

Szabó Károly, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) vezetője szerint Erdélyben az EKE egyik szakosztálya a másiknak adja át a munka végét, az útvonal lejárását, kijelölését, festését. Elhangzott, az út kijelölésekor a forgalmasabb útszakaszokat mellőzték, szép tájakon, csendes környezetben haladhatnak a zarándokok. A hagyományos útvonalakat vették figyelembe, és nem csak a gerincútvonalon található településeket foglalják bele az útvonalba. Molnár Sándor projektmenedzser azt mondta, eddigi munkája során minden segítséget megkapott, akárhová ment, „nem kellett az ajtót döngetni, sehol sem mondanak nemet\'”.

A Mária-út

A Mária-út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, gyalogosan 60 nap alatt bejárhatóan. Az út vagy annak kisebb szakaszai csoportosan vagy egyénileg is bejárhatók lesznek, elsősorban gyalogosan, de akár kerékpáros változatban is. Az utat útjelzések és táblák jelölik majd, ajánlott szálláshelyek várják a vándorokat, és térképes zarándokkalauz készül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés