Patakmeder-takarítás, a hokipálya körüli palánk javítása, temetőtakarítás, borvíz forrás környékének rendbetétele, háztáji munkák, gyermekfoglalkozások – csupán néhány dolog, amit a hétfőn kezdődött Caritas Önkéntes Tábor résztvevői végeznek Gyergyóditróban. Az Önkéntesség Évében a nyolc éves hagyománnyal rendelkező tábor az eddigiekhez képest új arculattal jelentkezett: a táborozók látványos munkák elvégzésével igyekeznek segíteni a vendéglátó faluközösséget.
2011. július 05., 14:532011. július 05., 14:53
2011. július 05., 18:562011. július 05., 18:56
„A tavalyi tábort azzal a gondolattal zártuk, hogy ha évről évre ennyi jó ember gyűl össze, akkor ezt a nagy erőt, nagy lehetőséget használjuk ki arra, hogy egy közösségnek a javára fordítsuk látható formában is. Így született meg az idei tábor gondolata” – mondta a Gyulafehérvári Caritas Önkéntes Programja keretében immár nyolcadik alkalommal szervezett nyári tábor megnyitóján Molnár Judit, programvezető.
A gyergyóditrói művelődési házban tartott megnyitón a táborhelyszín pályázat útján való kiválasztásáról is beszámoltak a résztvevőknek. Mint elhangzott, a Caritas által kiírt pályázatra több település önkormányzata jelentkezett; a választás pedig azért esett éppen Ditróra, mert ők tanusították a legnagyobb érdeklődést, nyitottságot, teljesíteni tudták a táborhoz szükséges infrastrukturális elvárásokat, illetve elégséges, az önkéntes munka által képviselt értékek kiaknázására alkalmas munkát tudtak biztosítani. „Reméljük, hogy vasárnap, amikor búcsúzunk, a hozzánk fűzött, illetve a közösen álmodott remények beteljesülnek” – mondta elöljáróban Molnár Judit.
A megnyitó alkalmával Puskás Elemér polgármester is üdvözölte a résztvevőket, és arról is biztosította őket, hogy munkájukat helyi fiatalok is segíteni fogják. „Olyan munkálatokat szeretnénk elvégeztetni, amihez fizikailag nem tudtunk már oda állni, mert nincs segítségünk” – mondta a településvezető.
Önkéntesség határok nélkül
A vállalt közösségépítő és fizikai munkának kedden már a reggeli órákban nekilátott a több mint száz, Erdély különböző településeiről érkezett résztvevő – a község területén tizenegy munkacsoport keze alatt égett a munka: voltak, akik a patakmedret tisztították, egy csoport az orotvai temetőkertben takarított, egy másik pedig a borvízforrás rendbetételének látott neki, többen egyedülálló személyeknél végeztek háztáji munkákat, és voltak, akik a művelődési házban vezettek gyermekfoglalkozásokat.
Egy munkacsoport a kultúrotthon szomszédságában lévő hokipálya meglazult palánkjait szegezte újra. A szeg vagy szög, harapófogó, esetleg szöghúzó megnevezés hallatán azonnal el lehetett dönteni, hogy az itt munkálkodó önkéntesek nem egy tájegységről érkeztek. Feketéné Csányi Ida a nyolc magyarországi táborozó egyike. Elmondása szerint mindent megtett azért, hogy részt vehessen a Caritas erdélyi önkéntes táborában.
„Már akkor igent mondtunk erre a táborra, amikor még nem tudtuk, hogy hol lesz, milyen lesz. Jönni akartunk, hogy együtt legyünk az erdélyi önkéntesekkel. Tanulni szeretnénk az itteniektől, mert azt látjuk, hogy a szervezés itt sokkal jobban működik mint nálunk. Már az első napon kijelenthetem, hogy gyarapodott tudásom” – mondta el a több száz kilométerről érkezett önkéntes.
A vasárnapig tartó tábor változatos programot kínál a részvevőknek. Az önkéntesek naponta 9–15 óra között a falu javára végeznek valamilyen közösségi tevékenységet. Délutánonként a személyes találkozások varázsát élhetik meg a táborozók, illetve előadásokra, csoportos foglalkozásokra kerül sor, és nem maradnak el az esti szórakoztató programok sem. A tábor július 10-én, vasárnap szentmisével zárul.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!