Hirdetés
Hirdetés

Nyitottak a fiatalok, szociális téren segítenek a legszívesebben

Diákokkal telt meg a Bocskai István Közösségi Ház. Kilenc civil szervezet mutatta be tevékenységét és programjait •  Fotó: Beliczay László

Diákokkal telt meg a Bocskai István Közösségi Ház. Kilenc civil szervezet mutatta be tevékenységét és programjait

Fotó: Beliczay László

Mintegy hatszáz diák vett részt az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) által második alkalommal megszervezett, önkéntességet népszerűsítő csütörtöki börzén Székelyudvarhelyen.

Fülöp-Székely Botond

2019. április 05., 09:092019. április 05., 09:09

Összesen kilenc olyan udvarhelyszéki civil szervezett vett részt az UIET önkéntesbörzéjén, amely kulturális, ifjúsági, illetve szociális tevékenységet folytat – nyilatkozta a Székelyhonnak Tornai Szilárd programfelelős. Hangsúlyozta,

érdeklődőkből sem volt hiány, közel hatszáz, többségében középiskolás diák jött el,

akik betekintést nyerhettek az egyesületek, alapítványok mindennapjaiba, programkínálatába. A cél pedig éppen ez, illetve az önkéntesség népszerűsítése volt.

Hirdetés

Tornai úgy érzi, a fiatalok többsége szívesen végez önkéntes munkát, főleg szociális téren, hiszen szeretnek segíteni másokon. Ezt egyébként az UIET-nek a tavalyi börze után elkészített statisztikája és egy általuk végzett felmérés is bizonyítja. A programfelelős kiemelte,

már csak azért is megéri önkénteskedni, mert a hatályos törvények szerint ha megfelelő szerződést kötnek, egyes munkahelyeken ez is szakmai tapasztalatnak számít.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Mindemellett rengeteg olyan hasznos tudásra is szert tehetnek a diákok, amire az iskolában nem volna lehetőségük: fejlődik a szervezőképességük, számítógépes tapasztalatokat szerezhetnek, elfogadóbbak lesznek másokkal szemben, és kommunikációs készségük is javul – sorolt fel néhányat.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Öt olyan fogyatékkal élő személy is van Székelyudvarhelyen, akik magukra maradtak, ezért is tartotta fontosnak a Szent Gellért Alapítvány vezetősége, hogy jelen legyenek a börzén és önkénteseket toborozzanak a megsegítésükre – fejtette ki portálunknak Kányádi Mónika Linda, az alapítvány munkatársa. Mint mondta, fontos volna, hogy legyenek olyan fiatalok, akik részt vállalnak például az udvarrendezésben, barkácsmunkákban, vagy éppen felolvasással teszik szebbé az érintettek mindennapjait. A projektfelelős hozzátette, ők maguk is meglepődtek, hogy milyen sok diák elment a rendezvényre, ráadásul többen is érdeklődtek az együttműködésről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés