
Fotó: Gergely Imre
Délután kettő és három óra között sehol nem voltak sorok a gyergyószentmiklósi szavazókörzetek előtt, de folyamatosan mennek az emberek szavazni a romániai elnökválasztás második fordulójában.
2025. május 18., 15:232025. május 18., 15:23
A Vaskertes iskolában berendezett három körzet körül az egyikben kérdésünkre válaszolva elmondták, hogy
Egyébként a városban nem jegyeztek fel különösebb rendellenességet, normális keretek között zajlik a voksolás.

A 15 órás részvételi adatok szerint már a 40 százalékhoz közelít a részvételi arány Hargita megyében a romániai elnökválasztás második fordulójában, ott ugyanis már a választópolgárok 38,72 százaléka járult az urnák elé.
Volt olyan személy, aki megpróbált több körzetben is voksolni, de az elektronikus rendszer ezt nem tette lehetővé, így az illető sietve elhagyta a helyszínt a második próbálkozása után – tudtuk meg.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
szóljon hozzá!