
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Egyedi helyzet késleltette Gyergyószentmiklóson azt, hogy az arra jogosultak energiakártyával törleszthessék a távfűtésszámláikat. A probléma megoldódott, csütörtöktől a HVCSK fogyasztói is ezzel fizethetnek a fűtéshez, meleg vízhez felhasznált hőért.
2023. március 02., 14:302023. március 02., 14:30
Míg máshol már több mint egy hete lehet fizetni a távhőszolgáltatásért, Gyergyószentmiklóson nehézkesen indult az energiakártyák használata. Itt ugyanis – ahogy a neve is mutatja – egy cég, a Hő- Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK) biztosítja a fűtés és meleg víz mellett az ivóvizet és a szennyvíztisztítást is. Így
Ezért gondot jelentett, hogy a postahivatalban, ahol az energiakártyával fizetni lehet, hogyan válasszák szét a különböző tételeket.
Az is probléma volt még, hogy a posta adatbázisában nem is szerepelt a HVCSK mint olyan szolgáltató, amelynek a számláit az energiakártyával fizetni lehetne.
Amint György János, a gyergyószentmiklósi közműszolgáltató szóvivője megkeresésünkre válaszolva elmondta, múlt héten
A kezdeti gondok után csütörtökön a postahivatalban már elkezdték a kártyák fogadását és a HVCSK-számlák törlesztését. Amint az ott dolgozók elmondták, egyelőre nehézkesen megy a folyamat, sokkal gyorsabban ki tudnák szolgálni a fogyasztókat, ha a számlákon csak a távhő értéke szerepelne, de egyelőre ehhez a helyzethez kell alkalmazkodniuk.
Az egészségügyi miniszter és a pénzügyi tárca vezetője jövő héten az Egyesült Államokba utazik elkezdeni a tárgyalásokat a Pfizer vállalat képviselőivel – jelentette ki szerda este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
A kormány öt stratégiai irányt jelölt ki a villamosenergia-ágazat fejlesztésére az árak csökkentése és az energiabiztonság javítása érdekében – jelentette ki szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök.
Közlekedési baleset történt szerdán kora este Sepsiszentgyörgyön, két gépjármű ütközött, a baleset következtében pedig két személy kórházba került.
Nicușor Dan államfő szerdán közölte, hogy aláírta az ügyészségi vezetők kinevezéséről szóló dekrétumokat. Gill-Julien Grigore-Iacobici az egyetlen jelölt, akinek a kinevezését elutasította az elnök.
A nyugati államok kritikus infrastruktúrája elleni kibertámadást hárított el az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) partnerintézményeivel, köztük a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) közösen – adta hírül Nicușor Dan államfő.
Közösségi összefogással szerveznek jótékonysági estet április 11-én a gyergyószentmiklósi Godako rendezvényteremben. Az esemény célja támogatást nyújtani Kozma Gabriellának, akit sokan önkéntesként és segítőkész közösségi emberként ismernek.
A Richter-skála szerint 3-as erősségű földrengés történt szerdán 14 óra 9 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Elfogadták szerdán Marosvásárhelyen a városháza alkalmazottainak csökkentéséről szóló határozattervezetet, amely alapján több mint kétszázzal kevesebb lett az állások száma. Papíron ugyan nagy a csökkenés, a valóságban azonban pár embert érint a változás.
szóljon hozzá!