Hirdetés
Hirdetés

Most itt az alkalom fehérre mosni a lelkünket

Vargyas határában •  Fotó: Csíki Csaba/Székely Kalendárium

Vargyas határában

Fotó: Csíki Csaba/Székely Kalendárium

A báránytartás és annak fogyasztása majdhogynem összenőtt a székelységgel, és ez Jézus feltámadásának ünnepén különösképpen kidomborodik. Az azonban nem tisztázott, hogy a székelyek mikor ismerkedtek meg a juhtenyésztéssel – erről legfennebb sejtéseink lehetnek.

Kocsis Károly

2024. március 30., 09:032024. március 30., 09:03

2024. március 30., 09:042024. március 30., 09:04

Ugyan már foglalkoztunk a báránnyal, mint alapélelmiszerrel, annak régies feldolgozásával, ám húsvét lévén most sem tudunk elszakadni tőle, hiszen majdhogynem összenőtt a székelységgel, és ez Jézus feltámadásának ünnepén különösképpen kidomborodik.

Hirdetés

Amiként Tamás József ny. segédpüspök fogalmazott majd húsz évvel ezelőtt:

Idézet
amikor az ember fel tud kelni a bűnből, és fehérre tudja mosni a lelkét a bárány vérében, húsvét van a lelkében.”

Azt illetően, hogy a székelyek mikor ismerkedtek meg a juhtenyésztéssel, legfennebb sejtéseink lehetnek. Hiszen hiába írja Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja című munkájában, hogy „a honfoglaló magyarok az őshazából magukkal hozták a racka juhot, amely tipikusan ősmagyar állat, és sehol másutt nem található, csak ott, ahol a magyarok éltek és élnek”, mert krónikás hagyományainkban a székelyek már Árpád népe előtt a Kárpát-medencében tartózkodnak – és most tekintsünk el attól az új hipotézistől, mely szerint valamiféle szökevényekből verbuválódtunk volna utólag. Itt pedig az idő tájt

főleg rézjuhokat, tőzegjuhokat, a római juh különféle kereszteződéseit, valamint egyéb helyi fajták egyedeit tartották,

legalábbis a Történelmi állatfajaink enciklopédiája szerint. Manapság a curkán (a gyimesi racka) a legjellemzőbb juhfajta a székely havasokban.

A vizsgált Árpád-kori, illetve 13–14. századi falusi objektumok állatcsont-anyaga legnagyobb részben és közel azonos százalékos arányban szarvasmarha és kiskérődző (juh és kecske) maradványait tartalmazza. A csontleletek arra utalnak, hogy a Székelyföldön rövid és kerek szarvú, viszonylag alacsony termetű szarvasmarhát, az átlagostól jelentősen el nem térő juhot, de az átlagosnál termetesebb sertést tartottak.
Benkő Elek: A középkori székelyek településtörténete (BBC History, 2022. május)

Francisco de Zurbarán: Agnus Dei •  Fotó: Museo del Prado, Madrid Galéria

Francisco de Zurbarán: Agnus Dei

Fotó: Museo del Prado, Madrid

A 12. század végi, latin nyelven írt okmányokban már előfordul a valamelyik szláv nyelvből átvett baran szó (bárányként először Szenczi Molnár Albert 1604-es latin–magyar szótárában), 13. századi írott források pedig juh- és juhbőr-kereskedelemről árulkodnak, ám az is igaz, hogy a székelyekre nem juhötvenedet róttak ki, hanem ajándék gyanánt ökröt várt el tőlük a király. Ennek ellenére minden székely paraszti gazdasághoz rendszerint hozzátartozott egy-két tucatnyi juh, és tévedés lenne azt hinni, hogy

például a sajtkészítést vagy a juhok elkötéssel való kasztrálását a Székelyföldön csak a 16–17. században megjelenő románságtól tanultuk volna el, bár kétségtelenül tőlük is lestünk el ezt-azt.

A csíkiaknál a pásztorkodás férfi foglalkozás. A nők legfeljebb a tejtermékek készítését végzik, többnyire azt is otthon, továbbá juhnyíráskor segédkeznek, s a gyapjú és túró eladásával kapcsolódnak a pásztorkodáshoz. Viszont a bárány, berbécs és a bőr értékesítését inkább férfiak végzik. Nők a legeltetés ideje alatt egyszer-kétszer látogatnak fel az esztenára, pásztor férjükhöz vagy apjukhoz. A gazdák feleségei is ritkán mennek fel a havasra a juhok után járó sajtért. A pásztorcsaládok nőtagjai nyáron is a faluban maradnak, mosnak, varrnak a havason lévő hozzátartozóiknak, a házi, mezei munkák végzése mellett esetleg napszámba járnak. A csíki pásztorkodás vizsgálatánál azt a körülményt is figyelembe kell venni, hogy a székely lakosság szívesen hívott be maga közé – többnyire Moldvából és Erdélyből – román juhpásztorokat. Ezek szokásokat, eljárásokat, kifejezéseket honosítottak meg. Letelepedésük folyamata olyan lehetett, mint az elmúlt évtizedekben a gyimesi csángóké a székelyföldi, különösen a csíki havasokban. A Gyimes környéki határszéli területek a 17. század végéig lakatlanok voltak.
Vámszer Géza: Életforma és anyagi műveltség – néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok (1930–1975) (Bukarest, 1977)

Nyáj a havason •  Fotó: Kusztura Sándor/Székely Kalendárium Galéria

Nyáj a havason

Fotó: Kusztura Sándor/Székely Kalendárium

A bárány a székely hagyományban

Azt is mondhatnánk, a székelység majdhogynem összenőtt a juhtenyésztéssel, és manapság is ritka az olyan falusi gazda, aki legalább párat ne tartana ebből az állatfajtából. És ez az összenövés a hagyományaiban, ünnepeiben is megnyilvánul.

Nemcsak a bárányhúshoz tálalt torma emlékeztet Krisztus szenvedésének keserűségére, hanem a bárány maga az ártatlanság, a szelídség, a kiszolgáltatottságot megadóan viselő magatartás, a bűntelen áldozat, vagyis Jézus jelképe.

A germán mitológiából kikerülő nyúl talán az ünnep ősi, termékenység-serkentő szerepével hozható összefüggésbe. Jelképként először a 12–13. században, német nyelvterületen kapcsolták össze a húsvéttal, és csak mintegy 350 éve kezdte el ő „tojni” az újjászületést jelképező tojásokat, bár ennek is többféle verziója ismeretes. Húsvéti szimbólumként Magyarországon csak valamikor a 20. században terjedt el, így a székelység körében koránt sem gyökeresedett meg annyira, mint a bárány. Már csak azért sem, mert némely „szakértők” a húsvéti nyúlhoz kötődő hagyományt egy ügyetlen pék számlájára írják, aki a húsvéti bárányt ábrázoló kenyérnek túl hosszú fület készített.

Csíkcsicsóban, amikor a legelőre indul a nyáj, a bárány hátára keresztet vetnek, hogy az megóvja a vad ellen. A Luca-napján maszkurának öltözött gyermekek régen azzal a jókívánsággal búcsúztak el az elemózsia reményében meglátogatott házakból, hogy „nőstény legyen a bárányik”. Amikor Szentgyörgy megyéje 1800-ban gyűjtést szervezett a Szent Olvasó Királynéja kápolnájának és oltárának megvalósítására, volt, aki – pénz híján – báránnyal támogatta a kezdeményezést.

Zetelakán régen ilyen szöveg kíséretében kérték a menyasszony kiadatását: „Láttunk egy jóképű báránykát, meg akarjuk jegyezni, hogy nehogy elvesszen!” Egyes vidékeken még a locsolóversben is feltűnik:

Zöld erdőben jártam,

Piros tojást láttam.

Bárány húzta zengő kocsin,

Gyorsan ideszálltam.

Nesze neked, rózsavíz,

Gyöngyöm, gyöngyvirágom,

Hol a tojás, piros tojás,

Tarisznyámba várom.

Isten báránya a legkorábbi Krisztus-szimbólum, amelynek bibliai megalapozását Keresztelő Szent Jánostól eredeztetik, így

a gyimesi csángók nem véletlenül foglalják bele reggeli és esti imájukba, szerepel meséjükben a táltos bárányka és az aranyszőrű berbécs, és „szántásnál, vetésnél, ha meglátják Isten bárányát (kicsi piros bogárka), képesek azt kikerülni, csak ne essen baja” (Tankó Gyula).

Mint ahogy nem véletlenül került a Székelyudvarhely melletti Jézus-kápolna falára az a barokk oltárkép sem, amely – Erdélyben egyedülálló módon – a szíve vérével bárányt tápláló gyermek Jézust ábrázolja.

Milyen szépen összecseng ezzel Bod Péternek a 18. század közepén papírra vetett feljegyzése: „Húvét-ban valamiféle tzéremóniával Bárányt szentelnek, s minden egyébb étel előtt, a’ Böjtnek vége lévén ezt eszik meg; annak emlékezetére, hogy a’ Krisztus az Istennek Báránya megáldoztatott.”

És ezt most volna szívünk levágni??? •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

És ezt most volna szívünk levágni???

Fotó: Gecse Noémi

Mikor szokták levágni az ünnepre?

A ceremóniára, illetve a húsvéti bárányvágásra nézve nincs egységes, minden tájegységre egyformán érvényes forgatókönyvünk. Molnár V. József azt írja: „a székelyek húsvétra… nagypénteken napkeltekor” vágták a bárányt, és ez a legtöbb helyen így is van, főként a csíki falvakban, ám például Halász Péternél azt olvassuk, hogy

a moldvai magyarok szombat este vagy vasárnap reggel áldozzák fel a jószágot, amit a húsvétvasárnap délelőtti étkezésen fogyaszt el a család, és ebből készítik a húsvéti vacsorát is, a „csigert”.

A vágást, valamint a sütést-főzést a Gyimesekben is nagyszombaton végezték el. „Először begyújtottak a nagy kemencékbe, majd a férfiak levágták a húsvéti bárányt. Nem létezett olyan ház, ahol ne vágtak volna húsvétra bárányt.

Idézet
Már jó előre kiszemelték azt, sőt a leghamarabb született berbécsbárányt még más juhoknál is szoptatták, hogy nagyobb és kövérebb legyen.

Ha pedig hideg télen született, a gazda két-három hétre még a házba is bevitte a bárányt a gyermekek nagy örömére, hogy megvédje a hidegtől” – olvashatjuk Tankó Gyulánál.

Bárányábrázolás a Jézus-kápolnában •  Fotó: Balla-Ede Zsolt/Székely Kalendárium Galéria

Bárányábrázolás a Jézus-kápolnában

Fotó: Balla-Ede Zsolt/Székely Kalendárium

Nagypénteken hiába vágták (volna) le, mert aznap szigorú böjt van érvényben, de amint azt a székelyudvarhelyi Nagy Irén jó pár évvel ezelőtt a Székely Kalendáriumban megírta,

Idézet
egyes családok addig nyűgösködnek, míg a családanya meg nem elégeli, és nagypéntek estéjén dinsztelt hagymával megrántja a bárány vérét, és felszolgálja vacsorára. Úgy tartják, hogy ez nem bűn, hiszen a vér, a húzli és a máj nem hús.”

Szóbeszéd szerint a juh- és bárányhúsból készült ételeket a Ferenczy vendéglős-dinasztia szerettette meg Székelyudvarhellyel és környékével a múlt század elején, ám ezt most nem taglaljuk, mivel erről az ételféleségről, mármint a flekkenről külön tervezünk értekezni a későbbiekben. Az atyhai bárányvágási szokásokról itt lehet olvasni.

A régiek a Mátyás-napi bárányt tartották a legjobbnak, de aztán anyagi megfontolásból egyre inkább a József-nap körüli ellésnek kezdtek örülni, mert akkor több pénzt remélhettek a kereskedőktől.

Persze, ez attól is függött, milyen időpontra esett a húsvét a március 22-e és április 25-e közötti intervallumban.

A 18. század végétől, a bárányszezon beköszöntekor a gyergyószentmiklósi „műkedvelő” mészárosok a fapiacon, az egyik felhagyott malomárokban ütötték fel tanyájukat – közli Tarisznyás Márton. Az árak alakulását befolyásolta a vámtarifa, a Moldvából behozott állatokét a vesztegzár. Hogy legyen összehasonlítási alapunk:

egy 1627. évi árszabályzat szerint „egy igen jó báránycímer ára 8 pénz legyen, a szopóborjú-hús fontja 3 pénz, a szalonnáé 5 és 6 pénz” (egy font 0,56 kilónak felel meg).

Amikor pénzzel váltották meg a tizedet, a bárányt hat, a süldőt négy pénzben számolták.

Töltött bárány •  Fotó: Berszán Árus Csilla/Székely Kalendárium Galéria

Töltött bárány

Fotó: Berszán Árus Csilla/Székely Kalendárium

És akkor kóstoljuk meg!

„Sok juh volt Lövétén, csépléskor, torokra, mindennapokra használtuk. A bárány volt húsvétkor a fő eledel. A fejiből, aprólékból tárkonyos, eresztékös levest csináltunk.

Idézet
A húsából pityókasaláta mellé sültet, de töltve vagy paprikásnak es csináltuk galuskával”

– írja Lázár Anna a Lövéte köröpölőben (Marosvásárhely, 2010).

Báránypástétom Wellington-módra •  Fotó: Berkeszi Kinga/Székely Kalendárium Galéria

Báránypástétom Wellington-módra

Fotó: Berkeszi Kinga/Székely Kalendárium

Székelyszentkirályon hagyományosan töltött bárányt készítettek az ünnepre. „Egy fél bárányt süttünk meg a kemencébe’ vagy a lerbe’, s ettük puliszkával. A tőtelék a bőr alá került. A tőtelékbe került húsz főtt tojás apróra vágva, só, bors, szalonna összevágva. A tetejére szalonnát vágtak csíkokra, ügyesen megvagdalták, s mint a kakastaréj, kinyílt. Öntözik, ahogy sül” – mesélte Bereznai Zsuzsannának az egyik adatközlője.

A székelyszentkirályi töltött bárány receptje
Fél bárány kell hozzá, továbbá a töltelékhez 30-40 db főtt tojás, 10 tojás nyersen, 15-20 dkg kockára vágott szalonna, a bárány belsősége, só, bors, fokhagyma, petrezselyem zöldje, egy kevés kenyér. Az apróra vágott hozzávalókhoz hozzátesszük a nyers tojást, és egy kevés kenyérbelet, hogy a szalonna kisülő zsírját beszívja. A lapocka alatti és a hátsó oldalrészt lehet a legjobban megtölteni, majd a betömött rész száját cérnával összevarrjuk. A tetejére kakastaréj alakúra bevagdalt szalonnacsíkokat helyezünk. Nagy tepsibe rakjuk, egy kis vizet öntünk alá. Amíg sül, kétszer-háromszor a lével meglocsoljuk. Két óra alatt sül meg a kemencében.
Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon (Kecskemét, 2015)

Amikor juhot vágtak, a csontos húsából tokányféléket főztek, a tompjából pedig fasírt készült szalonna hozzáadásával.

Tárkonyos bárányragú •  Fotó: Laszlovszky Katalin/Székely Kalendárium Galéria

Tárkonyos bárányragú

Fotó: Laszlovszky Katalin/Székely Kalendárium

A faggyú ízét és szagát úgy semlegesítették, hogy a feldarabolt húst előbb leforrázták, majd ha „fellobbant a víz”, akkor leszűrték róla a habot, végül csokorba összekötött, szárított zellerlevelet tettek bele.

A csontos birkahúsból tokánleves is készült – amolyan egytálétel, amihez kenyeret ettek.

Báránytokány grillezett túrós puliszkával (bulz) •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Báránytokány grillezett túrós puliszkával (bulz)

Fotó: Kocsis Károly

A példákat még hosszasan sorolhatnánk, de ennyiből is látszik, hogy a juhhús mennyire fontos szerepet töltött be eleink étrendjében.

Idézet
Leginkább a bárány- és berbécshúst fogyasztják”

– állapította meg 1904-ben, Udvarhely megye közgazdasági leírásában Barabás Endre, és ez falusi környezetben többé-kevésbé száz évvel később is érvényes volt. Azóta viszont folyamatosan szorul le az asztalunkról, de még az éttermekben is szinte fellelhetetlen például a tárkonyos bárányfej-leves, ami számomra felfoghatatlan. Ezért aztán bár húsvétkor ne maradjon ki a menüből, ha egyszer megengedhetjük magunknak, és mindenképpen tartsuk szem előtt a magyarhermányi református egyházközség történetét megíró Máthé János intelmét: ha „báránytokány a vacsora, kanos bor a csúsztatója.”

Bárányborda grillezve •  Fotó: Kocsis Károly Galéria

Bárányborda grillezve

Fotó: Kocsis Károly

korábban írtuk

Amikor a harang nem szól
Amikor a harang nem szól

A harangok nagycsütörtökön szólalnak meg utoljára, mert a néphit szerint ezután Rómába repülnek. De nemcsak a harangok némulnak el ezen a napon nagyszombaton délig, hanem az orgonák is, helyettük viszont megszólalnak a templomba hívó kereplők.

korábban írtuk

Júdásszenet az itatóvízbe
Júdásszenet az itatóvízbe

Nagyszombat – az északi csángóknál húsvét szenvedje – a feltámadásra való készülődésről szól, emellett sonkát, tyúkhúslevest főznek, édességet sütnek, és ahol nagypéntekről elmaradt, tojást festenek.

korábban írtuk

Krisztus lakomájára várva – húsvétvasárnapi hagyományok
Krisztus lakomájára várva – húsvétvasárnapi hagyományok

Húsvétvasárnaphoz még manapság is sokszínű hagyományok kapcsolódnak, mint például az ételszentelés vagy a határjárás. Néhány szokás azonban kiment divatból vagy jó úton halad a teljes feledésbe merülés felé – alább ezekről is lesz szó.

korábban írtuk

Hogy a sok-sok virágszál el ne hervadjon
Hogy a sok-sok virágszál el ne hervadjon

Sokat változott a világ – és mindjárt tegyük hozzá: e tekintetben előnyére – az Orbán Balázs által taglalt állapotokhoz képest, amikor a csíki lányoknak pisztolyt kellett elsütniük a húsvéti locsolódás idején!

korábban írtuk

Tojás a kicsi húsvéti komatálon
Tojás a kicsi húsvéti komatálon

A húsvéti ünnepkör és egyben a fehér hét záró napja fehérvasárnap. Neve onnan származik, hogy a korai kereszténységben a keresztelésre előkészülő felnőttek, illetve az első gyónás és áldozás előtt álló ifjak ekkor vetették le fehér ruhájukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Faggyal köszöntött be május Székelyföldön

Mínusz fokokat mértek május elseje hajnalán több székelyföldi településen, Csíkszeredában és Gyergyó térségében ismét erős lehűlés volt.

Faggyal köszöntött be május Székelyföldön
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Májusban írják az országos felmérőket alsóbb osztályokban

A 2., 4. és 6. osztályosok országos felmérőit május 12. és 28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.

Májusban írják az országos felmérőket alsóbb osztályokban
2026. április 30., csütörtök

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé

Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.

Május 1-jei minivakáció: elindult a nép a Prahova-völgye felé
2026. április 30., csütörtök

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter

Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.

A Tisza-kormány újabb két miniszterét jelentette be Magyar Péter
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt

Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.

Tipikusan sörhöz való harapnivalót vonnak vissza a forgalomból éppen május elseje előtt
2026. április 30., csütörtök

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat

A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Fizetés vagy nyugdíj: választás elé állítják a különnyugdíjban részesülő közalkalmazottakat
2026. április 30., csütörtök

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest

A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.

Szakértő: a belpolitikai kockázatok miatt gyengült a lej az euróhoz képest
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere

A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.

Ion Iliescu halála után sem halad előre a bányászjárás pere
2026. április 30., csütörtök

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest

Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.

Történelmi mélypontra került a lej az euróhoz képest
2026. április 30., csütörtök

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét

Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.

Vesztébe rohant: visszatért a Bodoki-havasokból, így végül kilőtték a jószágokat pusztító medvét
Hirdetés