„Reggel kelepelnek misére, mert a harangszó még nem szól. Délután négy órakor a pap taplóval tüzet csihol kovával s abból tüzet tesz, amit megszentel, s attól gyújtja meg a húsvéti gyertyát.

– mesélte Bosnyák Sándornak egy istensegítsi adatközlő a múlt század ’60-as évei elején.

A szentelésre szánt tüzet az előző évben szentelt barkából és korhadt sírkeresztek forgácsaiból gyújtották meg eredetileg kovakő-szikrával – a „pogány” időkben ez volt a „tavaszi tűz”. Az ebből nyert júdásszenet, ahogy az andrásfalviak nevezték, nagyon sokféle célra használták.

Szenteltvíz minden baj ellen

Székelyvarságon nagyszombat reggelén a pap a templom előtt tüzet, a templomban pedig vizet szentelt. A szertartáson jobbára azok a fiatalok vettek részt, akiket az új szenteltvízért küldtek otthonról, a templomot viszont egész nyitva tartották, hogy bárki hozzájuthasson. A kászonfeltízi gyerekek már élelmesebbeknek bizonyultak, ők csak

Csíkmenaságon a pap a templom udvarán csöbrökben odakészített vizet szentelte meg, hogy abból bárki meríthessen.

Az ozsdolai asszonyok is kisebb-nagyobb üvegekben vitték haza a templomból. Egy részével – kereszt alakban – végiglocsolták az istállót, hogy semmilyen baj ne érje az állatokat, a másik részét pedig igyekeztek beosztani a következő vízszentelésig, mert bizony elő kellett venni, ha betegség ütötte fel a fejét: azzal kenték be a fájó testrészt. Persze, imádkozni is kellett melléje!

Csíkdelnén – szentelt barkát mártva bele – az egész udvart meghintették, hogy a békák ne járják. Csekefalván is elsősorban a lakószobát és a gazdasági épületeket óvták ily módon, de az ivóvízbe is töltöttek belőle: fejfájós embert, beteg állatot egyaránt azzal itattak; Csíkmenaságon inkább a nagybetegeket.

Farkaslakán szenteltvízzel keresztet rajzolva akadályozták meg nyáron, hogy a jég elverje a határt, de azzal kenték be a tehén tőgyét is ellés után. Néhol az a hiedelem járta, hogy

Pozsony Ferencnél olvassuk, hogy a kézdiszentlélekiek csak este 6 órakor szenteltettek tüzet, olajat, gyertyát és vizet (utóbbit megigézett gyerekek gyógyítására használták), és az éjfélig tartó szentmise után indultak körmenetre.

A meszelést egy-két héttel korábban végzik el” – írja Jeles napok, ünnepek, szokások Vadasdon című monográfiájában Székely Ferenc.

Ott – és még néhány helyen – ezen a napon indultak húsvéti hajnalozásra a serdülő legények, hogy színes papírokkal megtűzdelt fenyőágakkal díszítsék fel a kapubejáratokat. Gegesen ma is így fejezik ki a hétfőn esedékes öntözés szándékát, de

Aki legénnyé akar válni, annak sajátos avatási szertartáson kell átesnie: egy 5 méter hosszú és 20 centiméter széles, a Nagyhídra lefektetett deszkán kell úgy átszaladnia, hogy közben a nagyobbak két oldalról fenyőágakkal csapkodják! 1969-ben sikerült is eltörni egyikük karját!

Korondon, amikor szombat délben megszólalt a nagycsütörtök óta néma harang, a kertben jól megrázták a gyümölcsfákat, hogy szép termést adjanak. A 19. század végén a Nyárád-vidéki fiatalság nagyszombaton este járta be a határt, imádkozott a jó termésért és az annak betakarításához szükséges jó egészségért. A legtöbb helyen viszont húsvétvasárnapra hagyták a határkerülést – ám erről vasárnap lesz szó.