Krisztus lakomájára várva – húsvétvasárnapi hagyományok

A tyúkok elé kereket tettek, és abból etették, hogy ne tojjanak szét. Vadasdon viszont ma festik a tojásokat a hétfői öntözőknek.

A nagycsütörtöki és nagypénteki, mágikus erejűnek hitt mosakodásra ezen a napon is figyeltek, a bukovinai székelyek különösen arra, hogy

Moldvába szakad t feleink igyekeztek már napfelkelte előtt vizet önteni a keresztútra, így remélvén elkerülni a nyári jégesőket.

Magyarfaluban a frissen merített vízbe piros tojást tett a családanya, az egymás után ébredő családtagok ebben mosták meg az arcukat, hogy szépek, egészségesek legyenek egész esztendőben; ha valakinek fájt a feje, tojással ütögették.

A határkerülés első erdélyi írásos nyomai a 16. századig vezetnek vissza, az első – egyes helyeken a második – világháborúig református és katolikus vidékeken egyaránt rendszeresen gyakorolták, utána már csak elvétve, az utóbbi években, évtizedekben, különösen a földek visszaadása után viszont sok helyen ismét reneszánszát éli. Ki gyalog vesz részt rajta, ki lóháton.

Régen puskalövések, dobpergés, sípszó kísérte a határjárást, esetleg lóversenyt, legényavatást, Marosszéken fenyőágazást, hajnalozást társítottak hozzá; Szentgericén „dideregtek” utána: megesett lánynak bölcsőt, tolvajnak börtönt, hanyag papnak keresztelnivalót, részeges kántornak pálinkát ajánlottak.

korábban írtuk

Egykori körmenetek füstje: érdekességek az udvarhelyi húsvéti határkerülés történetéből

A húsvéti határkerülés Székelyudvarhelyen, illetve a települést egykor körülvevő kis településeken is hagyomány volt – írásunkban ennek rövid történetét elevenítjük fel, illetve eddig még soha meg nem jelent fényképfelvételeket közlünk.

Kókonya a radináskasban

Az ételszentelés is régi hagyomány a katolikusok körében. Székelyföldön, továbbá a bukovinai Andrásfalván a húsvéti szentelt eledelek (kalács, sonka, bárány, tojás, só) összefoglaló neve kókonya vagy kókonnya, az istensegítsi székelyeknél viszont a húsvéti kalácsot, a gajcsánai és klézsei csángómagyaroknál a húsvéti tojást és túrós süteményt nevezték így.

– írja Gyöngyössy Orsolya. Itt-ott bizony

A bukovinai Andrásfalván a szentelt kalács morzsájára is nagyon vigyáztak, semmi esetre sem léptek rá (mint ahogy a tojás héjára sem); állatnak sem adták oda, hanem tűzbe dobták, s ennek hamujával szapultak. A hadikfalviak mindenből beledobtak egy kis darabot a kútba, hogy a vize romlatlan maradjon.

A gyimesiek húsvét napján nem fogyasztották el a tojást, és ezt meg is indokolták: „ha húsvét napján tojást eszel, büdös lesz a szád.”

A kézdiszentkeresztiek azt tartották, a húsvéti szentelt ételekből csak azoknak szabad enniük, akik bűneiktől megszabadultak, azaz meggyóntak.

Tavaly itt ötven gyerek és fiatal öltözött be fekete mellényt, fehér inget, zöld vadászkalapot, fekete priccses posztónadrágot és ráncos csizmát viselő vitéznek, illetve a lányok hagyományos székelyruhát öltöttek magukra fekete kabáttal. A legügyesebben célzónak nyílt taps jár mindenkor!

Barth János érdekes szokást jegyzett le Székelyvarságról: a keresztszülői tojásosztást. „Az a varsági asszony, akit valamelyik gyermek vagy házasság előtti fiatal keresztanyjának tekintett, húsvétvasárnapján komámasszony-kosárban, tarisznyában, átalvetőben piros tojásokat vitt magával a templomba. A nagymise után, legtöbbször a templom kerítésén kívül, a jegyzői lak előtti térségen piros tojásokat osztogatott keresztgyermekeinek. A gyermekkorúnak tekintett keresztgyermekek két-két tojásra számíthattak…, a legényeknek és nagylányoknak… négy-négy tojást adott a keresztanyjuk.”

Hasonló hagyományt említett Székely László is Csíkmenaságról, hozzátéve, hogy

Csíkszentgyörgyön, Szentmártonban, Kászonújfaluban, Csicsóban pedig szokásos a húsvéti gyermektánc és -lakodalom résztvevőit mézes pálinkával kínálgatták.

Jakab Elek 1854-ben jegyezte le az egyik határkerüléskor elhangzott könyörgést: „Úristen, áldd meg határunkot, szőlőhegyeinket, kerteinket; áldd meg falunkat, hajlékainkat; áldd meg hazánkat és nemzetünket; küldd el hozzánk az igazságot, a törvényt, adj jó elöljárókat...”

Úgy véljük, ennyivel ma is elégedettek lehetnénk, így már csak arra kell figyelnünk, hogy ne aludjunk el a nap folyamán. Másként „a nyári nyomtatáskor elver az eső”.