
Fotó: Gábos Albin
Fejenkét 180 ezer lejes juttatásról szóló összeget hozott nyilvánosságra kedden a román központi sajtó, amit annak a három alkotmánybírónak adnának, akiknek most jár le a kilencéves mandátumuk. Köztük van a magyar alkotmánybíró is.
2025. július 01., 18:152025. július 01., 18:15
Elképesztő összeget említ a román központi sajtó annak a három alkotmánybírónak a juttatására, akiknek most jár le a kilencéves mandátumuk. Fejenként 180 ezer lejes juttatásról cikkeznek, és a három alkotmánybíró, aki most búcsúzna a taláros testülettől, az Marian Enache elnök, valamint Livia Stanciu és Varga Attila.
Mindez olyan körülmények között, hogy a kormány számos megszorító intézkedést hozott a tavalyi, 9,3 százalékos rekord költségvetési hiány csökkentése érdekében.
Ezzel szemben az Alkotmánybíróságnak is megvannak az érvei: az Alkotmánybíróság működéséről szóló törvény 71. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy
– írja a Krónika a G4Media hírportálra hivatkozva. Utóbbi viszont azt is megemlíti, hogy az Alkotmánybíróság 2025-re szóló költségvetésébe nem tervezték bele ezt az összeget, ezért a talárosok által kiötölt megoldás az, hogy a szükséges pénzt más forrásból, valószínűleg a beruházási költségvetésből csoportosítják át.
A Digi24 egy jogászt is megszólaltatott a témában, aki azt mondta, hogy a Ciolacu-kormány az ún. salátarendelet révén megszüntette az efféle támogatásokat/kártérítéseket a köztisztviselők számára, ám a szóban forgó pénz „sem segélyt, sem juttatást nem jelent. Nem törvénytelen, hogy megkapják ezt a pénzt, de erkölcstelen” – nyilatkozta a jogász.
Csak mellékesen: Romániában a havi bruttó minimálbér 4050 lej, ami nettóban, „kézben” 2574 lejt jelent havonta. Egy kis matek: a 180 ezer lej nagyjából hatéves fizetése a minimálbéres dolgozónak.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
3 hozzászólás