Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
2025. június 30., 09:082025. július 01., 16:04
2025. július 01., 16:042025. július 01., 16:04
A fiatalokat nagy sebességgel, 185 km/órával mérték be a rendőrök a város egyik főutcáján, majd megállásra intették őket, a fiatalok viszont továbbhajtottak. Néhány perccel később a járőrök, akik üldözőbe vették a menekülőket, lángokban találták a gépjárművüket azt út szélén egy távhővezeték mellett – írja az Agerpres hírügynökség a Vâlcea megyei rendőrség tájékoztatására hivatkozva.
„A rendőrjárőr a menekülő jármű után hajtott, amit nem sokkal később égve találtak meg egy balesetet követően. Az első vizsgálatok szerint a gépjármű letért az úttestről, és
– nyilatkozta Ionuț Pâslaru, a Vâlcea Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Mire a mentőegységek is a helyszínre értek, az autót teljes egészében lángok borították, és már nem lehetett megmenteni a két, 23 és 24 éves fiatal életét – erősítette meg a tűzoltóság sajtószóvivője, hozzátéve, hogy a tüzet noha rövid időn belül eloltották, az autóban már csak a két elégett holttestet találták meg.
Erősödött pénteken a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,37 banival (0,07 százalékkal) 5,2353 lejre csökkent a csütörtöki 5,2390 lejről.
Tavaly a legalább tíz embert foglalkoztató európai uniós vállalkozások közel kétharmada (63,6 százaléka) használt valamilyen közösségi oldalt; Románia a sereghajtók közé tartozik e tekintetben.
Több mint háromszáz éves tölgy terebélyesedik a székelyudvarhelyi szovjet síremlék közelében, amely a város legidősebb élő fájának számít. Szakemberek vizsgálatokat végeznek, majd tervet dolgoznak ki a fa életének meghosszabbítására.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 óra között lehet közlekedni.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).