Hirdetés
Hirdetés

Az eltűntek több mint fele kiskorú és lány – akadt olyan, aki már hetedjére szökött el

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Negyvenhat eltűnt esetet tartanak nyilván Hargita megyében, közülük több mint a fele kiskorú, és jelentős arányban lányok. Minden eltűnést lehetséges bűncselekményként kezel a rendőrség.

Barabás Hajnal

2025. július 03., 19:342025. július 03., 19:34

Tévhit az, hogy várni kell 24 órát, amíg jelenthetjük a rendőrségnek valaki eltűnését – szögezte le Irimia Mădălina Liliana, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. Szerinte ez a tévhit az amerikai filmekből eredhet.

Idézet
Senkit nem küldenek el a román rendőrségtől, aki be akar jelenteni bárkinek az eltűnését, hogy jöjjön vissza 24 óra múlva,

ráadásul a keresés procedúráját azonnal elindítjuk, azzal sem várunk 24 órát” – magyarázta az osztályvezető. Újságírói kérdésre, hogy a csíkszeredai, 20 évvel ezelőtt eltűnt Simon Andreea Simona esetében is így jártak-e el, elmondta, hogy ő maga is részt vett akkor a keresésben. A 9 éves lány eltűnését követően azonnal elindultak a keresési munkálatok, ugyanúgy, ahogy más kiskorúaknál is azóta is eljárnak.

A legkisebb eltűnt a megyében egy három éves kislány, aki június 5-én a Nagy-Küküllő folyóba eshetett •  Fotó: László Ildikó Galéria

A legkisebb eltűnt a megyében egy három éves kislány, aki június 5-én a Nagy-Küküllő folyóba eshetett

Fotó: László Ildikó

Aktív keresések, a lakosság bevonásával

Irimia Mădălina Liliana hozzátette, a keresések több irányban zajlanak, különösen nagyobb erőbedobással folynak, ha 12 év alatti a kiskorú. Az eljárás szerint többek között meghallgatják a szülőket, hogy pontos képet kapjanak a kiskorú szokásairól, kapcsolatairól, viselkedéséről. Majd az egész környéket átfésülik: az utcákat, köztereket, padlásokat, pincéket, csatornákat, erdőket, vízpartokat.

A lakosságot is aktívan bevonják, ezt tették Simona esetében is: az utcán kérdezgették az embereket, fényképeket mutattak róla, plakátokat helyeztek ki, telefonszámot adtak meg, ahová bejelentéseket lehetett tenni.

Idézet
Mindent megtettünk, ami emberileg lehetséges volt”

– tette hozzá. Hargita megyében az ő ügye a legrégebbi eltűnt eset; 20 év után passzív nyilvántartásba kerül, ami nem azt jelenti, hogy teljesen leállnak a keresésével, hanem hogy kisebb periodicitással foglalkoznak az üggyel.

Hirdetés

Minden eltűnés potenciális bűncselekmény

A megyei rendőrség bűnügyi osztályának vezetője arra is kitért, hogy minden eltűnést az elején potenciális bűncselekményként kezelnek. A kiskorúak ügye különösen kényes, főleg, ha úgy ítélik meg, hogy a gyermek veszélyben lehet. Ilyenkor gyakorlatilag a teljes Hargita megyei rendőrség bekapcsolódik a keresésbe. Csatlakozik sokszor a csendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a hegyimentők, helyi önkéntesek és polgárok is.

Idézet
Vannak olyan esetek, hogy a kiskorú már hétszer eltűnt, de mindig ugyanazzal a komolysággal járunk el, még ha már huszadszor is történik ilyen”

– jegyezte meg az osztályvezető.

Az első féléves statisztikai adatok szerint összesen 46 esetet tartanak nyilván Hargita megyében, ezekből 26 kiskorú, közülük jelentős hányadban lányok (24). Többségében önkéntesen hagyták el lakhelyüket, tinédzserekről van szó, akik szerelmesek lesznek és nem térnek vissza. Sokan például a bélbori gyermekelhelyező központból szöktek el.

A legkisebb eltűnt a megyében egy három éves kislány, aki június 5-én a Nagy-Küküllő folyóba eshetett; a keresése azóta is folyik.

A felnőttek esetében legtöbben önkéntesen távoznak otthonról személyes okokból, például ha konfliktus van a családban, vagy válnak. Előfordultak olyan esetek is, amikor külföldre utaztak és megszakították a kapcsolatot a családdal. A rendőrségnek írtak egy nyilatkozatot, hogy biztonságban vannak, de nem akarják közölni hollétüket a családdal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás

Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás
2026. március 19., csütörtök

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé

A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé
2026. március 19., csütörtök

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására

A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből

Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből
2026. március 19., csütörtök

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is

Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is
2026. március 19., csütörtök

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban

Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig

Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig
2026. március 19., csütörtök

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége

Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége
2026. március 19., csütörtök

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László

Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László
Hirdetés