
Fotó: ISU Buzău
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
2026. március 16., 20:292026. március 16., 20:29
Az erős ütközés következtében a személyautó teljesen kigyúlt; arra járó autósok filmezték le a lángoló járművet. A személyautóba szorulva egy elszenesedett állapotban lévő áldozatot találtak a tűzoltók – tájékoztatott közleményben a Buzău megyei tűzoltóság.
A haszongépjármű sofőrjét eszméletlen állapotban találták meg a beavatkozó egységek, sikerült kiszabadítaniuk az autóból, de a mentőszolgálat csapata végül csak a halál beálltát tudta megállapítani – írja a News.ro a tűzoltóság közlésére hivatkozva. A rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) befejezte a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítését.
Nem könnyű jegyet kapni az idén Budapesten rendezendő BL-döntőre, a semleges szurkolónak még ahhoz is nagy szerencsére volt szüksége, hogy egyáltalán sorba állhasson két jegyért.
A jobboldai közösség teljes megújításáról beszélt a miniszterelnök, a Fidesz elnöke csütörtökön a Patrióta Youtube csatornáján közvetített interjúban. Orbán Viktor úgy értékelte, a kormánypártok egyértelmű vereséget szenvedtek.
Mérgező vörösbarna papsapkagombát árultak a múlt héten a sepsiszentgyörgyi központi piacon, feltehetően a kucsmagombával való hasonlósága miatt. A figyelmeztetés különösen fontos, mert jelenleg mindkét gombafaj szezonja tart.
Csütörtöki ülésén a kormány mintegy 266,7 millió lejt különített el a kormányfőtitkárság költségvetéséből a nemzeti kisebbségek szervezeteinek idei támogatására.
Csütörtöki ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogadott el, amely lehetővé teszi a pedagógusi álláshelyek meghirdetését és a versenyvizsgák lebonyolítását.
Románia népessége várhatóan körülbelül negyedével (24,3 százalékkal) 14,40 millióra fog csökkeni 2100. január elsejére a 2025. január elsején regisztrált 19,04 millióról – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett legfrissebb demográfiai előrejelzéséből.
Egy elszakított vezeték miatt Kézdivásárhely teljes területén szünetel az ivóvízszolgáltatás csütörtök délután. A szakemberek dolgoznak a hiba javításán, de egyelőre nem tudni, meddig tartanak a munkálatok.
A magánszemélyek 1200 lej, a jogi személyek pedig 5000 lej fölötti adótartozással kerülhetnek fel az úgynevezett „szégyenlistára” – közölte csütörtökön Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
Csütörtökön elfogadott határozata szerint mintegy 114 ezer gyógykezelési jegyet biztosít a kormány a nyugdíjasoknak 2026-ban az Országos Nyugdíjpénztáron keresztül.