Tojás a kicsi húsvéti komatálon

A kiszemelt barátnőnek illett elfogadnia, sőt viszonoznia a gesztust, s egyes vidékeken innentől kezdve mátkának szólították egymást, sőt előfordult, hogy életük végéig magázódtak.

„Természetesen jelen voltak egymás életének minden fontos eseményén, például a menyasszony-öltöztetésnél, valamint a menyegzőn első koszorúslányként. Később általában ők lettek egymás gyermekeinek keresztszülei, ezzel egyúttal azt is felvállalták, hogy baj esetén felnevelik árván maradó keresztgyermeküket.

Némely vidékeken a mátkálás csak egy esztendőre szólt” – írja Gábor Adrienn.

A moldvai magyaroknál úgy is „unokatestvérré” válhattak a fiatalok, ha fehérvasárnap két piros tojást összeütöttek, miközben következőt mondták egymásnak: „Vére, vére, hótig vére, hótunk után testvér.” Utána az összetört tojások elfogyasztásával szentesítették az „összevásárkodást” – a kifejezés mögött vélhetően a román „verișoară” rejtőzik.

Magyarfalu kapcsán jegyezzük meg, hogy a Szeret-folyótól keletre eső csángómagyar településeken a fehérvasárnap előtti hetet tekeres (tekeresz) hétnek nevezik, amikor is nem szabad tyúkot ültetni. Ha mégis megtennénk, a kotlót nem a végleges helyén kell megültetni – oda csak egy hét múlva költöztetjük, hogy „ne tekereseggyék meg a csürke”. Szabófalván a tekeresz szeredát és a tekeresz csütörtököt ráadásul dologtiltó napnak tartják!

Visszatérő locsolók

Árapatakon még a második világháború előtt is dívott a legények ama szokása, hogy ezen a napon ismét elmentek a szeretőjükhöz locsolni, ám most már egymagukban. Ekkor

Ha nem is vették el mind a huszonegyet, azért párat hazavittek magukkal, elsősorban a szimbólumok aprólékos tanulmányozása céljából, de jóslásra is alkalmasnak bizonyultak. Ha ugyanis valamelyik eltörött, abból nagy bajra lehetett következtetni, például a jegyesség vagy a majdani házasság felbomlására; ha elszíntelenedett, az a leendő feleség beteges voltára utalt, ezért a babonásabb legények ilyenkor más lány után néztek. Ha csak a szerelem nem bizonyult erősebbnek...

Székelyvarságon a komolyan udvaroló legény, aki húsvéthétfőn nyolc tojást és csütkés zsebkendőt kapott a szeretőjétől, ezt most büszkén a felső kabátzsebébe tűzte, és úgy ment templomba, hogy mindenki láthassa, milyen szintre lépett a kapcsolatuk. Régen a vadasdi gyerekek, ha egy héttel korábban piros tojás nélkül maradtak, most ismét szerencsét próbáltak a keresztanyjuknál, és ha maradt belőle, húsvéti kaláccsal is megkínálták őket.

A cigányok is tettek még egy kört kis harapnivaló reményében.

A ravai és a szabédi gyerekek jobban jártak: nekik a keresztanyjuk maga vitte el az ajándékot, amennyiben húsvéthétfői kötelezettségének valamilyen okból nem tudott eleget tenni (ez abból állt, hogy a délelőtti istentisztelet után, a templom előtt adták át, illetve Szabédon a délutáni templomozás után személyesen vittek piros tojást el keresztgyermeküknek).

A tojások összeütésének napja

A fehérvasárnap ugyan a katolikusoknál lezárja a húsvéti ünnepkört, de azért a rákövetkező hétfő sem múlt el eseménytelenül a régiek életében. A fentebb említett tojásösszeütés ugyanis más helyeken erre a napra esett, és már a középkorban is virágzott. Egy 1380-as oklevélben minden esetre szerepel a „dies concutionis ovorum”.

A Felső-Maros mentén ütőzésnek vagy tojásütőzésnek, a Nyárád mentén koppantásnak, a Görgény völgyében kokózásnak, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Udvarhelyszéken türkölésnek, Istensegíts székelyeinél kosolásnak, a moldvai csángóknál csokkantásnak, Magyarózdon töröközésnek, Hajdúdorogon cucázásnak nevezték, és folytathatnánk a sort a törekezéssel, csakkozással, koccantással, ütéssel, nyerősdivel, ticcseléssel, kókányozással...

„Alkalmával a fiúgyermekek, legények páronként ütögették össze a keresztszülőktől, illetve a locsolásért kapott hímes tojásokat.

Később aztán versengéssé, a múlt században már nyerészkedő játékká változott ez a szokás” – foglalja össze a lényegét Salamon Eszter.

Fehérvasárnappal kezdődik (a reformátusoknál már húsvét második napjától tart) a zöldfarsang, amely hagyományosan áldozócsütörtökig, más értelmezések szerint egészen advent első vasárnapjáig tart, tehát a fehér farsangkor hoppon maradt lányok ismét bizakodva leshetik a legények kacsintásait. Bizonyára a székelyvarságiak Bárth János által lejegyzett mondása is erre utal: „A farsangon nem vala lakodalom, de lesz a ződ farsangon. Jó hosszú.”