„Akármilyen hideg volt, bébújtunk a Szucsávába, de vittünk pokrócot es” – idézte fel az 1960-as években az egyik emlékező. Volt, ahol elegendőnek tartották a mosdást, például Magyarfaluban viszont sem nem mosakodtak, sem nem fésülködtek, csak imádkoztak.

Kászonfeltízen az állatokat azért mosták le vele, hogy ne varasodjanak meg.

A lányok a parti fűzfák alatt fésülködtek, hogy szép hosszú hajuk legyen. A nyolckötetes Magyar Néprajzban egy házasságjósló szokást is találunk:

Aki pedig Korondon arra volt kíváncsi, hogy kik a boszorkányok, az a nagypénteki misére magával vitte a tojásfesték-kavargatáshoz használatos fakanalat, és annak lyukán keresztül megpillanthatta őket a templomban.

„Tetű, bolha, poloska, menjetek a pokolba”

Íratlan törvények tették kötelezővé a takarítást, de még az istállókat, ólakat is tisztává varázsolták. Az udvart és a pincét kiseperték, hogy a békák ne járják. Farkaslakán az összesepert szemetet kidobták az útra: „tetű, bolha, poloska, menjetek a pokolba” – mormolták melléje.

Egyes Homoród menti falvakban a temetőket is kitakarították. Vadasdon a határjeleket tették rendbe, hozták helyre a csorgókat, forrásokat.

Voltak azonban olyan állattartással kapcsolatos műveletek, melyeknek éppen nagypéntek volt a hagyományos ideje, például a farkalásnak és herélésnek.

Marcsik az étlapon

Bárányvágás ide vagy oda, nagypénteken még a protestáns vallásúak sem ettek húst, sőt esetenként a vacsoracsillag feljöttéig csak vizet kortyolgattak. Többnyire azért tartották a háromszori étkezés, egyszeri jóllakás elvét. A múlt század ’30-as évei elején Viski Károly a marcsik receptjét is lejegyezte a siklódi Kerestély Józsefnétől.

A böjti étrendbe puliszka, aszalt szilva, zsírtalan leves, kifőtt tészta, pattogtatott kukorica, paszuly, savanyú káposzta, főt vagy sült burgonya, zabkása stb., ritkábban hal tartozott, ha szigorúbban vették, semmilyen állati termék (tej, túró, tojás) nem fért bele. Ezen annak idején még a nagyszüleimnek sem sikerült dűlőre jutniuk, ám legtöbbször úgy oldották fel a dilemmát, hogy ha éppen volt tojás a háznál, akkor ettünk, ha meg nem volt, akkor a böjtre fogták.

Mivel nagypénteken, Jézus halálának emlékezetére „kioltják a tüzeket”, általában nem sütnek kenyeret sem, mert az kővé válna, ám erre az intelemre például Homoródszentmártonban fittyet hánytak, és újabban egyes moldvai falvakban is ekkor sütik a kókenyát, kozonákot.

– a székelyvarságiak szerint azért, hogy szebbek és fényesebbek legyenek.

A józseffalvi székelyek eső esetén jó tavaszban bizakodtak. Portik Irén nagyszülei mindezt rigmusba is szedték:

Nagypénteki jó esőt
Áldják a földművelők.
Nagypénteki eső áldás,
De a hó az egészen más.

Mint ahogy – Jézus tanítása szerint – előbb-utóbb minden istenfélő ember, tehát ezt aztán végképp nem érdemes elsietni!