
Homoródszentpál és Kovászna megye határa között már egy hónapja zajlik a munka
Fotó: Olti Angyalka
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
2026. március 19., 17:052026. március 19., 17:05
Homoródszentpál–Kovászna megye határa, valamint Ócfalva–Székelypetek–Brassó megye határa között már korábban megkezdődött a Hargita Megye Tanácsa által megpályázott nagyszabású útfelújítás, amellyel a besztercei Far Foundation céget bízták meg.

Elbontott hidak és nagyobb szakaszon felmart aszfaltréteg is jelzi, hogy ismét hozzáláttak a kilenc éve megpályázott udvarhelyszéki nagyberuházás megvalósításához, amely során mintegy 50 kilométernyi utat korszerűsítenek.
Most azonban a Kányád és Homoródszentpál közötti részen is elkezdődhet a munka, hiszen a megyei tanács átadta a terepet a kolozsvári Diferit vállalatnak.
A Diferit vállalat képviselői korábban azt kérték, hogy csak március 15-e után adja át nekik a megyei tanács a munkatelepet, mivel ezt megelőzően kötelességük lett volna elvégezni a hóeltakarítást az utakon, ám erre nem volt lehetőségük – emlékeztetett Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Mint mondta,
Ugyanekkora méretű a többi útszakasz is, amely e nagyberuházás során újul meg, ráadásul a hidak száma és a szükséges beavatkozások mértéke is azonos.
Már zajlanak a mérések Székelydálya és Városfalva között
Fotó: Olti Angyalka
A Homoródszentpál–Kovászna megye határa között végzett kivitelezés 68 millió lejbe fog kerülni, míg az Ócfalva–Székelypetek–Brassó megye határa közötti részt 54 millió lejből modernizálják. A megyei tanács 110 millió lejes támogatást nyert az Európai Uniónál (EU) pályázva a teljes munkálatra.
A határidőt ugyan lehetne hosszabbítani, de mivel egy régóta elhúzódó projektről van szó megyei tanácsnak az az érdeke, hogy 2027 végén pontot tegyenek a munka végére – szögezte le Bíró.
Fotó: Olti Angyalka
„Ez összességében egy 48 kilométeres útszakasz, amit annyi pénzből kell felújítsunk, mint a Székelykeresztúr és Székelyudvarhely közötti 20 kilométerest. Ebből is látszik, hogy
– magyarázta. „Ennek az útnak az építése már rég be kellett volna fejeződjön, hiszen egy a korábbi EU-s ciklusban megnyert pályázatról van szó” – folytatta a megyei tanács elnöke. Rámutatott,
Mindemellett a korábbi kivitelező be is perelte az intézményüket, ez pedig fordított irányba is megtörtént. A bíróság mindkét félnek megítélt egy kártérítési összeget, amiket ha összehasonlítunk, akkor nem fog nagyon rosszul járni a megyei tanács, sőt, bíznak benne, hogy nem kell majd egyáltalán fizessenek.
Fotó: Olti Angyalka
„Mi jeleztünk minden építkező partnerünknek Hargita megyében – például az országos útügynek –, hogy van egy negatív tapasztalatunk a kérdéses olasz vállalattal és nem nézzük jó szemmel az itteni tevékenységét” – közölte. Hozzátette, tisztában van vele, hogy
Felidézte, ő azt az ígértet tette a mandátuma elején, hogy megpróbálja kimozdítani a holtpontból a megrekedt projekteket. Így reméli, hogy lényeges előrelépések lesznek idén ebben a felújításban.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
A kormánykoalíció vezetőinek csütörtöki ülésén született megállapodás a kiszolgáltott helyzetű személyek számára jelent győzelmet – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot a kormány a következő napokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan.
Erdélyben elsőként rendeznek átfogó mesterséges intelligencia-konferenciát: a TransylvanAI rendezvényen az MI oktatásra, iparra, egészségügyre és turizmusra gyakorolt hatása kerül terítékre. Bárki részt vehet rajta, csupán regisztráció szükséges.
Sikerült feloldani a patthelyzetet a parlament pénzügyi bizottságában, így elhárult az akadály a költségvetés elfogadása elől.
Elkezdődött csütörtök reggel a parlamentben a kormánykoalíció ülése, amelyen a kormánypártok megpróbálják feloldani a 2026-os állami költségvetés tervezetéről szóló vitát.
Játszótéren keletkezett tűz csütörtök hajnalban Marosvásárhelyen, a Dózsa György utcában, ahol mintegy 50 négyzetméteren pusztítottak a lángok.
szóljon hozzá!